Dél-Korea és Japán már a második körben

Megvan az World Classic A-csoportjának papírforma szerinti két továbbjutója, miután a második játéknapon a koreaiak is leiskolázták a kínaiakat – 10:1, a japánok pedig leléptetéssel ütötték ki a tajvaniakat – 14:3. Ők ketten már biztos résztvevői a kaliforniai negyeddöntőknek. Mindeközben az Államokban még mindig arról vitáznak, hogy van-e értelme az egész hajcihőnek, egyesek máris a latin-amerikaiakat koronáznák, mások meg az MLB csapatok esélyeit latolgatják a bajnokságra a téli igazolások és a Spring Training meccseken látottak alapján. Vagy megkérdezik híres játékos barátaikat, ahogy azt MC Hammer is tette.

A koreaiak a Japánban játszó Lee Seung-yeop – aki abszolút hazai pályán játszott a Tokyo Dome-ban – vezetésével és két major ligás dobójukkal, Jae-Weong Seo-val (LAD) ill. Chan Ho Park-kal (SDP) ugyanúgy elpáholták a kínaiakat, ahogy előző nap a japánok tették.

060304-seung-yeop

Lee Seung-yeop tartja az Ázsia-rekordot egy szezonban ütött 56 home runjával.

A kínaiak amerikai edzője fiatal játékosainak idegességével magyarázta a dolgot, akik mindössze két basehitet tudtak összehozni, és ismét gyatra védekezéssel rukkoltak elő. Megvan azonban a torna első komoly vérvesztesége, Dong Joo-kim, a koreaiak cleanup hittere (4. ütő) egy bázisra csúszásnál megsérült, és három hónapra kidőlt.

Pontosan ez az, amitől az USÁ-ban jónéhány embert kiráz a hideg, a sérülésveszély szezon előtt. George Steinbrenner, a Yankees tulajdonosa egyszerűen “átkozott hülyeségnek” nevezi a World Classicot, de az Oriolesnál sem repesnek az örömtől, hogy 11(!) játékosuk játszik a tornán. Vagy például a Red Sox-ból kilencenen, amire a menedzserük, Terry Francona erre azt mondta:

“Az ember ilyenkor nem tehát mást, mint vesz egy nagy levegőt, és lenyeli.”

A major ligás nagy arcoknak kábé annyira fontos egy ilyen nemzetközi megmérettetés, mint Bode Millernek a téli olimpia, sorban mondják is vissza a szereplésüket: Barry Bonds inkább valóságshow-t csinál, Manny Ramirez sem akar lesérülni, és így tovább. A legkomolyabb sérülésveszélynek a dobók vannak kitéve, akiknek a karjai ilyenkor még nincsenek beélesítve egy komolyabb sorozatterhelésre, ezért is hozták a WBC-re azt a szabályt, hogy egy játékosnak csak 65 dobása lehet, aztán csere.

Sokan attól is tartanak, hogy hiába a sztárok, a nagy nemzeti játékban most bizony komolyan lebőghetnek, hiszen a karibi csapatok igen izmos játékerőt képviselnek. Vegyük csak a dominikaiakat, hiszen rájuk már kitértünk egyszer. Mi történik, ha a szupersztárokkal megtűzdelt amerikai csapat kikap esetleg Dominikától? Ahhoz mit fognak szólni “A játék” szülőhazájában?

060304-chavez

Mert Latin-Amerikában bizony véresen komolyan veszik a World Classicot. Például Venezuelában, ahol Simon Bolivar reinkarnációja, Hugo Chavez elnök amúgy is szeret odapörkölni az amerikaiak orra alá. Kebelbarátjához, a másik nagy USA-baráthoz, Fidel Castróhoz hasonlóan képes órákon át lukat beszélni népe hasába, hogy az ifjabbik Bush mekkora nagy kénköves ördög patával és farokkal. Ahogy az illik egy vérbeli kommunistától.

A Tigers shortstopja, Carlos Guillen szerint utcákat kell majd lezárni Venezuelában, amikor az első körben Dominikával fognak megmérkőzni. Mert mindenhol tévék és őrjöngő emberek lesznek, amolyan latinos temperamentummal “kis” szünetet tartva a munkában. Julio Lugo, a Devil Rays dominikai shortstopja azonban megnyugtat mindenkit, náluk sem lesz ez másként.

“Amikor baseball van, amikor “A játék” van , akkor mindennek vége. Egész Dominika a meccseket fogja nézni. Higyjék el, nekem, senki sem fog semmi, de semmi mást csinálni! Még az elnökünk is a meccseket fogja nézni! Ha valaki meg akarná szállni az országot, akkor ez lenne számára a megfelelő alkalom.”

És ettől bizony Amerikában be vannak tojva. Mert a World Baseball Classicon a karibiak bebizonyíthatják, hogy mire is képesek a pályán. A pályán, ami nem valami egzotikus turistaparadicsom szigetén van, hanem a második körben már San Diegóban. Belegondoltak, hogy ugyanúgy lebőghetnek, ahogy a kosarasok vagy a hokisok egy-egy világversenyen, csakhogy ez a basbeall major ligásaival még nem történt meg. Pláne nem otthon. Mert ki lenne olyan hülye, hogy az ellen a Dominika ellen fogadna egy meccs előtt, amelyikben egyszerre van a pályán Albert Pujols, David Ortiz, Miguel Tejada és Moises Alou? Vagy akiknek a csapatában két MVP és két Év kezdője kaliberű játékos van?

060304-kids

Amíg az Államokban a baseball már csak egy a sok sport közül, amit a gyerekek űznek, addig Latin-Amerikában az utcagyerekeknek van a foci, a baseball és slussz. Meg a kábítószerkereskedelem. Az MLB-játékosainak már a 40%-a nem amerikai születésű, és ezeknek a 80%-a érkezik Venezuelából vagy Dominikából, ahol a profi baseballkarrier ugyanolyan kitörési lehetőség a szegénységből, mint Brazíliában a foci.

Hogy a focinál maradjunk, a latinók állítják, hogy ugyanaz a különbség az ő szenvedéllyel teli játékuk és az amerikai pénzes módi között, mint a brazil és az angol foci között. Az angoloknak is rég bele kellett törődniük, hogy hiába ők találták fel a játékot, mégis a brazilok vették tartós bérletbe a világ legjobbjainak megtisztelő címét.

Vannak persze, akik mit sem törődve az egész felhajtással, inkább a spring training meccseit figyelik, és az átigazolásokat böngészve próbálnak előrejelzést adni a 2006-os MLB-küzdelmekre. Figyelemre méltóak Ben Jacobs, a The Hardball Times szerzőjének írásai a liga 30 csapatának szerinte alsó és a középső harmadának kilátásairól.

MC Hammer – igen Mr. Can’t Touch This – pedig elbeszélgetett A-Roddal a Yankees idei esélyeiről.

Hasonló témájú cikkeink:

World Classic beharangozó II.

World Classic beharangozó

8 thoughts on “Dél-Korea és Japán már a második körben

  1. marci

    Vmi divat a doboknal a nyakorv jellegu nyaklanc?
    Vagy kamera van benne??? 😀
    Ugy erzem lemaradtam vmirol.

  2. rr.)

    divat. néznéd inkább a fashion tv-t 😉

    most olvasom, az amiktól hiányozni fog: Derek Jeter, Alex Rodriguez, Johnny Damon, Bernie Williams. honnan is? NYY? “damn thing“?

  3. Fighting

    Épp a sérüléseken gondolkodtam. Ha jól emlékszem Jeter két éve az első mecccsen sérült meg. Ez miért jobb?
    Vagy az már mindegy, mert Yankees csik volt rajta?

  4. marci

    Most nezem csak milyen hulyen csinaltak a schedulet:
    azsiai orszag csak a dontoben kerulhet ossze latin orszaggal (kiveve Mexiko). Konkretan az elodontoknek semmi ertelme igy, hogy a Pool1 nem a Pool2 ellen jatszik.
    Milyen veletlen, hogy szegeny USAnak ‘csak’ Japannal es Koreanal kell jobbnak lennie, hogy a dontoben talalhassa magat. Nehogy ido elott kiusse Dominika, Puerto Rico vagy Kuba.

    Ez tulajdonkeppen nyilt bunda.

  5. marci

    check that: hányan lennének kiváncsiak a tornára az USAban, ahol komoly reklambevetelekre lehet szert tenni, azok után

  6. D-Sun

    Hajrá KUBA! 🙂 Remélem megnyerik, aztán majd ha kijutok valaha, Castroval egy finom koktél mellett a kis kunyhóm előtt a tengerparton megvitatom az eseményeket… hjaj… 😀 Yanks rulz! DS!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük