Hétvégi beharangozó – az igazi:)

050420-beharangozo

Június második hétvégéje rengeteg jó mérkőzést tartogat számunkra. Egy mára már örökrangadóvá vált összecsapást is találunk a listán, ami nem más, mint a Dr. Padló Ants – Szentendre Sleepwalkers meccs. Aki kicsit is járatos a magyar baseballban, az tudja, milyen mérkőzés várható, de lássuk sorban a mérkőzéseket…

NB I

SOPRON WESTWIND (0-8) – NEMESVÁMOS SHARKS (1-9)
szombat 12:00

Utolsó esély. Mindkét csapat szemszögéből igaz ez az állítás, hiszen, ha osztályozós reményeket szeretnének táplálni, akkor mindkét félnek csak a győzelem lehet a célja. Amelyik alakulat vesztesen távozik erről az összecsapásról, az szinte teljesen biztos, hogy jövőre a – 6 csapatra fogyatkozó – NB I-nek búcsút inthet. Ismerve a hátralévő meccseit a két csapatnak, nem mondanám, hogy ezen kívül még sok győzelmi esélyt tartogatna nekik a sorsolásuk. Mindkét gárda duplameccsen csap majd össze a Dr. Padló Ants és a Szentendre Sleepwalkers csapatával. A Cápáknak ezen kívül lesz egy „kiskanizsa” meccsük, míg a Sopron a Rascalst fogadja majd. Az esélyesebbnek a Westwind tűnik, mondom ezt annak fényében, hogy a bajnokság elején győzelmet arattak Nemesvámoson, és azért ez egy presztízsmeccs is lesz a soproniak szemében. A végkimenetel egyértelműen azon múlik, hogy melyik csapat dobói tudnak jobban teljesíteni. Ha Nagy Gábor dob, akkor 5 inningig tartani tudja majd a ‘vámosi rohamokat, de nagy kérdés lesz, hogy addig mekkora előnyre tesznek szert, illetve, hogy Nagy cseréje milyen produkcióra lesz képes. Szintén sok múlhat a ‘vámosi védelmen. Rengeteg hibával játszanak meccsről meccsre, de ha most minimalizálni tudnák a hibák számát, akkor meglephetik a Westwind csapatát. Minden esetre én Sopron Westwind győzelmet várok a mérkőzéstől.

» Sopron Westwind – Nemesvámos Sharks 18:8

DR PADLÓ ANTS (6-1) – SZENTENDRE SLEEPWALKERS (5-0)
szombat 15:00

A rangadó. Aki valaha is volt már ilyen párosítású összecsapáson, az tudja, hogy ez nem lesz egyszerű mérkőzés. Azon kívül, hogy a Szentendre Interliga hatosdöntős szereplése is múlik a mérkőzésen, a presztízs is sokat fog számítani. Ha ez egy sima szezon eleji felkészülési meccs lenne, teljesen tét nélkül, akkor sem hiszem, hogy baráti hangulatban lenne vége. Így meg pláne, hogy a bajnokság szempontjából sem lényegtelen a mérkőzés, biztos, hogy parázs hangulatú jelenetkben nem lesz hiány. Az eddigi eredményeket figyelembe véve a Sleepwalkers esélyesebb, az Interligában is előrébb találhatóak, a bajnokságban pedig már egyszer legyőzték az idén csak egy Interliga-meccset nyerő kanizsai Hangyákat. De! Ez a párosítás soha nem a papírformáról szólt. Itt nincs olyan, hogy valaki bármilyen alapon jobb a másiknál. Ez mindkét csapat számára a Meccs, amit meg kell nyerni. Hiába vonultatnék fel itt mindenféle számot, hogy ki mennyit ütött, dobott, futott idén, hogy eddig a két csapat milyen arányban és hogyan nyert, illetve vesztett az elmúlt évek során, nem jelentenek semmit. Ami biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a Szentendrének. Nagykanizsán játszani nem könnyű, és ez lehet a nagykanizsai győzelem záloga. Mivel más érvet nem tudok felhozni, ezért a hazai pálya miatt tippelek Dr. Padló Ants győzelmet.

» Dr. Padló Ants – Szentendre Sleepwalkers 5:7

NAGYKANIZSA ANTS THÚRY (2-9) – JÁNOSSOMORJA RASCALS (3-7)
vasárnap 15:00

Biztos bentmaradás, ez lehet a célja a két csapatnak, hiszen a bajnoki négyesdöntős álmok már szertefoszlottak. Ez a Rascalsnál csalódás, a kisebbik Nagykanizsánál pedig szép teljesítmény. Aki ezt a mérkőzést megnyeri, már biztos lehet az osztályozós helyek egyikében, és erre a Jánossomorjának van nagyobb esélye. Mondom ezt annak ellenére, hogy a Rascals utazik egy hosszabbat, de azért van olyan jó ez a csapat, hogy ne kapjon ki a fiatal hangyák ellenében. Ha mégis? Akkor sincs komolyabb probléma, hiszen idén a 3 győzelem már elégnek látszik az osztályozóhoz. De azért valljuk be, hogy nem lehetnek elégedettek ezzel a 3 győzelemmel, ezért biztos vagyok benne, hogy pozíciójuk megerősítésére fognak törekedni. Tippem Jánossomorja Rascals győzelem.

