Változtassunk szabályokat!

0505023-rules

Míg más sportokban a szabályok próbálnak haladni a korral, addig a baseball szabályai 1928 óta, ha a DH (designated hitter – kijelölt ütő) bevezetését nem soroljuk ide, szinte változatlanok. Pedig a lehetőség meglenne arra, hogy kijavítsanak elavult szabályokat, bevezessenek pár újat, és felgyorsítsák a játékot. Néhány gondolatom pontokba szedve, ami előrébb mozdíthatná a játék XXI. századivá tételét:

1. Az instant replay bevezetése:

Természetesen nem lehetne használni minden egyes kérdéses helyzetben, mert az lelassítaná az amúgy is hosszú mérkőzést. Leginkább kérdéses foul/fair ball, vagy home run/nem home run ítéletekhez lenne célszerű a használata. Az NFL-ben és az NHL-ben sikeresen használják. És hogy ne tartson sokáig, limitálni lehetne a visszanézés idejét kb. 40-45 másodpercben.

2. A save-szabály módosítása:

Az rendben van, hogy nem minden save teremtetett egyenlőnek, de az a szabály, mikor a pitcher aki 23:2-es vezetésnél áll be, és az utolsó 3 inninget abszolválja, szintén kiérdemli a mentést, egyszerűen nevetséges. Javaslatom: eltörölni.

3.a A win-szabály módosítása:

No nem a kezdő dobókat érintő szabályról lenne szó, hanem a releiver-ek büntetését célozná. Mert az nonszensz, hogy a dobó egy inning alatt elveszti a vezetést, felad 3-4 pontot, és mégis megkapja a win-t, mert a csapata pontot/pontokat hoz a következő támadáskor, és ezzel nyerő helyzetbe juttatják a dobót, aki elrontotta azt amit a starter nehéz munkával felépített. Javaslatom: kapja a win-t a győztes csapat legjobban dobójátékosa.

3.b A hold-szabály módosítása:

A hold egy olyan statisztika, ami azért jött létre, hogy játékosügynökök jobban eladhassák klienseiket. Ez rendben is van, de az már kevésbé, hogy akkor is hold-ot kapjon a releiver, mikor nem csinál mást, mint elsétáltat egy ütőt, de a vezetést a csapat emiatt nem veszíti el. Viszont mit is ért el egyáltalán? Semmit, csak nehezebb helyzetbe hozta a társát.

4. A megosztott error bevezetése:

Ha egy 15 méter magasra felütött labda leesik az infielden, az semmi esetre sem lehet basehit. Mégis hit-nek jegyzik, mert ami nem error az ugyebár más nem lehet. Szerintem iyen esetben az infielderek között (1b-2b, 3b-ss) kellene kiosztani 1/2 – 1/2 errort, függően attól, hogy az infield melyik részén esett le a labda. A dobó ilyenkor természetesen kivételt képez. Vagy egy rutin fly ball (magaslabda), ami leesik két outfielder között, ütközés, kommunikáció hiánya, vagy bármely egyéb okból, szintén megosztott errort érdemelne, oly módon, mint azt a megosztott sack példázza az amerikai futballban.

pickoff

5. Maximum 3 pickoff dobás:

Három dobásban lehetne maximalizálni futónként és bázisonként a pickoff kísérleteket. Megszűnne a végeláthatatlan dobálózás, meggyorsítaná, és izgalmasabbá tenné a játékot. Gondoljunk csak bele, ha egy dobó már elhasználta az első két kísérletét.

6. Az ijeszt 3b, dob 1b megtiltása:

Ez a mozdulat egyértelműen a futójátékos megtévesztésére szolgál. Ezzel szemben a balk (megtorpanás), szabályt pontosan azért találták ki, hogy a futójátékost ne lehessen szándékosan, vagy nem szándékosan megtéveszteni. Akkor most hogy is van ez? Javaslatom: eltörölni.

42 thoughts on “Változtassunk szabályokat!

  1. szenyo

    Mentés:
    MENTÉST KIÉRDEMLŐ DOBÓ
    A mentést olyan dobónak kell megadni, aki győzelmet már nem kaphat, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat megtartotta a vezetést. Ebből következik, hogy a győztes csapathoz kell tartoznia. Neki meg kell felelnie a következő követelményeknek ahhoz, hogy mentést kaphasson:
    Neki kell lennie a mérkőzést befejező dobónak, aki a következő szituációk egyikében állt be:
    – amikor a csapata nem több, mint három ponttal vezet és ő legalább egy játékrészt dob;
    – amikor a lehetséges egyenlítő pont base-en, ütésnél vagy a felkészülő körben van; vagy
    – legalább három inninget dob, megtartva a csapata előnyét.
    Fontos: Csak egy mentés adható egy mérkőzésen.

    A pickoff-oknál meg mi van ha már megvan mind a három? A gyerek átleadelhet a következő base-re? Vagy attól még a dobó lerohanhat a dombról, unassistolt out-ot megcsinálni. Elég bohóc lenne…

  2. szenyo

    ja, most látom save-nél irtad a 3 inninget. szerintem ez jogos. 3 inning alatt el lehet veszíteni egy mérkőzést. Láttunk már ilyet…

  3. mako G

    Ennyi? Azt hittem, olyanokat találsz ki, hogy pl. legyen több bázis, vagy kevesebb védQ, vagy az 1-esrQl lehessen keresztbe átfutni a 3-asra, ilyesmi…
    Szerintem ezek annyira nem lényeges dolgok, az instant replayt meg elég egyszerq lenne bevezetni Magyarországon! :-)))

  4. Brecsi

    Pipi! Amiket leírtál azok többnyire statisztikai adatok. Ha ezeket nem vagy máshogy számítják a játék se gyorsabb se XXI. századi nem lesz:)
    A 3 pickoff, mint szenyó rámutatott hülyeség, a 3 1 ijesztés meg a futó hülyesége ha benyalja. Ugye hármasra ijeszthetek, lelépek, onnantól sima védő vagyok, tehát dobhatok más bázisra. Ha a futó olyan kopter, hogy benyalja ezt a gagyi ligás trükköt, akkor igy járt:))) (MLB-ben nem hiszem, hogy sokszor sikerül:))) Gondolom benyaltad Somorján nem??:))))

    A videóbíró meg szintén lényegtelen momentum, 100ból 2-3 esetben használnák.

  5. balázs

    Brecsinek igaza van, ennyi erővel mondjuk a catcher sem ijeszthetne ki a base-ről leadelőre, miután elkapta a dobást, mer’ az a futó megtévesztése…

  6. bata j

    Szenyo

    Tudom mi a Save.
    És olyan dobó nincs, nem volt és soha nem is lesz aki elveszít egy meccset 3 inning alatt 23:2-ről. Olyan hülye edző nincs aki otthagyja dobálózni egy órát, míg sikerül elvesztenie a meccset.
    Úgyhogy szerintem ezért nem jár semmi. Mondjuk lehetne maximálni 3 inning és 5 pontos vezetés.

    re pickoff:
    Ha elment a három kísérlet még mindig dobhat Pitch Out-ot a dobó.
    Esetleg megoldás lehet egy vonal, ameddig ellehet leadelni, ha megvolt a három kísérlet.
    Vagy egyszerűen, mint a balk-nál, a 3 rossz pickoff kísérlet után a futó kap egy bázist.
    Csak kicsit át kellene gondolni.

    Kritizálni könnyű, értelmes dolgot kitalálni nehéz, mert ahhoz már venni kell a fáradtságot. Ennyi.

    mako g

    1. Hülyeségeket azért nem fogok kitalálni, csak mert éppen ráérek.

    2. Magyarországról szó sincs. Minek ide replay. Először talán Baseball Pálya kellene normális dogout-tal, öltözővel, tusolóval, villannyal stb…

    Brecsi

    Láttam már az MLB-ben hogy a futó kettőről futott hármasra és a védő nem érintette csak rálépett a bázisra, pedig nem volt tolás.

    A technikai vivmányok használata szerinted nem a fejlődés velejárója?

    Igy van, a futó hülyesége, mert ő azt hitte, hogy nem oda megy a labda ahol ő van, tehát megtévesztették, ami tilos. Pont ez a lényeg.

    Én még soha nem estem ki bázison ijesztgetés miatt, úgyhogy ezt bebuktad. Egyszer estem ki hármason, mert a Zsoba lusta volt, és túrót sem látott onnan ahol állt, és mikor a catcher kidobta neked, outra tett, pedig simán safe voltam. És egyszer kaptak el lopásnál, pár éve Nemesvámoson, az is azért mert a Tony ragaszkodott hozzá, pedig jeleztem hogy nem kéne, mert fájt a lábam. Kb. 3-4 méterrel voltam Out. Igy ennyi az összes bázison való kieséseim listája. Fielders Choice nem számít.

    balazs

    A catchernek nem tiltják a futó megtévesztését, a dobónak igen.

  7. szenyo

    technikai vivmányokkal be lehetne vezetni azt, hogy érzékelő lenne a labdában, meg a kesztyűkben, játékosokon. Akkor a tag-geléseknél gép itélne, meg 1-es base-en is.
    Csak lehet hogy még több vitát szülne. Lsd. kardvivás. Szerintem a világ leghülyébb sportja. Kardoznak, aztán kettőt odacsapnak, és mindkettő ember üvöltve a zsűri felé el kezdi rázni az öklét, majd az egyik kap egy pontot. Lsd. Nemcsik Zsolt az olimpián…

  8. benyo

    lehet, hogy butaság, de szerintem le lehetne fordítani a baseball nyelvezetét magyarra úgy, hogy ne tűnjön marhaságnak.
    (mint frank drebin a csupasz pisztoly 1ben: “labdát!”)

  9. Mike32

    Benyonak igaza van, nem lenne rossz ha egy kicsit magyarosítanánk a vezényszavakon. Azt hiszem sok nézőnek is segíthetne megérteni hogy mi a f…t üvöltözik a bíró meg a sok hülye a pályán…:) De komolyan jó ötletnek tartom.

  10. benyo

    főleg, mert azért mindenki használ magyar szavakat is, (pl batter helyett ütő, runner helyett futó, stb…)
    furcsa, hogy a dobó magyarul, a catcher angolul… szóval kaotikus kicsit.

  11. Brecsi

    Szerintem ez azért van, mert mindent úgy mond az ember, ahogy rövidebb (logikus) a dobó rövidebb mint a picser ciszont a kecsör rövidebb mint az elfogó vagy elkapó. A sztrájk kifejezés lényegesen egyszerűbb mint állandóan ütőhibát mondani, pláne a ból szócska a dobóhiba helyett. Esetleg a bók bekiáltás a szabálytalan dobó mozdulat, vagy ilyesmi helyett.

    Esetleg egy infildfláj helyetti belsőmezőnymagaslabda:))) Ráadásul mindenhol a világban angol kifejezések vannak (lehet, hogy kubában azért nem:)) azt ismerik mindenhol, így ha pl. interliga meccs van, akkor úgyis azt kell használni.

    A néző, aki soha nem látott még ilyet, szerintem ugyan úgy nem tudná, hogy ki miért, mit kiabál, még ha magyarul is teszi ezt. Meg mondjuk a diédzs helyett a káű elég baromság:)) (Kijelölt Ütő)

    Na meg vannak a lefordíthatatlan jellegű dolgok, mint pl. a shortstop. Rövidállj? baromság. Beállós? a kézilabda beállósra gondolva szintén baromság. Max, egy “ember akine nincs konkrét bázisa” elnevezés:)))

  12. benyo

    javaslataim:
    pitcher – dombonálló dobáló
    catcher – krokodil
    1st baseman: dagadt nagykesztyűs
    2nd baseman: ballaszt
    3rd baseman: cserékkel trécselő
    shortstop: bázistalan csőlakó
    outfielders: (jobb, bal, közép) apró pont a horizonton.

    továbbá:
    strike (jó dobásból): gól
    strike (lengetésből): homály
    foul ball: afta

  13. Roberto

    Csáó Én Shortstop vagyok ,most akkor mégis mi vagyok? Rövid megállásokkal kell futkorásznia gondolom ezért kapta ezt a nevet!Nem?

  14. marci

    A multkor olvastam egy forumon egy otletet, ami szabalyhianyossagra utal (legalabbis most nem jut eszembe olyan szabaly, ami ezt tiltana – a szabalykonyvet atnezni pedig most nincs idom), de megsem hasznaljak ki a jatekosok:

    Sac fly eselyes labda, nem tul melyre. A futo a harmason lemegy 5-10 metert a vonalon kifele es elstartol, mikor a labda meg a levegoben van, ugy idozitve, hogy a basere lepese leghamarabb a labda elkapasakor legyen, igy teljesiti a tag up-ot, de nagy kezdosebesseggel indul, ezert hamarabb er a platehez, igy jobb eselye van pontot szerezni.

    Erre varrjatok gombot.

  15. marci

    ‘Why does it take longer to steal from 2nd to 3rd, than from 1st to 2nd?’
    ‘Cos there’s a short stop between 2nd and 3rd’

    En kerek elnezest.

  16. Mirage

    Ha már ilyen komoly eszmecsere folyik akkor nekem is lenne egy korszak alkotó ötletem a baseball megreformálására azért járjon pont hogy hány embert ejtünk ki és addig támadna az egyik csapat amíg 4-5 nem üt vagy sétál (szabályosat) vagy amennyit kikísérletezne az ember mennyire felgyorsítaná a játékot. mennyivel megbescültebbek lennének a K-k és megszünnének a végeláthatatlan inningek :)))

  17. csaber

    szerintem a szabályok úgy jók ahogy vannak.
    a base-k távolsága, a pálya, stb…
    a meccs minősége meg a játékosokon meg a bírón múlik.
    azon pölö, hogy sétánál kullognak az emberek az egyesre, hogy inningek közt 5 perc mire feláll az első ütő ütni.
    nemzetközi meccseken, amin játszottam sokkal de sokkal jobban pörögtek az események. 2.15 -2.45 max 3 órás meccsek voltak.
    és ez köszönhető volt a játékosoknak-bíróknak.
    világos, vannak olyan inningek amik elnyúlnak, mert séta van, 10. foul-ballt ütik…stb.

    de tényleg nem értelek benneteket. a forma1 se időre megy, max van egy limitált maximum, és vannak olyan futamok amik halál unalmasak és vannak akár olyanok is amik az utolsó körig izgalmasak. a fociról nem is beszélve, hiszen számtalan meccs van ami másról se szól mint 90 perc középpályás pöcögtetés.

    hétvégén volt számomra talán az egyik legunalmasabb meccs idén. előre mindenkitől elnézést kérek, nem a személyek ellen szeretnék szólni…
    pécs ellen játszottunk, beállt nálunk két gyerek aki életében nem játszott még, a parancs persze az volt hogy séta. na én a bíró helyében egy idő után szélesítettem volna a zónájukat. jah, meg a dobók is, egyik csapatnál se voltak a dobók csúcsformában, ráadásul elég lassan is dobtak – changeupszerű fastball (az enyém is olyan). és a bíró meg a szokásos jó kis magyar strájkzónát hozta, tudjátok mire gondolok? – csak az a strájk ami egész terjedelmével bent van a zónában. UTÁLOM az ilyet, te tényleg. meg is ölte a játékot rendesen.

    persze most mondhatjátok, hogy a dobók miatt is van. de nekem az a véleményem, hogy ütőként minden dobó ellen ki lehet erőltetni egy sétát. és ezt a bírónak kellene kontrolálni. én azt tapasztaltam a rutinosabb bíróknál, hogyha az ember úgy áll oda ütni, hogy nagyon akar akkor korrektebbek, mintha csak odaállsz ütni, hogy majd csak lesz valami. és én ezzel maximálisan egyet értek. hiszen a játék érdekét szolgálja a dolog.

  18. Dávid

    Segítség!!!

    Pontos és megbízható információ kellene arról, hogy mikor volt az első baseball bajnokságunk, tehát hogy ez az idei hányadik évad!!!!
    Előre is köszi!

  19. Mike32

    Brecsi 11:05 hozzászólásától és többi hülyeségtől röhögő görcsöt kaptam…:)))))) Pláne a belsőmezőnymagaslabdától…:))))) Hülyék!!! :)))

  20. Brecsi

    1. Budapest Islanders
    2. Óbuda Brick Factory
    3. Győr Dark Horses
    4. Siófok Denewares
    5. Nagykanizsa Ants

    Ez volt a 92-es végeredmény. A Nagykanizsa benevezett, de meccset nem játszott.

  21. Brecsi

    Gál Sanyi meg a többi astrosos is a BF ből meg az Islandersből kerültek ki. Szerintem köztük is van aki tolta minden szezonban:)

  22. marci

    A flying start megiscsak tiltott a 7.10 (a) szerint, ugyhogy nem kell gombot varrni.

    Upon further review — and an e-mail from Wes Ono — according to rule 7.10(a) in the official MLB rule book: “. . .A runner is not permitted to take a flying start from a position in back of his base.”

    http://href.hu/x/bec

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük