Blogkörkép

Serdülőmeccs-beszámoló Brecsinél:

Vasárnap 7kor kelés, 8kor indulás Szentendrére. Gondolom sokan vidékeztek, mert kb. 8 perc alatt kikocsiztunk a HÉV végállomásig, ami szerintem egyéni rekord. Fasza zöldsáv, kocsi sehol, kényelmes 60-70km/h-ás sebesség. A HÉV megállóban viszont csak 8 kisAstro. Hát ez nem túl jó, de azért ne menjünk haza, játszunk. Szerencsére Robi jött kisérőnek, így hipp-hopp a pályán találta magát. Első meccsen a tavalyi bajnok ellen a 3. inning végén még 8:8-ra álltunk, de a vége nekik sikerült jobban, 18:13-ra győztek. Semmi baj, majd legközelebb. Kicsi pihi, majd jöhet a Tigriskölykök elleni derby. Az első inning elején egy fura közjáték zavarta meg a mérkőzést, ugyanis a centerünk sokkot kapott, majd lejött a pályáról, átöltözött és hazament… Ő volt az egyik akit SOS szerezni kellett, mert két régebbi emberünk sem tudott eljönn, sérülés és kirándulás miatt. A másik új ember még jobbfej volt, mert ő el sem jött. Jól sikerült az embervadászat Szerencsére az éppen pihenő Szentendre segített és adott kölcsön egy CF-et, így folytattuk a derbyt. Egészen az 4. inningig nekünk állt a zászló, de az 5 tetején a Debrecen 4 pontos rohamot intéztett ellenünk, amire mi csak 1 ponttal tudtunk válaszolni, a vége 13:12 oda. Jó kis meccsek voltak, végre megvan a fix kettesünk, Olivér nagyon meggyőzően játszott ezen a poszton. A többiek is ügyesek voltak, reméljük idén már győzelmet is tudunk szerezni! HAJRÁ!

A teljes poszt: VAN 4 DURVA NAPOD?

One thought on “Blogkörkép

  1. Fábi

    hajrá gyerekek!

    Köszi a beszámolót Brecsi…illetve roboter, köszi hogy átemelted Brecsitől:)