» Nagykanizsa Ants Thúry – Jánossomorja Rascals 13:19

NB II

A.E. 424 (1-7) – ÉRD AEROS (2-4)
vasárnap

Visszavágás, ez motiválhatja az Aeros csapatát. Két hete egy hatalmas meglepetés-meccsen 23:20-ra a 424-esek tudtak nyerni. Ők felvonultatták két új szerzeményüket, míg az érdiek eléggé foghíjasan álltak fel. Most is az lehet a döntő, hogy melyik csapat tudja jobban összeszedni a keretét. A legerősebb 424 felállás képes lehet akár a legerősebb Aeros felállást is elkapni, de ha bármelyik csapatból hiányozni fog valamelyik húzóember, az már a győzelembe is kerülhet. Érdekes lehet, hogy létrejön-e a Murányi kontra Murányi csata? Igazi testvérharc lehet belőle, természetesen nem vérre menő, hiszen erre semmi okuk sincs. (Bár a család belügyivel nem vagyok tisztában:)) Nálam esélyesebb az Aeros, de a múltkor is az volt, és jól beégtem a tippemmel. Most sem tudok dönteni, hiszen a 424 majdhogynem győzelmi-szériában van, bár az Emigrants elleni halasztott meccsen eléggé gyengén szerepeltek. Az érdiek kihagyták a múlt hétvégét, de gondolom komoly edzésmunkával pótolták a kieső mérkőzést, így kellőképpen fel lesznek készülve a rangadóra. A tippem pedig, Érd Aeros győzelem.

» A.E. 424 – Érd Aeros 12:28

DEBRECEN DYNAMITES (7-2) – PÉCSI BARBÁROK (0-9)

A mérkőzés jelenleg 9:0-al szerepel a Debrecen javára, de hogy ez miért van, azt gondolom, többen nem tudják. Azért vannak, akik erről tudnának mesélni. A sztori: megegyezett a két csapat, hogy Pécsett lejátsszák a két mérkőzést, hiszen eléggé nagy a távolság a két város között, ráadásul ezen a héten már vizsgákra készülnek a pécsi egyetemista játékosok. Az első mérkőzés hajrájában Erdős Gábor egy apró ficamot szerzett a bokájára, amiről azt lehetett gondolni, hogy katonadolog, volt már ilyen. De a további catcher pozícióban eltöltött inningek hosszú időre megpecsételték az ex-Fireballs Erdős további játékát. A második meccs elején aztán még egy játékos sérülést szenvedett, így a Pécs 8 főre fogyatkozva nem tudta folytatni a játékot. Erdős közben 1 hét fekvő, majd 5 hét járógipszet kapott. Neki természetesen minél előbbi felépülést kívánok!

EMIGRANTS SE (2-6) – NEMESVÁMOS TIGERS (5-2)
vasárnap 11:00

Az NB II kiélezett élmezőnyéhez való tartozás, az esélyesség terhét akasztja mostanra a Tigrisek nyakába. Ennek a párharcnak is esélyesei, de mivel most ők utaznak, így nem vehető fixre győzelmük. Ráadásul az odavágón az Emigrantsnak nem állt rendelkezésére Lendvai Béla, aki jelenleg az Emigrants első számú dobójának számít. Ha most sem lesz ott a mérkőzésen, akkor az nagyban megkönnyítené a Nemesvámos dolgát, de gondolom egy hazai mérkőzésen nem fogják nélkülözni. A ‘vámosiak győzelmi reményeit tovább növeli viszont, hogy az elmúlt fordulóban legyőzték a Békéscsabát, ami hatalmas fegyvertény. A bajokság egyik esélyesének legyőzése tette a Tigriseket is esélyessé. Érdekes mérkőzés várható, egyelőre, a kezdő felállások ismerete hiányában nem is lehet megtippelni. Azért én próbálkozok, és Nemesvámos Tigers győzelemre teszem a voksom.

» Emigrants SE – Nemesvámos Tigers 12:13

HUNGARIAN ASTROS (7-1) – JÁSZBERÉNY STINKY SOX (1-7)
vasárnap 11:00

Végre hazai pálya. Az Astros az első forduló óta nem játszott hazai pályán, ezért külön öröm lehet a játékosok számára, hogy nem kell idegenbe utazni. Ráadás jó hír, hogy ismét a csapat rendelkezésére áll Kojnok „Home Run” István, aki egy szerencsétlen sérülésből épült fel. A két héttel ezelőtti mérkőzésen közel 40 fokban csapott össze a két gárda, és ki-ki meccsnek indult a dolog. A Stinky Sox vezetett is 6:3-ra, de a végét az Astros bírta jobban. Szendi János állt be dobni, és nem engedett 1 pontnál többet a ’berényi támadóknak. Szendi most is kulcsfigura lehet, hiszen az elmúlt hetekben vezéregyéniséggé nőtte ki magát. A Jászberény ismét Elekes dobóteljesítményébe bízhat. Egyáltalán nem lefutott ez a mérkőzés, és ismét nehéz tippelnem. Kicsit könnyíti a helyzetet, hogy az Astros-ban játszom, így a tippem sem lehet más, mint Hungarian Astros győzelem.

» Hungarian Astros – Jászberény Stinky Sox 13:8

29 thoughts on “Hétvégi beharangozó – az igazi:)

  1. aIRdEE

    Micsoda megtiszteltetés név szerint szerepelni a beharangozóban!!! :-))
    A jókívánságokat ezúton is köszönöm!!!
    Hajrá Pécs!

  2. gabesz

    Brecsi, nem értem mit értesz azon, hogy osztályozós hely megszerzése!
    A versenykiírás szerint az alapszakasz utáni 5-8. helyezett csapatok játszanak majd az osztályozós helyért. Magyarul az alapszakaszban senki nem tudja elveszíteni a “reményt” az osztályozós hely megszerzésére. Egyedül az múlik a mostani meccseken, hogy kivel kell majd megküzdeni ősszel, ami persze nagyon nem mindegy.
    Szinte biztosra mondható, hogy ez a négy csapat a Kiskanizsa, Jánossomorja, Sopron és Sharks.

  3. Brecsi

    Az már tény. A serdülőcsapat NBI-ben kötelező lesz, de az első két évben megvásárolható. A serdülőcsapattal nem rendelkező klubok a nevezési díjon felül kb. 200.000 Ft-os áron “megveheti” a gyerekcsapatot. Valószínű az így befolyt összeg a gyermekcsapattal rendelkező klubok között lesz szétosztva.
    Két év “türelmi” idő után aztán már ez az összeg sem helyettesíthati a gyermekcsapat meglétét.

    Ez nem hivatalos infó, viszont ilyesmire lehet számítani.

  4. balázs

    érdekes… őszintén szólva már én is gondolkodtam hasonló, bár ennél egy kicsit bonyolultabb megoldáson (egyébként ez azt jelenti, hogy a bennmaradást kivívó csapatok dönthetnek: fizetnek és nb1 oder inkább nb2? ha így felszabadulna hely, akkor az utánuk következőé a lehetőség? esetleg az ifivel rendelkezők automatice nb1?)

  5. balázs

    ez meg szerintem mégfontosabb: attól, hogy van pénz, még ne legyen nb1!
    (gondolok itt arra az esetre, ha mondjuk több csapat is kénytelen visszalépni pénzhiányból kifolyólag, és a helyüket mindenféle (de pénzzel azért bíró) csapatok tölthetik be… bár ez nem tudom mennyire reális lehetőség)

  6. Lecso

    Most akkor mi lesz mert mi vagyunk kiirva a 424-Érd meccsre és ha egy napon lesz amiénkkel akkor tuti nem megyünk, mármint az NVT.
    Valaki világositson fel, hogy akkor, hogy is lesz ez az egész. Kell mennünk szombaton biráskodni vagy nem?

  7. Sára

    Hihetetlen jó az oldal, de ebbe nem férne bele az egyre sűrűsödő, bár baseball mértéket még meg nem ütő softball? Majd softball EB stb.?

  8. Mirage

    vasárnap ugyebár óbudán meccseltek 11től érdi bírókkal , majd Érden 15től bíráskodtok (vagy ahogy vége a meccsnek ha később) jelenleg ez az állás!

  9. Brecsi

    Sára! Az írás örömét senkitől nem veszi el senki:)) Ragadj billentyűzetet és hajrá. BÁRKI ÍRHAT, bármiről, ami azért baseball vagy softball vonatkozású. Lehet pl. a kedvenc baseballos filmekről, vagy amiről csak akarsz. Nem is kell 1000 oldalas esszé. Hajrá Sára, írj!!!:)))

  10. Balu

    Hello!
    Most a JSS nem csak Pedo dobóteljesítményében bízhat, hanem Csíkéban is. Sőt! Lehet, hogy ő most jobb formában lesz, mint Peti. Tehát 2 aránylag jó dobó és egy ütésekre kiéhezett Stinky utazik az Astroshoz. És amint már egyszer ígértem egy meglepetést, elképzelhető, hogy szállítani is tudjuk… :))
    Mindenkinek jó mérkőzést kívánok! Sziasztok! Hajrá Stinky Sox!!!
    Balu

  11. Brecsi

    Mivel Bécsi út 250 a cím ezért a Bécsi út. A szentendrei út kicsit másfelé van. Bécsiúton végig az Opel szalonnál meg fölfelé, balra. (Schell kút, Opel szalon)

  12. csaber

    jaaaa, aham. értem. az más.
    pedig mi szóltunk, pedig mi vendég csapatként játszottunk.

    akkor valóban “nem jár” a pont levonás…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük