“Bajnokverés”

Sztendre Sleepwalkers S. – Röntgen Kanizsa Ants 9:12

Óbuda Brick Factory – Nagykanizsa Ants 7:2

Hungarian Astros – Óbuda Brick Factory 2:38

Budapest Players – Óbuda Brick Factory II. 14:4

Kanizsa - Szentendre softball-meccs

Ismét sűrű volt a program a hétvégén. Szerencsére az időjárás meg sem közelítette a jóslatokat, így lehetőségem volt itt-ott belekukkantani az eseményekbe. Szombaton és vasárnap is két-két mérkőzésen voltam jelen. Kezdődött minden szombaton, 11-től Szentendrén játszottak a szentendrei lányok a nagykanizsai lányok ellen duplameccset, amiből az első felvonást tekintettem meg. Örömmel konstatáltam, hogy a Sleepwalkers hölgytagjai ugyanolyan lelkesedéssel játszanak, mint a szezon elején, ráadásul egyre jobbak. Persze van még hova fejlődniük, de az eddig látottak jó utat jeleznek. Persze azért Sárát még nem tudták ütni, de ez nem meglepetés, jobb csapatoknak sem nagyon megy ez. Viszont csak 12 pontot kaptak, ami nem rossz, ráadásul 9-et szereztek is, így az első meccs kifejezetten izgalmas is volt. Azt már csak a baseballfan.hu-n láttam, hogy a második meccsen már nem sikerült ilyen szoros meccset játszaniuk, gondolom kicsit elfáradhattak, vagy a Kanizsa keményített be ennyire. Egy óra körül viszont Óbudára indultam, ahol a hétvége rangadóját játszották. A mérkőzés előtt mind a hazai Óbuda Brick Factory, mind ellenfelük, a Nagykanizsa Ants csapata veretlenül állt a táblázat élén, így várható volt, hogy valamelyik csapat sorozata megszakad.

Kis késéssel ugyan, de kezdetét vette a mérkőzés. Hazai oldalon Zsoba adogatott, míg a Hangyáknál a Sopronból igazolt Nagy Gábor kezdett. Zsoba nem okozott meglepetést, hiszen nem nagyon engedélyezett ütéseket, sőt futót sem sokat az ellenfélnek. Meglepetés volt viszont Nagy Gábor teljesítménye – méghozzá kellemes meglepetés. 5 inninget dobott (a szabályok miatt nem is dobhatott volna többet) ami alatt 2-3 hitet kapott, BF futó pedig talán egyszer, ha a kettesig eljutott. Nagyon jól osztotta a dobásokat, télen beújított valami csavartszerű dobást, amivel nem tudtak nagyon mit kezdeni ellenfelei. A védőmunka is megfelelő volt mögötte, így az 5. inning után 0:1 volt az eredmény. Az az egy pont némi zavar után tudott megszületni, mert az Ants támadói sem dúskáltak a biztos ütésekben. Kiemelkedőt talán csak a szintén ex-soproni Völgyes Krisztián tudott nyújtani, aki majdnem az összes felállásából hitet ért el. Megmondom őszintén, hogy 2-3 éve nem gondoltam volna, hogy egyszer a Nagykanizsa szekerét a soproni fiatalok fogják tolni.

Kanizsa - Óbuda

Aztán jöttek a dobócserék. A BF Mokit delegálta a dombra, a Hangyák pedig Pöttyöt. Pötty mostanában nem nagyon dobott, úgy tudom sérüléssel bajlódott, így nem lehetett tudni, mit várhatunk tőle. Mokit meg ismerjük. Az várható volt, hogy a Kanizsa továbbra sem fog ütőedzést produkálni. Az Óbuda sem, inkább sétálgattak, a hibázó védelmet használták ki addig, amíg tele nem lett a pálya. Ütéshez következett Popi, akiről köztudott, hogy régen ő is a Hangyákat erősítette. Egy remekbe szabott buntot eresztett el, ez még nem indokolta volna, hogy két pont szülessen belőle, de végül is ez lett a jutalma. Némi hiba is segítette ezt a produkciót. Aztán Némethy Gyuri jött, akiről szintén lehet tudni, hogy pöciben ott van a szeren. Most is mesterien rakta le a bogyót a vonal mellé, amiből beért egy pont, aztán a hármas védő pontatlan dobásából még egy és Gyuri sem állt meg a hármasig. Kicsit fura a dolog, hogy a magyar bajnokság egyik legkomolyabb rangadóját két bunt el tudja dönteni. Megjegyzem, bármelyik csapat ellen sikerrel lehet alkalmazni, nem sok csapat van, aki tudja, milyen szituban miként kellene védekezni ellene.

A végén még Lupták is villantott, egy homert helyezett el az Opel szalon tetejére. Aztán balesetet szenvedett. A BF játékosok mint mindig, most sem a dogout-ban foglaltak helyet, hanem mellette. Roberto pedig egy kőkemény foul ballt küldött közéjük, ami Amigó térdén landolt. Másnap már látszott a végeredmény, egy teljesen feldagadt térd.

A mérkőzés viszonylag felfokozott hangulatban zajlott, amiben meglepő lehet az, hogy a Téglagyáriak voltak a feszültebbek. Többször is állt a játék kisebb-nagyobb perpatvar miatt, bár szerintem komoly bírói hiba nem volt.

Kanizsa - Óbuda bíróvita

Játékvezetői kérdés:
Futó a hármason. Magas labda a balkülsőre, a védő fut a labda felé. A labda beleesik a kesztyűjébe, abban a pillanatban a futó indul hármasról. A labda viszont nem marad a kesztyűben, kicsorog, ám még mielőtt leesne, a védő kézzel megtartja azt. Utánadobja a hármasra, ahonnan a futó már befutott, az ítélet: out.

A játékvezető magyarázata:
A biztos fogás pillanatától számít a tag up. Tehát a futó, aki a kesztyűbe érkezés után már elindult, a hiba utáni újbóli elkapás után vissza kellett volna, hogy érintse a hármas bázist.

Mit ítélne Ön?

A mérkőzés vége 7:2 a hazai csapatnak, akik így 4 győzelemmel álltak a tabella élén. Mint később kiderült, lett ez még több is, de ne szaladjunk előre. Vasárnap végre saját csapatom is pályára lépett, az előzetesen „Bajnokverés” címmel ellátott mérkőzésen. Nem volt túlzó az elnevezés, hiszen az NB II bajnoka játszott az NB I bajnokával, így mivel döntetlen nincs, valamelyik bajnokot elverik.

11-kor kezdődött a meccs, aminek az első inningje el is tartott vagy délig. A BF laza 14 pontot vert be kezdésnek, igaz ebben nagy szerepet vállalt az Astros védelme is. No nem mondom, hogy pont nélkül megúsztuk volna, de azért a 14 kicsit sok. Volt itt back to back homer (egymás utáni ütők kiütik a lasztit), HP-k, duplák, triplák. Kétszer ment körbe az Óbuda, mire sikerült három out-ot végrehajtani. Jöhetett az ellentámadás. Az Astrosban a fiatalítás jegyében pályára küldtük egyetlen ifjoncunkat is Pokó Róbert személyében, aki jelenleg a Lesenceistvánd Mad Bulls serdülőcsapatát erősíti, de mivel korban van, és a helyieknek nincs felnőtt csapata, lehetőséget kapott, hogy nálunk szerepeljen. Egy szép karrier kezdetét jelezte, hogy Robi egyből egy biztos ütéssel kezdett. Ehhez neki innen is gratulálok, teljesítményénék értékét tovább növeli a tény, hogy az egész csapat mindössze 3 hit-et tudott elérni.

