Magyar Kupa – négyes döntő

2005. augusztus 27–28-án került megrendezésre Szentendrén a Magyar Kupa négyes döntője. Az elődöntők a vártnál – legalábbis az általam vártnál – izgalmasabban alakultak, a döntő pedig méltó volt a Magyar Kupához, bár az utolsó két inning annyira már nem. Jó mérkőzések, kellemes hangulat, de nekem azért voltak hiányzó elemek, ezeket és a mérkőzések érdekességeit próbálom megosztani a blog olvasóival.

Szombat 8:00 » Budapest

  • Ideje kelni, hiszen az első mérkőzés 10 órakor kezdődik, és még össze is kell szedelődzködni. Cirka egy óra alatt magamhoz tértem, és elindultunk, hogy részesei lehessünk a magyar baseball egyik ünnepének, a kupadöntőnek.

Szombat 10:05 » Szentendre, Izbég

  • Kocsi a „parkolóba”, irány a lelátó. A felső majdnem tele volt, így egyértelmű volt, hogy az alsót választottuk. Jó volt látni, hogy „teltházas” mérkőzés lesz. Mondjuk a teltházba bejátszott az is, hogy a Jánossomorja jóval a kezdésük előtt odaért, így velük együtt volt meg a létszám.
  • Lecuccolás, fényképezőgép elő, irány a pálya. Mert bemehettem. Pedig, ha ragaszkodunk a szabályokhoz, nem lett volna szabad. A játékvezetők erre nem figyeltek. Kellett volna. Na mindegy, ha már bemehettem, fotóztam is sokat.
  • A pályán a Szentendre és a Szombathely feszült egymásnak, amitől sima Sleepwalkers győzelmet lehetett várni. Ennek a várakozásnak azonban a pályán nyoma sem volt. A Szentendre az első két inningben pontot sem szerzett, a 3. elején 0:5 állt a táblán. A hazaiak rájöttek, a fejekben kell rendet rakni! Ez viszonylag jól sikerült, így elkezdték a felzárkózást.

Hozzátartozik, hogy ez a mérkőzés inkább Szentendre Light – Szombathely Light volt: a Sleepwalkers a döntőre pihentette játékosait, az Anyaszomorítók pedig a Savaria-napok miatt nem tudott teljes létszámban megjelenni. De így is a Szentendre volt az esélyesebb, ezért is furcsa, hogy a harmadik végén is csak 4:5-re tudtak felzárkózni.

  • Aztán a negyedik alján, a Szentendréről szóló cikkemben hiányolt, Földessy-bombával átvették a vezetést. Két pontos home run – az állás 7:6 – minden rendben, papírforma. De nem ez jött. A Szombathely újabb két ponttal visszavette a vezetést – 7:8 –, így 5 inning után egyre jobban meglepetés-szagú kezdett lenni a dolog.
  • A Szentendre aztán belátta, hogy ez így nem mehet tovább, hiszen hatalmas blama lenne, ha a hazai rendezésű kupadöntőn nem tudnának szerepelni. Várkonyi összeszedte minden tudását, és szépen elkezdte lenullázni az Anyaszomorítók támadásait. 3 inningre lehúzta a rolót, miközben támadásban egyre jobban belelendültek társai. Ez a 3 inning 8:0 lett a Sleepwalkers javára, így az eredmény máris 15:8 volt, leégés elkerülve.
  • Legalábbis eredményben, hiszen az időjárás előrejelzés ellenére végig sütött a nap, így aki nem készült, az leégett. A kilencedik elején aztán még egy szépségtapasz szombathelyi részről, Kovács András befutott még egy pontot, így alakítván ki a 15:9-es végeredményt.

Szombat, 13:15 » Szentendre, Izbég

  • A pályán már melegítettek a következő mérkőzés játékosai, a nézők eltűntek, a szentendrei csapatból maradtak néhányan meccset nézni. Külön program nem volt, ami ott tarthatta volna a nézőket, zene is csak félerővel, kismagnóból, nehogy valaki felfigyeljen rá, mi folyik itt. Ekkor még nem is lehetett sejteni, hogy a Magyar Kupa legizgalmasabb mérkőzése fog nem sokkal később itt elkezdődni.

Szombat, 14:00 » Szentendre, Izbég

  • Jánossomorja – Óbuda; valamiért soha nem bírt ez a két csapat egymással unalmas, nagy pontkülönbségű meccset játszani. Azért mostanában a végén a Brick Factory mindig nyert, de nem túl meggyőző fölénnyel. Most is ezt lehetett várni, hiszen mindkét csapat a legjobbjait küldte pályára. Semmi tartalékolás, semmi pihentetés, kard ki kard, győzzön a jobbik.
  • Azért a BF játékosok, ha nem is fizikailag, de fejben pihentek. Vagy aludtak. Vagy Kuki tette be annyira jól, hogy csak nézték. A lényeg, 3 inning 3:0 a ’somorjának. Az óbudaiak még hit-et sem tudtak összehozni ezidő alatt, a Rascals meg jó Japán módjára szorgalmasan buntolgatta tovább embereit, és szereztek – ugyan nem túl nagy – előnyt. A 4. inningben végre BF pont, de kaptak is, így 4:1 volt az állás. Az ötödik elején Andó aztán megindította ütőjét, és egy 2 pontos hit-et produkált – 4:3! Az izgalmak fokozódtak. Telt, múlt az idő, fogytak a játékrészek, és az eredmény változatlan maradt.
  • Hogy kicsit izgisebb legyen a dolog, az Óbuda a 8. elején pontot szerzett – 4:4, de vajon Kuki meddig bírja még ezt a lenyűgöző teljesítményt? Varsics nem akart dobni, érezte ő is, csak rosszul jöhet ki a dologból. Így maradt Kuki, de fogytán volt az ereje. A Rascals pontok is elgálltak. Moki a dombon nem sok jót jelent semelyik csapatnak, ráadásul az öreg Kígyó már 4 inning óta mattolgat mindenkit.
  • Aztán jött a 9. eleje, és oda lett az izgalmaknak. Kuki tényleg elkészült, és kapott 5 pontot, amiből kettő egy jól sikerült Andó hume run folyománya volt. 4:9 – igaz még támadhat a Rascals, de már ők is érzik, otthon alszanak az éjjel. Nem is lett másként, igaz Zümi még körbeért, de ez kevésnek bizonyult. 5:9, döntős a BF.

Szombat, 17:15 » Szentendre “bel.ter”

Éhségemet csillapítandó beugrottunk egy közeli szupermarketbe, ahol be is vásároltam, így mehettünk tovább. Az arcomon elkezdett komolyan pirosodni a bőr. Na nem loptunk, hanem a nap áldásos hatásaként. A sapka nélkül eltöltött pár órácska megtette hatását, estére már rendesen vörös lett az arcom. Viszont lett 270 kép, amiből közel ennyit fel is pakoltam a helyére.

Vasárnap, 09:00 » Budapest

  • Ébredés, az arcom már jobban, reggeli, kis TV-zés, aztán irány újra Szentendre.

Vasárnap, 12:20 » Szentendre, Izbég

  • A szombatra jelzett esős idő vasárnap köszöntött be. Fél órával a meccs kezdése előtt sehol senki, csak a csapatok melegítettek szépen, csöndben. A tegnapról már jól ismert hangerővel ugyan szólt valami muzsika, de hogy halljam, közel kellett volna menni hozzá.
  • Nem sokkal a mérkőzés előtt aztán befutottak néhányan, igaz ők nem nézni, hanem levezetni jöttek a meccset, így a nézőszám nem növekedett. A végére azért ismét majdnem mindkét lelátó megtelt, pedig kezdtem aggódni, hogy rajtam kívül senki nem látja majd ezt a derbit.
  • Azt hittem káprázik a szemem, mikor megláttam, hogy óbudai oldalon Alexis készülődik, mint dobó. Biztosan félre akarják vezetni az ellenfelet, gondoltam, de nem. Tényleg ő kezdett, és ugyan nem könnyen, de abszolválta az inning tetejét, 1 pontot kapott, és tele pályánál született meg a harmadik out. A Szentendre Kovács Gergőt küldte csatába dobó poszton. Ő sem járt jobban, mint Alexis, egy pont nála is becsúszott, bár lényegesen magabiztosabban csinálta dolgát, ha a védelem nem inog meg egy kicsit akár pont nélkül is megúszhatták volna.
  • A második elején aztán Alexisnek egy hit, majd egy Alexis hiba, majd csere. Eddig tartott a meglepetés. Zsoba a dombra, az infield pedig „visszaállt” a megszokott módon. Jött Földessy, aki már tegnap is jó formában ütött, és most sem maradt el a bomba, egy triplát vágott a jobb-középre. Utána be is ért, így 1:4-re vezettek a hazai pályán, de nem hazaiként játszó szentendreiek. Ez az ellentmondás sok kilátogatót megzavart, és volt, aki a végén még örült is!
  • Az Óbuda nehogy lemaradjon, berámolt egy ötöst. Zalabai egy duplával indított, aztán kis bakiparádé, némi séta, keveredés megint. A táblán ezek után 6:4 az idegenben játszó hazaiaknak. Ezek után aztán megnyugodtak a csapatok, és kicsit visszavettek a pontszerzésből. Említésre érdemes jelenet a 4. alján volt újra, amikor is Zsobát ledobta Gergő. Ez még nem is lenne olyan nagy szenzáció, hiszen láttunk már ilyesmit, vér nem folyt, úgyhogy szokványos esetről volt szó, de Zsoba kicsit túlreagálta a dolgot. Ezért a nézők nemtetszésüket fejezték ki, bár bizonyos értelemben ő is. A bocsánatkérést nem fogadta el, így kicsit feszültebbé tette a légkört. Az állás ekkor 8:5 volt a BF javára.
  • A 6. inningújabb pontáradatot hozott. Ismét Miki volt a főszereplő, hiszen egy hatalmas ütést eresztett meg a bal külsőre, és a labda akadálytalanul szállt ki a pályáról. Ez a home run 3 pontot hozott a konyhájura, és még egy pont bejött utána is, ismét vezetett a Szentendre. (Az ezt megelőző inningben is szereztek 1 pontot.) 8:10.
  • A 6. alját Lupták „Lupti, Amigó, Öcsi” Péter kezdte ütésben. Az ellenféltől a meccs előtt is, meg úgy általában mindig kapta a kritikát, hogy azért vezeti a bajnokságban a HR kategóriát, mert Óbudán „könnyű” kiütni a labdát. Na most Amigó odatett egyet az őt leszólóknak és Szentendrén is megröptette a lasztit. Szóló home run, újabb egy pontot ért. De nem állt meg ennyinél a BF, hanem további három pontot is szerzett, amivel az állás már 12:10 lett.

Érdekes jelenet volt a Kaló bunt-ja után kialakult helyzet. Kaló a base-re akart futni, Illés Imi pedig a labdáért, de a két láb összeért, és amúgy focisan, felvágás lett a dolog vége. Kaló a földön, Imi lábon, labda a kezében, amit ki is dobott egyre. Az ítélet out. Óbudai részről jött is a felháborodás, miszerint Akadályozásról van itt szó, kérem szépen! No-no! Álljunk meg egy szóra és nézzük mit is, mond erről a szabálykönyv:

„AKADÁLYOZÁS (obstruction) egy védő cselekedete, aki miközben nem birtokolja a labdát és nem a labda lekezelésének folyamata közben van, gátolja bármely futó haladását.”

Ennek szellemében tehát az ítélet jó, hiszen Imi a labda lekezelésének folyamatában volt. Ha esetleg másnak más véleménye van, írja meg kommentben!

  • És jött a Szentendre végzete: Moki jött be dobni, aki érezte a dolog súlyát, és nagyon odatette magát. A hátralévő 3 inningben már nem adott javítási lehetőséget az Alvajáróknak, a BF viszont egyre könnyedebben szerezte pontjait. A vége teljes szentendrei összeomlás lett, soha nem látott mértéket öltött a hibák száma. Semmi sem sikerült, a meccs 7 hibáját szinte ebben a periódusban szedték össze. Maximum azt könyvelhették el sikerként, hogy nem léptette le őket a nagy rivális, bár ez valljuk be eléggé soványka vigasz.
  • A végén aztán pezsgőpukkanás, hason csúszás a nézőknek, KUPA GYŐZTES skandálás, ünneplés óbudai részről, meg hibakeresés, mi miatt kaptunk ki találgatás, kisebb összeveszés, „elmegyek inkább fallabdázni”-zás Szentendrei oldalon.

2005-ben tehát a Magyar Kupát az ÓBUDA BRICK FACTORY csapata nyerte, tegyük hozzá, megérdemelten.

És a fotóapparát is dolgozott ám rendesen!

És akkor jöjjön az a blokk, amire külön nem tértem ki a mérkőzések leírása közben, amolyan nemzetisportos fény és árnyék rovat.

  • Kezdjük mindjárt a jó dolgokkal: sok néző volt – mihez képest –, le volt nyírva a fű, igaz csak a pályán, a lelátó részen a jobb hátsó rész érintetlen volt. A csapatok megjelentek, mindenkin mez volt meg ilyenek. De ez mondjuk alap. Sütött a nap, bár vasárnap annyira azért nem, de meleg volt. És itt azt hiszem be is kell, hogy fejezzem a pozitívumokat.
  • És amiket hiányoltam. Itt jönnek azok a dolgok, amit szervezés, rendezés alatt lehetne elvárni és rögtön hozzá is teszem, nem jelent plusz költséget, vagy csak nagyon kevés invesztációt!
  • Többször is említettem a zene hallhatóságát. Igazán nem lett volna nagyobb munka egy komolyabb hangosítást szerezni, ráadásul volt már olyan rendezvény Szentendrén, ahol megcsodálhattuk a hangos mérkőzés varázsát. Rögtön ehhez kapcsolódik az a hiány, amit a szpíker nemléte okozott. Rengeteg nézőt nyerhetett volna vele a Kupa döntő, hiszen többen is megálltak, bele néztek a mérkőzésbe, de nem tudták, hogy kik, miért játszanak. Meg egyáltalán, hogy mit játszanak. Ezekről egy kommentár felvilágosítást adhatott volna, és nem kell egyből Hajdú B-re, vagy Faragó Richárdra gondolni. Megtette volna bárki, közölni, hogy ki jön ütni, esetleg hogy aki kiesett az miért is esett ki. Meg az azért élmény, ha bemondják az ember nevét a „hangosba”.
  • Az eredményjelző Hazai és Vendég feliratai egy laikus számára semmitmondóak voltak. Meg egy nem laikusnak is, aki nem tudta, hogy a sorsoláson ki lett a hazai és ki a vendég. Ugye mint feljebb le is írtam, volt belőle bonyodalom hozzá annyira nem értői oldalon, hogy most akkor a Szentendre miért nem hazai, ha ők a hazaiak. Erre egy frappáns megoldás lehetett volna egy sima A4-es papír, amire felírják az éppen játszó csapatok nevét, és a megfelelő helyre kiragasztják. Ugye láttunk már ilyet is régebben. Most sem lett volna túl bonyolult megoldani.
  • A szombati napsütés ellen sem ártott volna valami védelem. Régebben mindig voltak kirakva napernyők, amik ugyan mostanra már eléggé megviseltek, de a célnak megfelelnek. Vagy esetleg szerezni újakat, de az már pénzkiadás. Esetleg lehetett volna büfé. Na nem nagy, csak egy olyan kis sátor, ahol limonádét lehet vételezni. Víz van a pályán, kell még 1 liter citromlé, 1 kg cukor » ez kb. 300 Ft. Lehet, hogy senki nem vett volna belőle, akkor a veszteség ennyi. De legalább lett volna. Persze ez nem olyan nagy probléma ha nincs, csak színesítette volna a rendezvényt.
  • Nagyon tudtam volna örülni egy mobil WC-nek. A szombati napon reggel 10-től délután 5-ig volt program. Engem különösebben nem is zavart volna, hiszen eddig is megoldottam valahogy. De mi van a női nézőkkel? Vagy ha ne adj isten komolyabb dolog miatt csak le kéne ülnöm? Patakba? Pálya mellé? Vagy lehetett volna a „Fenyves” nevű vendéglátó ipari egység felé mutató táblácska, hogy WC arra. De előtte megbeszélni velük, hogy lehessen ilyet, ne legyen belőle probléma. A mobil WC bérlése pénzbe kerül, de nem hiszem, hogy olyan nagyon sokba. Talán az Elnökség is megszavazott volna rá x ezer forintot, amennyiből kijön egy ilyen szerkezet.
  • Ha már Elnökség. Megjegyezném, hogy a legtöbb olyan versenyen, ahol a végén díjat lehet nyerni, azt ott helyben ki is osztják! A Kupadöntő után nem volt semmiféle díjkiosztás, a csapatok átöltöztek, és hazamentek. Pedig a BL döntőn is a legnagyobb ünneplés akkor van, amikor a csapatkapitány a magasba emeli a serleget. Most is meg lehetett volna oldani, nem pedig majd a Közgyűlésen, ahol szerény taps mellett csöndben megkapják a serleget. Így eléggé fura volt a vége.
  • Nem tudom ki a felelős a baseball hírekért, de hogy egyik újság sem jelent meg Szövetségi tájékoztatás alapján, az egy kicsit fura. A Népszabadságól jöttek csak ki. Nem hiszem, hogy a többi újság, ha tud a rendezvényről, akkor ne küldött volna ki valakit. Gondolom a szentendrei lakosság sem volt elárasztva infókkal, pedig szerintem ott is van valamiféle helyi újság, amiben két sort csak ki lehetett volna lobbizni, hogy ugyan már jöjjenek ki, mert jó. Példaként belinkelem a szentendre.hu Sportesemények részlegét. Lehet keresgelni.
  • Szintén megszokott dolog a tornákon, hogy a végén egyéni díjakat is átadnak, de minimum az MVP-t (legértékesebb játékos) és a legjobb dobót ki lehetett volna választani. Most én megteszem, így utólag, talán örülnek neki, talán nem.
  • A négyes döntő MVP-je véleményem szerint Földessy Miklós volt. Hogy miért? Támadásban nagyon ott volt a hétvégén, 8/11-el .727-es ütőátlagot ért el. Ütött két duplát, egy triplát és két HR-t, ezekkel 7 pontot ütött be. 11 alkalommal állt fel ütni, és ebből 9-szer ki is jutott legalább az első alappontig. Mindkét meccsen egy-egy ütés hiányzott neki a cycle-hoz. (cycle: egy ütő, egy meccsen minden ütésből üt egyet. Szimpla, dupla, tripla, HR) Az elődöntőn a tripla, a döntőben pedig egy dupla hiányzott ehhez.
  • A torna legjobb dobója nálam Xiong „Moki” Xiabo lett. Egy győztes meccs (elődöntő) és egy mentés (döntő) szerepel a neve mellett. 9, 2/3-ad inninget dobott, ez alatt nem kapott kiérdemelt pontot, így ERA-ja 0.00-ás lett. 4 hitet kapott ezen idő alatt és out-ra tett 9 ütőt.

Szóval ez volt a Magyar Kupa döntő összegzése. Kérek mindenkit, hogy ne sértődjön meg az általam említett hiányosságokon, hanem próbáljon meg tanulni belőle. Tényleg nem írtam semmi olyat, ami kivitelezhetetlen lenne, sőt tényleg csak pár perces plusz munka lenne. A mérkőzések színvonalára nem lehetett panasz, érdekes, jó mérkőzések voltak. Egy laikus számára mindenképpen.

26 thoughts on “Magyar Kupa – négyes döntő

  1. mx08

    Ha már kérdezték akkor a Kaló bunt-jahoz csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy fel lett rugva(döntve,b@szva stb) annak rendje és módja szerint. Nem nézelődött, nem sétált, a pöci után elkezdett futni és a második lépésnél összeakasztották a lábát. Valahogy nem hiszem hogy a szabályt pont erre a szitura szabták. Kis tulzással az elfogó mindenkit felrughatna ütés után, hiszen a labdáért indul!
    A másik a Zsoba ledobása ahol szerintem jogosan háborgott. Talán meg kelett volna köszönie? Minek dobálni a másik dobóját.

  2. Brecsi

    1. Az Imre a ladbát próbálta felszedni, hiszen ott volt tőle 1-2 méterre.
    2. Az, hogy pont őt dobták le, szerintem a véletlen műve. Jó ütő, próbálsz egészen a strike zona szélére célozni, de nem sikerül. Ennyi. Nem kell túlgondolni. MLB-ben igen, mert ott ritkán dobnak le véletlenül embert, de Mo.-n nem ritka.

  3. mx08

    2. Csak Őt dobták le, ráadásul kétszer. Miért ne reklamálhatna, barátkoznia meg végképp nem kell.
    1. Akkor kérdezem mégegyszer:
    Ütök, elindulok de az elfogó átgázol rajtam mert ő megy a labdáért. Még a home plate-n felrug, ez jogos? Bázisok között értem a logikát, de itt valahogy fals a dolog.

  4. Fighting

    A Catcher szándékosan rúgta fel a futót?
    Mert a nézőtérről az jött le, hogy spontán összeütköztek.
    S meg lehet érteni, hogy sietett a catcher, mert ha jól emlékszem a szitura, volt ember az elsőn és a másodikon is, és igy meg volt a lehetőség egy forceoutra a harmadik basen, ami azért nem ugyanaz, mint az elsőn megcsinált out.
    Plussz, csak halkan megjegyzem, hogy ha jól emlékszem nem bemutatott bunt volt, tehát a futó nem kicsit lassan indult el a bunt után, ha a catchernek a reakcióidőt is beszámitva volt arra ideje, hogy feldöntse.

  5. Brecsi

    Sajnos a szabálykönyvben ez van. Én nem találtam más, konkrét esetre vonatkozó leírást. Elsőre nekem is akadályozásnak tűnt, de ezek szerint nem az. Aztán lehet, hogy van egy kisbetűs rész a szabálykönyveben ami azt mondja, hogy ez a konkrét eset zavarás.
    (Olyan van benne, hogy a catcher eléáll a futónak úgy hogy nincs is játékban, de ez nem az a szitu volt.)

    Nem mondtam, hogy nem reklamálhat:)) Reklamálni mindenért lehet, ha nem dobnak le azért is:)) Én azt mondtam, hogy nem DIREKT!!!! dobták le kétszer. Barátkoznia sem kell, nem is írtam, hogy baj, hogy nem barátkozott.

  6. Brecsi

    Szerintem is sima ütközés volt. Ha pl. egy futó dönti fel az őt ki tag-elni igyekvő fogót akkor az sima dolog. Senki nem reklamál, vagy kiesik, vagy nem. Szerintem ez fordítva is igaz, úgy, hogy a játékos nem azért borított, mert így látta jónak, hanem mert a labdára ment.

  7. szenyo

    “play of the game?”

    szerintem az amikor, talán Fábi, vagy valaki más megpróbált egy triplát összehozni valami jó kis outfield ütésből, és Zsoba cut-off -jával a hármason kitaggelték. A döntő végefelé volt ez… Nagyon látványos volt…

  8. rsk

    play of the game egyertelmuen Fabi leszedes volt
    az meg a nagyligaban is beferne a weekly TOP10-be 🙂

    az utkozes… en ugy gondolom egy sima utkozesnel egyik jatekos sem latja a masikat, tehat utkozes utan mondjuk mindketto borul… itt viszont catcher atrobogott a futon… persze az itelettel nem lehet/akarok vitaba szallni szabaly szempontbol, de sportszerusegi nezopontbol mar erdekesebb 🙂
    volt meg masik tizen-huszonX bunt a ket nap alatt es egyszer sem fordult elo hasonlo, hmmm…

    par hete tortent MLB-ben egy catcher felboritas (Atlanta meccsen). tudom lattak innen paran… az is szabalyos volt a szabalykonyv szerint… megis mindenki a legnagyobb bunkosagnak tartotta aki latta. kiveve egy-ket amerikai foci rajongot…
    kovetkezo meccsukon a dobo elso dobas furcsa modon centiekkel a catchert felborito jatekos feje melett suvitett el, “veletlenul” mint mondta a dobo mosolyogva a meccs utani interjuban 😉

  9. Földessy Miki

    Három dolgot szeretnék hozzátenni:
    Brecsi, köszönöm az elismerést, valamint nagyon jók a negatív észrevételek, majd a következő alkalommal igyekszünk javítani.
    Szerintem Magyarországon senkit nem dobnak le direkt, főleg nem Kovács Gergő, ezért Zsoba reakciói érthetetlenek voltak számunkra. Erre semmilyen mentség nincs, a téten és az izgalmon kívül.
    Hogy a másik oldalról is írjak. Akik ismerik Illés Imit tudják, hogy Ő mindent megtesz a szabályok adta kereteken belül. Ezúttal is ezt történt.

  10. F.Csaba

    Brecsinek teljesen igaza van a megrendezés hiányosságaival kapcsolatban,aki az állítja nem lehet megoldani az hazudik.
    Jánossomorja-JOCV 2005 08 06:
    1.Korrekt hangosítás, zene+MLB szignálok stb. (letöltöttük a net-röl)
    2.Büfé
    3.Mobil WC
    4.Felöltözött Bírók (ahogy alapban kellene)
    5.Játékosok felkonfelárása
    6.Zászlócsere
    7.Fedett “lelátó”
    8.Kommentátor
    9.Újságírok
    10.Végén díjkioszto
    Ja elnökség :senki (ill. Prinz Ákos)

    Amúgy nem olyan nehéz.

  11. Brecsi

    Ajánlom, hogy jövőre pályázzátok meg a négyes döntőt. (JSR) Sajnos idén csak két “pályázat” érkezett, abból a Nagykanizsa visszamondta.

  12. F.Csaba

    Volt róla szó de a két rendezvény közel volt egymáshoz ezért nem vállaltuk.
    Amit levontam a rendezvényből ; valami más dolog mögé kell bujtatni vagy pluszot kell hozzá adni mert szerintem csak magát a daseball-t nem lehet eladni főfogásként .Na pá.

  13. RP

    “a vicces az, hogy ez ma reggel 7óra 42 perckor befutott friss hír a NOL-on :)”
    ez biztos azért van, mert sokáig válogatták, hogy csak az igazán nagy hírek kerülhessenek be ;)) sz’al, örülünk 🙂

  14. gabesz

    sztem meg jegelték ínségesebb időkre, és ma reggel 7 és 8 között nem történt semmi komoly sportos dolog a világon, hiánypótlónak bedobták ezt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük