Monthly Archives: május 2005

A Nationals kérői

050531-montreal

Az üres Expos stadion

Ma, május 31-én járt le az az ajánlattételi határidő, amit a Washington Nationals csapatának eladására írt ki az MLB. Kilenc befektetői csoport fizette ki a 100 ezer dolláros foglalót, köztük a Washington Baseball Club (WBC) nevű társaság, aminek egyik prominens tagja maga Colin Powell, volt amerikai külügyminiszter.

Ez a hír olyannyira kicsapta a kezdődő uborkaszezon biztosítékát, hogy még a Blikk is lehozta, pedig egyik ott dolgozó cimborámat idézve: az újság célközönségének valószínűleg sem a baseball, sem a Colin Powell szavak nem jelentenek semmit, ellentétben ugye a Győzike kiborult, az Anikó újra szerelmes vagy a bikinis dudák pavlovi jellegű hívószavakkal.

Néhány – névtelenül nyilatkozó – ajánlattevő elmondta, hogy a csapattal kapcsolatos licensz- és közvetítési jogokat is tulajdonló liga 300 millió dollárról indítja a licitet, és akár 400 millió fölé is szeretnék feltornászni az árat, ez pedig az egyik legmagasabb összeg lenne, amit valaha is fizettek baseball-csapatért. És elképzelhető akár 500 millió dolláros vételár is, ha hozzáadjuk a Mid-Atlantic Sports Network (MASN) nevű szervezetben járó részesedés árát is, ami a csapattal együtt szintén eladó. (Vagy nem. Ezért kellett kétféle ajánlatot is tenniük a jelentkezőknek.)

Continue reading

Kuki betette – de bement-e?

Jánossomorja Rascals – Szombathelyi Anyaszomorítók 7:8

Ha vasárnap délután az emberre rátörnek mazochista hajlamai, odakint 34°C van árnyékban, rögtön kínálja magát, hogy elinduljon baseball-meccsre. Így is tettem, és mint később kiderült, nem is volt ez olyan rossz döntés.

Skoda Favorit
Skoda favorit

Szóval irány a jánossomorjai baseball-pálya, ahol meglepetten tapasztaltam, hogy a pályán már folyik a mérkőzés, pedig én azt hittem, korán érkezem. Aztán hamar tisztázódott a félreértés, hiszen csak a serdülőbajnokság utolsó mérkőzése folyt, ahol éppen a Rascals utánpótlás aprította az érdieket. Elfoglaltam helyem a fedett – mondom fedett! – lelátón, ami ilyenkor egy áldás, és türelmesen vártam. És a várakozás meghozta gyümölcsét, megérkezett Lajos bá’ a Dominó büféből, ami biztos jele annak, hogy kezdődik a mérkőzés.

A Rascals-nál Varsics Tomi kezdett a dombon, és két strike out között be is engedtek két pontot a hazaiak. Nem úgy a szombathelyiek, akik biztos védekezéssel nullára hozták az első inninget. Csakúgy a másodikat és a harmadikat is, amiben aztán már a hazaiak sem engedtek több pontot, annyi különbséggel, hogy míg az Anyaszomorítók igyekeztek üresen tartani az alappontokat (ami többé-kevésbé sikerült is), addig a hazaiak ragaszkodtak ahhoz, hogy tele pályánál csinálják meg az out-okat. Ez viszont felettébb kockázatos tevékenység, ami aztán a negyedik inningben meg is bosszulta magát, és máris 8:0 lett az állás, mivel a vendégek továbbra is kitűnően védekeztek. Bár látszólag minden ütés pont emberhez ment, aki játszott már baseballt az tudja, ez még önmagában édeskevés lenne az out-hoz.

Continue reading

Hétvégi eredmények

Interliga »

  • Dr. Padló Ants – Vindija 14:4
  • Szentendre Sleepwalkers – Jezica 27:1
  • Szentendre Sleepwalkers – Zajcki 16:15

NB I – 9. forduló »

  • Szombathelyi Anyaszomorítók – Nagykanizsa Ants Thúry 24:8
  • Nemesvámos Sharks – Dr. Padló Ants 0:9 játék nélkül
  • Dr. Padló Ants – Nemesvámos Sharks 9:0 játék nélkül
  • Óbuda Brick Factory – Sopron Westwind 19:5
  • Jánossomorja Rascals – Szombathelyi Anyaszomorítók 7:8

NB II – 8. forduló »

  • Emigrants SE – Nemesvámos Tigers 8:23
  • Pécsi Barbárok – Debrecen Dynamites 5:30
  • Debrecen Dynamites – Pécsi Barbárok 9:0
  • Érd Aeros – A.E. 424 20:23
  • Hungarian Astros – Jászberény Stinky Sox 15:7

Softball »

  • Bp. Honvéd United – Nagykanizsa Ants 17:7
  • Bp. Honvéd United – Nagykanizsa Ants 18:3

Serdülő »

  • Jánossomorja – Nemesvámos 12:21
  • Nemesvámos – Lesenceistvánd 17:11
  • Jánossomorja – Lesenceistvánd 14:4
  • Jánossomorja – Nagykanizsa Thúry Kanizsatransz 6:5
  • Nagykanizsa Thúry Kanizsatransz – Érd 14:5
  • Jánossomorja – Érd 21:5

statisztika a baseball.hu-n

Hétvégi beharangozó – kis késéssel

050413-beharangozo

Sajnos tegnap nem tudtam eleget tenni beharangozói kötelességemnek, de ezt most pótlom. Némileg eseménytelen hétvége vár ránk, már ami az izgalmas, vagy nehezen megtippelhető meccseket illeti. Az NB I-ben elvileg nem lehet meglepetés, az NB II-ben a Jászberény–Astros mérkőzés okozhat némi fejtörést. Elvileg. Aztán láttunk már olyat, hogy borult a papírforma. Nézzük sorban…

NB I

SZOMBATHELYI ANYASZOM. (5-0) – N.KANIZSA ANTS THÚRY (2-7)
szombat 15:00

A szombethelyi csapat veretlenül áll a tabella élén. Hazai mérkőzésükön, a mindössze 2 győzelmet számláló fiatalabb nagykanizsai csapatot fogadják úgy, hogy a nagyobbik csapatnak Interliga-mérkőzése lesz. Ez nagyjából azt jelenti, hogy csak az utazik a mérkőzésre, aki az Interliga-meccsen szóba sem jöhet, ezért hatalmas meglepetés lenne, ha nem Anyaszomorítók siker születne.

» Szombathelyi Anyaszomorítók – Nagykanizsa Ants Thúry 24:8

NEMESVÁMOS SHARKS. (1-6) – DR. PADLÓ THÚRY (4-1)
vasárnap

A Sharks múlt héten sikert aratott a kisebbik Hangya-csapat felett. Most a jobbik gárda ellen kell pályára lépniük, és valljuk be nem sok esélyük van arra, hogy újabb győzelmet szerezzenek. Ráadásul ez dupla rangadó lesz, így a második mérkőzésen akár hatalmas vereség is kilátásba kerülhet, hiszen addigra már mindenki fáradt, míg a Nagykanizsa játékoskerete lehetőséget ad a csapat frissen tartására. Így azt hiszem nem is tippelhetek mást, mint két Dr. Padló Ants győzelmet.

» Nemesvámos Sharks – Dr. Padló Ants 0:9
» Dr. Padló Ants – Nemesvámos Sharks 9:0

Continue reading

Változtassunk szabályokat!

0505023-rules

Míg más sportokban a szabályok próbálnak haladni a korral, addig a baseball szabályai 1928 óta, ha a DH (designated hitter – kijelölt ütő) bevezetését nem soroljuk ide, szinte változatlanok. Pedig a lehetőség meglenne arra, hogy kijavítsanak elavult szabályokat, bevezessenek pár újat, és felgyorsítsák a játékot. Néhány gondolatom pontokba szedve, ami előrébb mozdíthatná a játék XXI. századivá tételét:

1. Az instant replay bevezetése:

Természetesen nem lehetne használni minden egyes kérdéses helyzetben, mert az lelassítaná az amúgy is hosszú mérkőzést. Leginkább kérdéses foul/fair ball, vagy home run/nem home run ítéletekhez lenne célszerű a használata. Az NFL-ben és az NHL-ben sikeresen használják. És hogy ne tartson sokáig, limitálni lehetne a visszanézés idejét kb. 40-45 másodpercben.

Continue reading

Hétvégi eredmények

Interliga »

  • Szentendre Sleepwalkers – Nada Split 1:13
  • Nada Split – Szentendre Sleepwalkers 19:0
  • Kelteks – Dr. Padló Ants 16:5
  • Zagreb – Dr. Padló Ants 4:0

NB I – 8. forduló »

  • Jánossomorja Rascals – Óbuda Brick Factory 8:14
  • Szombathelyi Anyaszomorítók – Sopron Westwind 17:1
  • Nagykanizsa Ants Thúry – Nemesvámos Sharks 7:10

NB II – 7. forduló »

  • Békéscsabai Villámok – Hungarian Astros 9:6
  • Jászberény Stinky Sox – A.E. 424 15:1
  • Pécsi Barbárok – Érd Aeros 14:27
  • Emigrants SE – Debrecen Dynamites 15:16

Softball »

  • Hajdúnánás – Bp. Honvéd United 5:47
  • Hajdúnánás – Bp. Honvéd United 6:58

Serdülő »

  • Érd – Szentendre 5:16
  • Érd – Nagykanizsa Thúry Kanizsatransz 2:13
  • Szentendre – Nagykanizsa Thúry Kanizsatransz 11:7
  • Érd – Lesenceistvánd 4:14
  • Jánossomorja – Lesenceistvánd 5:19
  • Érd – Jánossomorja 3:14

statisztika a baseball.hu-n

„A bírónak nincsen… nincs is bíró!”

Ha emlékezetem nem csal, kis hazánkban lassan tizenöt éve lesz, hogy kiírták az első hivatalos magyar bajnokságot. Tizenöt éves kis taknyosként ámultam-bámultam amint Tóni bácsi vezényletével, az akkor zsír frissen elkészült Óbuda-pályán összecsapott a hazai csapat, ha jól emlékszem a Szentendrével. Kónyi, Madár, Roberto, Nikó és még sorolhatnám a régi nagyok neveit, hű de jók, így meg úgy… Aztán akkor vettem észre, hogy ha tetszik, ha nem, itt is van bíró. Talán Győrből jöttek, vagy mitt’omén. A lényeg, nem lettem volna a helyükben.

Na nézzük azt a strike-zónát!
Na nézzük jó erősen azt a strike-zónát!

Amit ők aznap kaptak a két csapattól! Hát igen, ment az anyázás rendesen. És akkor talán még nem is volt bírói díj, nem emlékszem. A sportág első néhány évében a játékosok között a bíráskodás számított a legalantasabb melónak egy pályán, még a kispad is jobb volt annál. Egy ideig még talán én is így gondoltam. Aztán ahogy teltek az évek eljött a nagy nap, hogy nekem is meccset kellett vezetnem, de valahogy úgy éreztem, jó lesz. Őszintén szólva, igen, élveztem már előre. Aznap megnyertem egy Szentendre–Sopron meccset? Na ezt sem tudom már. De igazán élvezetes volt levezetni. Ott jöttem rá, hogy a bíráskodás ugyanúgy szerves része egy meccsnek mint a játék. De tényleg.

Continue reading

Hétvégi beharangozó

050420-beharangozo

Az ember elég nehezen ír szabadtéri sportról beharangozót úgy, hogy közben egész nap ömlik az eső. Bár az időjósok a hétvégére már szép időt ígérnek, így bízzunk abban, hogy nem maradnak el mérkőzések. Rangadónak most sem leszünk híján, mind az első-, mind a másodosztályban rendeznek „izgi” meccseket. Hogy mást ne mondjak, a sokak által várt Óbuda – Jánossomorja mérkőzésnek most lesz a revansa. Akkor tehát nézzük, mit hozhat a hétvége…

NB I

JÁNOSSOMORJA RASCALS (2-5) – ÓBUDA BRICK FACTORY (5-1)
szombat 12:00

Ismét nagy összecsapásra számíthatunk, csak úgy, mint az előző meccsen. (Akkor 8:4-re az óbudaiak nyertek.) A Jánossomorja jelenleg elég rossz szériában van, hiszen Szentendrén két vereséget is összeszedtek, előtte pedig Nemesvámoson sem úgy játszottak, ahogyan elvárható lett volna tőlük. Sőt, ha a nemesvámosiak utolsó felállása jobban sikerül, akkor még ki is kaphattak volna. (Tele pálya, két out, 16:15 a Rascalsnak). Bizakodásra adhat okot viszont, hogy a szentendrei első meccsük eléggé szorosra sikerült, sőt sokáig vezetett is a Rascals. A második meccsről most inkább ne beszéljünk, az eredmény sok mindent elárul, 33:7-re kaptak ki. A ‘somorjai csapat ütőátlaga jelenleg .313-as, ami nem mondható rossznak, viszont dobásban a csapat ERA* 8,91-es ami eléggé magas. (Ebben még a két szentendrei meccs nincs is benne, ami tovább növeli majd ezt az eredményt.)
Az Óbuda a szombathelyi kisiklás óta magabiztosan gyűjtögeti a győzelmeket, sorozatban már 5 sikeres mérkőzést tudhatnak a hátuk mögött. A mérkőzésre nem vihetik magukkal Jorge Fernandezt, aki pont az odavágón szenvedett vállsérülést. Az orvosi diagnózis pedig nem sok jót ígér Jorge további szezonját illetően, mindkét vállában porcleválást találtak, így ezen a héten műtik, majd minimum 3 hónapos kényszerpihenő következik. Nagy érvágás lehet ez a Brick Factorynak, hiszen Jorge eddig .600-as ütőátlaggal rendelkezik, és 12 pontot (RBI) ütött be. A csapat-ütőátlag nem mutat nagy különbséget, hiszen a BF jelenleg .314-es összesített adattal bír. Ami viszont mellettük szól, az az ERA, ami 3,41 eddig, és ebből is kiemelkedik Kalocsai Balázs 0,47-es adata (4 meccs, 19,3 inning).
A mérkőzésen ismét nagy harc várható. A Jánossomorjának az előző meccshez képest igen csak fejlődnie kéne ütésben, hiszen azt a mérkőzést egyértelműen a támadójáték hiánya miatt vesztették el. A kapott 8 pont annyira nem sok, viszont a 4 ütött elég kevés. Ha az Óbuda hozza a megszokott dobóteljesítményét, akkor simán kiszórják a Rascals támadóit. A lényeg, hogy jó kis mérkőzés lesz, aki arrafelé jár, feltétlenül nézze meg!
A végén azért tippelnék is, méghozzá az Óbuda Brick Factory győzelmét.

» * ERA – Earned Run Average, kiérdemelt pontátlag. Azt jelzi, hogy egy dobó 9 inning alatt átlagban hány olyan pontot kap, amiben nincs hiba, tehát csak a dobón múlik a pont megszületése.

» Jánossomorja Rascals – Óbuda Brick Factory 8:14

Continue reading

Hétvégi eredmények

Duna-kupa »

  • Szlovákia – Magyarország 13:1
  • Magyarország – Ausztria 7:17

Duna-kupa softball »

  • Magyarország – Szlovákia 2:11
  • Ausztria – Magyarország 11:2

NB I – 7. forduló »

  • Óbuda Brick Factory – Nemesvámos Sharks 10:3
  • Szentendre Sleepwalkers – Jánossomorja Rascals 12:10
  • Szentendre Sleepwalkers – Jánossomorja Rascals 33:7

NB II – 6. forduló »

  • Debrecen Dynamites – Békéscsabai Villámok 19:6
  • Pécsi Barbárok – Jászberény Stinky Sox 9:39
  • Érd Aeros – Nemesvámos Tigers » eső miatt elmaradt
  • A.E. 424 – Emigrants SE » eső miatt elmaradt

Serdülő »

  • Lesenceistvánd – Nemesvámos 8:7
  • Érd – Nemesvámos 7:15
  • Lesenceistvánd – Érd 24:3
  • Nagykanizsa Thúry Kanizsatransz – Szentendre » eső miatt elmaradt
  • Lesenceistvánd – Szentendre » eső miatt elmaradt
  • Lesenceistvánd – Nk. Thúry Kanizsatransz » eső miatt elmaradt

statisztika a baseball.hu-n

1%

A Honi Baseballért Alapítvány adószáma: 18069541-1-42.

Akinek módja van rá, kérjük, ajánlja fel adója 1%-át,
melyet a baseball és a softball fejlesztésére lehet fordítani.