A BF-nek nem okozott komolyabb gondot a három out végrehajtása, így ismét mehettünk vissza a tűző napra védekezni. Magam sem tudom hogyan, de volt már egy out, mikor cserére szántam el magam, és helyettem Szenyót küldtem fel a dombra, üssék őt is kicsit, ne csak engem. Nem is kímélték, kapott rendesen. Bár az inning meglepően gyorsan véget ért, csak 5 pontot kaptunk. Aztán egy huszáros támadás végén boldogan ünnepelthettük csapatunk idei első pontját, ami Kojnok István nevéhez fűződött. Na nem kell ám hatalmas ütésre gondolni… Egy nem elkapott harmadik strike után keveredett ki az egyesre, majd az én ütésemből egészen a hármasig. Utána Kismike paskolt bele a labdába, amiből ugyan out lett, de Pisti beért. A nagy ünneplést csak egy újabb 5 pontos BF roham tudta kicsit megszakítani.

Óbuda - Astros

A 4. inning hasonlított egyedül baseballra. 1 pontot kaptunk, 0-t hoztunk, de ez nem gáz. Aztán kiderült, hogy Szenyó annyira beleadott mindent, hogy csak 1 pontot kapjunk, hogy ki is durrant. Bár az 5. inninget 4 ponttal megúsztuk, sőt tovább növeltük pontjaink számát egy remek Sum ütéssel. A 6. inningben Lippai teljesen elkészült erejével a dombon, ehhez mindössze két out összehozása kellet, és 8 ponttal a háta mögött le is jött a dombról, mehettem vissza kicsit. A vége meglepően jól sikerült, 2 inning alatt csak 1 pontot kaptunk, bár hozzátartozik, hogy itt már nem a teljes kezdőcsapat volt pályán az Óbudából. De azért felemelő érzés volt, hiszen plusz 1 órás napon szétégéstől kíméltük meg így magunkat. Pontot már nem szereztünk, ütésünk sem igen volt. Az óbudai alakulat statisztika javítás miatt örült a meccsnek, Kaló 10 beütött pontja szerintem például egyedülálló dolog az NB I-ben.

Az, hogy ezen a héten duplameccses hétvége vár ránk eléggé elkeserítő, hiszen a dobóink jó ha egy meccset le tudnak nyomni, nemhogy kettőt. Na mindegy, majd lesz valahogy. A vége 2:38, alapos bajnokverést láthattak a nézők, sajnos sokan.

Azért is volt sok néző, hiszen utánunk következett a Budapest Players – Óbuda BF II. összecsapás. Két „kezdő” csapatról van szó, bár a Playerst több rutinos játékos erősíti. A jobbára 20 éven aluli játékosokból álló BF II kezdhette a támadást, ami eléggé rövid volt, gyors három out után csere. A dombra a 17 éves Závorszky Dániel ment fel, aki korához képest elég jól dobálgatott. A jóval idősebb, bár baseballmúlttal nem nagyon rendelkező ellenfeleik sem nagyon ütötték, azért 1 pontot összehoztak. A másik oldal Nagy „Erzsó” Zsolt passzolgatta elfogójához a lasztit, mondhatjuk eléggé hatékonyan. Pontot csak a 3. és 4. inningben kapott, akkor sem hit, hanem sokkal inkább bakiparádé következménye képpen. 7:4-nél Radácsi mester cserére szánta le magát, és a fiatal Závorszky helyére Mezős Balázst küldte fel dobni. Eleinte jó ötletnek tűnt, később aztán kiderült, mégsem annyira volt az. A rutinos Playerek szorgosan ütögették a hiteket – Lassú, Nagy, Farkas, az újonc Playerek viszont csak a sétákból tudtak megélni. 13:4-es állásnál, a leléptetést elkerülendő, újabb dobócsere, Goór Csaba vette át a dombot. A kisóbuda pechjére egy pont neki is becsúszott, így nem maradt más megoldás, pontot kellett szerezniük az akkora már szintén dobót cserélő Players ellen. Mivel ez a 6. elején sem ment, sanszos volt, hogy most sem fog. Lassú Gergő pedig tett is erről, három K-val véget is vetett az összecsapásnak, ahol a rutin diadalmaskodott.

Összességében szép hétvége volt, a kezem és a lábam kicsit, a tarkóm viszont rettenetesen leégett. Ezen a hétvégén, mint már említettem két meccset is játszunk, így nem valószínű, hogy más mérkőzést is meg tudnék tekinteni, de majd kiderül.

További képek a muszi.hu illetve a baseballfan.hu galériáiban, statisztika a baseballfan.hu-n a Bajnokság ill. Csapatok menüpontok alatt.

23 thoughts on ““Bajnokverés”

  1. Fighting

    Tipikusan az az itélet, ahol nincs jó döntés, de én is hajlok a bíró véleménye felé. Az MLB-ben is csak akkor intik be a diving catch-nél az outot, amikor a biró meggyöződött a rendes birtoklásról. Azt meg úgye nem lehet mondani, hogy nem volt catch.

  2. Magdi

    Az out persze hogy csak akkor out, amikor birtokolja az elkapó a labdát.
    De szerintem a futó első labdaérintésnél indulhat. Rémlik, hogy valamelyik bírói tanfolyamon mintha lett volna erről szó (Gábor?).
    Mondjuk ha nem így lenne, el tudok (eröltetetten 🙂 ) képzelni olyan szitut, hogy az outfield “bedekázik” a labdával infieldre, nehogy beérjen a futó 3-ról… 🙂

  3. gabesz

    pont ezzel a dekázgatással érveltek a kanizsaiak is… nem vagy kanizsai véletlenül? :))

  4. Magdi

    De, véletlenül igen. 🙂 De nem hallottam róla itthon. Azt sem tudtam, melyik csapat védekezett, melyik támadott az esetnél. 🙂
    Remélem, azért mert kanizsai vagyok, még lehet véleményem? 🙂

  5. gabesz

    hogyne! Sőt a viccet is érthetnéd ;), mint ahogy remélem érted is!

  6. gabesz

    egyébként tényleg érdekes eset volt, és ráadásul elég szoros volt akkor még a meccs ha jól emlékszem…

  7. rsk

    így van, a futó indulhat amint egy védő hozzáér a levegőben repülő labdához.

    az más szitu hogy a dive után megvárja a biró, hogy az ütőt out-nak ítélje-e vagy sem.

  8. rsk

    az Astros ifjonc tényleg ügyes, és az ő aláírására már talán tényleg fognak majd vadászni pár év múlva 🙂

  9. rsk

    “A BF játékosok mint mindig, most sem a dogout-ban foglaltak helyet”

    ahogy a csapatok 99%-a sem ott szokott helyet foglalni 🙂

    reméljük mindenki tanul belőle…

    és ugye már tudjuk, hogy senki sincs biztonságban 🙂
    ld. a 1B bíró esete a rightfield-re tartó linedrive-val vasárnap 😀

  10. csaber

    szerintem a futó javára kell itélkezni, hiszen pont a dekázgatás elkerülése végett.
    és szerintem a futó akkor indulhat amikor a labdát érinti vmelyik játékos és nem az out után, hiszen pont itt írta vki hogy a bíró kivár addig amíg biztos nem lesz az out.

  11. Mike32

    Legalább a kép jó lett… “…Mike VS Kismike… A k***va anyád!!! Az enyém????? A tied ba***eg!!!!!!!…”

    :)))))

  12. Balu

    Van néhány pálya, ahol soha senki sincs a dogoutban… Mert nincs is … :)))

  13. Gida

    Halli!!!

    Hát szerintem egy hármasról hazatartó futó nem azt fogja nézni, hogy mit bénázik a fielder:) Szerintem tuti nem out.

  14. Magdi

    Persze, a base-coach segít. És a base-coach honnan tudja, mikor érzi úgy a bíró, hogy most már biztosan fogja a labdát az outfielder (ez ugyanis megítélési döntés sokszor)? 🙂
    A bírók meg általában kicsit később mondják be az out-ot. Ha ekkor indulhatnának a futók, akkor soha senki nem érne be. 🙂

  15. Brecsi

    Nekem rémlik valami olyan, hogy ennél a szitunál a kesztyűből kipörgő labda már egy új esemény. Tehát amint a kesztyűbe ér a labada lehet indulni, nem kell megvárni, hogy a védő mit szerencsétlenkedik. Van a bedekázza dologban is ráció!! Biztos, hogy van erre kitalálva valami dolog. Elképzelhető mondjuk egy olyan, hogy a left fielder nem megfogja, hanem bepofozza a lasztit és ott egy infielder kapja el?:) (Ha nagyon akarom lehet ilyet is elképzelni:))

  16. marci

    Ha jol ertem a labda a kesztyubol kigurult es meg mielott leesett volna, a vedo a masik kezevel elkapta. Ez esetben szerintem jol dontott a biro, a masik kezzel tortent biztos elkapastol kezdve mehet a futo.

    Egy masik szituaciot vizsgalnak itt: words.htm, de a definicio idezetek idevagnak.
    Roviden, erre az esetre vonatkoztatva:
    Repules kozben van egy labda, amig nem erinti a foldet vagy mas targyat ‘ami’ nem vedojatekos.
    Elkapashoz eleg sokaig kell tartani a labdat, hogy nyilvanvalo legyen, hogy teljesen uralja a jatekos es az elengedese onkentes es szandekos.
    Itt eltalaltak a vedo kesztyujet, elindult a futo, pedig meg repules kozben volt a labda, majd a vedo elkapta a labdat es leduplazta a futot.

    Remelem ez a szabaly is hozzajarul ahhoz, hogy labdarugast szereto gyerekek is kiprobaljak a baseballt. d;)

  17. marci

    Ja, nem, megis rosszul gondoltam.

    A catch is legal if the ball is finally held by any fielder, even though juggled, or held by another fielder before it touches the ground. Runners may leave their bases the instant the first fielder touches the ball.

    2.00 Definition of Terms

  18. jani-wan

    Igen az számít mikor a védő először érinti a labdát. Csak hát mindenki fejében az van hogy meg kell várni hogy a védő biztosan megfogta-e a labdát.
    Legközelebb amikor a Norbi bénázik már mindenki oda fog erre figyelni 🙂

    A dekázgatás viszont szerintem már catch-nek számit. Ha a védő szándékosan dobálja a labdát, akkor már birtokolja a labdát.

  19. Leno

    Ha jól emlékszem a kilencvenes években volt egy hasonló eset, akkor center-field-re ment a labda, Jaki volt az, aki alig érte el a labdát, és két alkalommal emelkedett még fel a labda a kesztyűjéből. Ott a futó a kettesről a hármasra “szaladt” volna, de nem indult el. Azt mondta, hogy nem tudta eldönteni, hogy törölhet-e, vagy sem.
    Ebből a kis sztoriból csak annyit akartam leszűrni, hogy valamilyen módon különbséget kell tenni a labda érintése, illetve a labda elkapása között.
    Tény, hogy a kettő között értékes idő telik el, de azt azért lehet látni, ha valaki direkt csinálja, és azért lehetne büntetni a védő-játékost.
    Az ítéletet korrektnek tartom, és Bata Janival értek egyet, hogy ha már “dobálgatja” a labdát, akkor már “kontrollálja”, tehát mehet a törlés!

  20. Magdi

    És ki dönti el, hogy direkt dekázgat, vagy véletlenül? Ha kétségbeesett képet vág közben, akkor véletlenül, akkor nincs catch, ha röhög közben, akkor meg direkt csinálja, akkor mehet a futó? 🙂

    Egyébként megtaláltam a szabálykönyvben is (2. fejezet, elkapás definíciója, kisbetűs):
    “A futók elhagyhatják a base-t abban a pillanatban, amikor az első védő érinti a labdát.”

  21. Gida

    Meg itt ennél lehet olyan, ami miatt kitalálták az InfieldFly-t.Itt is vissza lehetne élni azzal, hogy direkt ledobom a labdát, de hát van rá szabály:)