WK Honkbal 2005

Idén, oly sok év után, ismét Európában adtak randevút egymásnak a világ legjobb csapatai. Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen ha az MLB-ben szereplő játékosok is beszállnának legalább egyszer, biztosan mások lennének az erőviszonyok. A lényeg, hogy az átlag magyar baseballrajongó elérhető közelségben lévő helyen, Hollandiában tekinthette meg az immár 36. alkalommal megrendezett Világbajnokságot. Némileg ezért is meglepő a gyengébb érdeklődés, de mi nyolcan azért nekivágtunk, hogy élőben szurkolhassuk végig a torna második hetét. Persze voltak még Egerből hárman, és nagy meglepetésre Győrsövényházáról (vagy Bősárkányról, pontosan nem tudom) is érkeztek ketten.

Érkezésünkkor a legszembetűnőbb dolog az volt, hogy a rotterdami autópályán nagy sárga útjelző táblák jelezték a VB helyszínére vezető utat. Mint utólag kiderült ez a parkolóba vitt, ahonnan buszozni kellett volna, de a szállásunk a pályához annyira közel volt, hogy ezt meg tudtuk spórolni. Mikor meg lett a szállás, beköltöztünk, majd egyből útba vettük a pályát. A pálya egy gyönyörű parkban talált helyet magának, amit kifejezetten sportolásra építettek ki. A frizbigolf szerelmesei mellett helyet talált itt magának mindenki, aki sportolni vágyott, hiszen 400 méteres futópálya, focipálya, kosárpálya, sétálórész volt itt található. Na meg persze a Neptunus Family Stadion, ami Rotterdam baseball pályája.

050920-neptunus

Neptunus Family Stadion, Rotterdam

A gyönyörű környezethez méltó gyönyörű pályát találtunk itt. Akit érdekel egy virtuális körbenézés, az itt megteheti. Maga a stadion alaphelyzetben kb. 2500-3000 férőhelyes lehet, de a VB-re remek kis mobilizálható plusz lelátókat kapott, melyekkel a teljes befogadóképessége 6000-7000 fősre nőtt, melyet a döntőre újabb 1000 férőhellyel kellett upgarde-elni.

A kapunál többlépcsős beléptető rendszer fogadott minket, az első kapunál a biztonsági szolgálat mosolygós emberei kérték, hogy táskáinkat megtekinthessék, ezután mehettünk tovább, ahol a jegyeket ellenőrizték. Mikor átjutottunk mindkét kapun, akkor esett le az állam. Egy útjelző rendszert kellett felépíteni, hogy mindenki megtalálja, amit keres, hiszen nem csak pálya volt itt. A környék kirakodóvásárrá változott, ahol helyet kapott egy többcsillagos étterem, ami a „Homeplate” nevet viselte, rendesen beöltözött pincérekkel, étlappal. A kisebb igényűeknek egy svédasztalos, teljesen fullos másik étterem, ahol a kis tálcájára pakolta mindenki, amit akart, majd a végén a kasszánál fizetett. Helyet kapott még itt egy baseball-shop, ahol a VB-re készült sapkák, pólók, mellett ütőket, kesztyűket, cipőket is lehetett vásárolni.

Ugyancsak a pályához tartozott egy színpad. Itt az utolsó meccs után egy DJ adagolta a zenét, és hogy ne csak úgy táncikáljon az ember, kinyitott a kétszintes koktél bár is. A tribünök feljáratánál még egy kisebb kajás blokk, hogy a meccs alatt ne keljen messzire menni, itt hot-dogot, sült krumplit, sütit lehetett kapni. Itt voltak a fűtött, melegvizes WC-k is, sajnos nem elég, így mindig sorba kellett állni, de legalább volt.

Mikor ezeken túltette magát az ember, felment a lelátóra. Lehajtható műanyag székekre lehetett ülni, közel a pályához, szóval igazán rossz hely nem is volt. Talán a centerfield-en kialakított lelátórész nem volt olyan népszerű, de a többin állandóan voltak nézők.

Első mérkőzésünk egy Panama–Dél-Afrika meccs volt. Ezekre a napokra, amikor még a csoportmeccsek zajlottak, napi jegyet lehetett venni, ami egész napra jó volt. Mi az egyes bázis feletti részen helyezkedtünk el, ahonnan remekül látszott az eredményjelző tábla is. Egyszerű szerkezet, mégis feldobta a mérkőzést, hiszen nem csak az eredményt lehetett megtudni belőle, hanem hogy éppen ki fog ütni, neki milyen az ütőátlaga a tornán eddig, és hogy melyik poszton játszik. Majd mikor esemény volt, a táblán jópofa animációk jelentek meg. Na nem kell az Indians-éhoz hasonló füstjeleket eregető indiánra gondolni, de mindennek volt valami kis jele. A hangosbemondó két nyelven, hollandul és angolul közvetítette a mérkőzést. Az igazán lusták részére, pedig a sorok között mászkáló hot-dog árusok, sörcsapolók, üdítő-osztók biztosították a zavartalan meccsnézést.

A mérkőzésen az első szembetűnő dolog a dobások gyorsasága volt. Itthon nem igazán látható sebességgel eresztették el a lasztit a dobók. Nem is volt hit parádé a meccseken, éppen úgy, ahogy az MLB-ben is láthatjuk. Ha mégis ütött valaki, akkor meg lehetett csodálni a védekezést, a védők gyorsak, pontosak. Nincs kegyelem, lecsorgó ütésekből nem lehet kijutni egyesre, kegyetlenül kiszórják az embert. Ha netán valaki keményebbet üt, akkor sem lehet biztos a dolgában, hiszen itt a vetődés nem csak jól kinéző dolog, hanem igen csak hatékony is. A duplajáték épp oly könnyedén ment minden csapatnak, mint ha csak a meccs előtti bemelegítést végeznék, általában összejött.

Itt végképp beigazolódott az egy hiba egy pont elmélet, hiszen a két csapat 6-6 hitet szerzett, viszont a dél-afrikai védelem 4 hibát is begyűjtött, amit ezen a szinten ki is használnak a csapatok, így végül 5:1-re ki is kaptak. Mondjuk ehhez a panamai dobónak is volt némi köze, aki 10 strike out-ot osztott ki az ellenfélnek, és sétálni nem igazán engedte őket, hiszen senki nem jutott el sétából az egyes pontra.

A mérkőzés két óra alatt véget is ért. Lehetett úgy 3 óra, amikor is azzal kellett szembesülnöm, hogy az este 7-kor kezdődő Brazilia–Kanada meccsig még van egy kis időm. Gondoltam, ha már elvégeztem az edzői tanfolyamot, végignézem, hogyan is melegít a két csapat. De mivel eddig is volt még legalább másfél óra, kicsit jobban szemrevételeztem a környéket.

Azt, hogy Hollandiában a bicikli a fő közlekedési eszköz, gondolom, mindenki tudja. Bicikliút mindenhol van, az egész országot be lehet kerekezni. Vannak egyes részek, ahol a bicikliút szélesebb, mint az autóút! Azt viszont, hogy mennyire fontosnak tartják a sportot ebben az országban, talán nincs mindenki tisztában. A park sportlehetőségeit már fentebb vázoltam, de ezt még kiegészíteném annyival, hogy a világítással ellátott műfüves focipályák úgy működnek, mint nálunk a lakótelepekről jó ismert dühöngők, azaz az elkerített betonplaccok. Itt ha este 10-kor focizni támad kedve valakinek, fogja a lasztit, és lemegy focizni.

Nagy divatja van még az evezős sportoknak, ami a csatornarendszer miatt szintén közlekedési eszköznek minősül. Rengeteg kajakozó, evező embert lehetett látni a környéken. Persze a város a sportcsarnokok terén sem állt rosszul. Na de vissza a baseballhoz.

Újra végigmentem a beléptető rendszeren, majd beérve találkoztam néhány rendőrrel is, akik az amúgy nagy létszámban megtalálható biztonságiak munkáját segítették. A bejáratnál lehett 2 euróért programfüzethez jutni, ami a Magyarországon kapható színes magazinok (CKM, FHM…stb.) szintjén állt. Teljesen színes, minden résztvevő országról érdekes infók, a teljes menetrend, kiegészítő infók Hollandiáról, azon belül is a rendező városokról. Aldo Notari bevezetője nyitotta a lapot, melyben a holland baseball-ról is kaphattunk némi ismeretanyagot. Ezt a magazint egészítette ki a torna napilapja. Ebben az előző nap eseményeit foglalták össze, eredmények, nap embere rovat, érdekes cikkek, képek.

Mivel volt még mindig pár óra a meccsig, azt hittem én leszek egyedül, aki a lelátón helyet foglal. Nagyot tévedtem, hiszen az igazi játékosmegfigyelők már a helyükön voltak, és nézték mit mutat a két csapat. A brazilok kezdték a bemelegítést, laza átmozgatás után ütőedzés következett. Már itt kezdett gyanús lenni a dolog, hogy nem csak echte brazilok alkotják a csapatot. Alacsonyak, fekete a hajuk, nem is olyan brazilosan lazák, hanem inkább olyan japánosan fegyelmezettek, de egy kis bohóckodással fűszerezve. Itt még nem gyanakodtam. A hangosbemondó közölte a brazil baseball történetét, amelyben sokszor említette Japánt. Az edző az volt, így azt gondoltam róla tett említést. (Hollandul annyira nem beszélek jól 😉

Lezajlott az edzés, jöttek a kanadaiak. Amerikás lazasággal az átmozgatást annyira nem erőltetve vágtak neki a BP-nek. Az infield már ekkor elfoglalta a helyét, és a megjátszható labdákból látványos duplákat pörköltek. Ha esetleg sokáig nem kaptak volna lasztit, akkor a ketrec mellett elhelyezkedő segédedző ütött nekik. Ezt minden csapat alkalmazta, csak a duplajátékok nem mindenhol voltak jelen. Mikor ezzel is végeztek, jöttek a felütések, ahol már mezben szerepeltek a játékosok. Itt tűnt fel először, hogy a first baseman neve Sato. Utána megjött a kettes is, szintén Sato. Együtt a család. A shortstop a szintén brazilos csengésű Yamaoka nevet viselte. Ezek után a hármas védő Fugice felirata már meg sem lepett.

Ügyesen lezavarták az infieldet, majd jött a lelátón már megszokott Line Up-osztó lány, aki mindenkinek átadta a mérkőzés fontos adatait tartalmazó lapokat. Itt végre a teljes brazil névsor megtalálható volt. Elég vicces volt, hogy a brazil keresztneveket japán vezetéknév követte. Kedvenceim: Rodrigo Miyamoto, Ronaldo Ono, Evaldo Yamaoka. A teljes névsor itt olvasható.

A “brazil” csapat

A kanadai névsor majdnem ugyanaz volt, mint az olimpián, de valaki hiányzott. Ennek a hiánynak adott hangot makoG barátunk, aki egy „Where is Stubby?” feliratú táblával érkezett. Mint megtudtuk, Stubby otthon van nászúton, de a kanadaiaknak tetszett a tábla. Többen le is fényképezték közülük, aztán a végén látványosság lett belőle, hiszen a holland drukkerek is kisebb csoportokban érkeztek megtekinteni, mi is van azon a táblán, amit néha a magasba emelnek ismeretlen nyelven beszélgető nézők. Legtöbbször akkor lett felemelve a felirat, amikor valaki hibázott a kanadai infielden, hiszen Stubby a kettesen kellett volna, hogy legyen. Összesen 4-szer kellett nyomatékosítani, hogy Stubby nem hibázta volna el a dolgot. Ennek a kanadai shortstop látta leginkább kárát, hiszen leginkább ő bénázgatott.

Where is Stubby?

A meccsen elég hamar a brazilok szereztek hárompontos előnyt. Ez azonban később elfogyott, és 4:4-re feljöttek a kanadaiak. Ekkor végre fényt lehetett látni az alagút végén, hiszen makoG még nem látta nyerni kedvenceit. Az 5. inningben még nagyobb lett a fény, hiszen már Kanada vezetett, és ez a meccs végéig már nem is változott, csak a számok, hiszen a végeredmény 12:5 lett Kanadának. Az első valamire való pluszélmény volt egy igazi closert látni, a kanadai csapat az utolsó inningre behozott egy nyurga fickót, aki egy inning alatt ki is dobta magából, ami benne van. 95 mérföld körüli bombákkal látta el a brazilokat, akik persze nem igen tudtak vele mit kezdeni.

A meccsek végén mindig megválasztották az MVP-t, aki most Joey Votto lett. Ehhez a díjhoz járt egy holland mez, a hátán MVP of the game felirattal. Egyetlen egyszer dobta ki játékos a nézőknek ezt a mezt, és ez éppen Votto volt, és éppen a mi szektorunknál, így az Emigrants-os Csutorás Marci egy ilyen kuriózumnak számító mezzel térhetett haza. Hivatalosan az MVP a számára átadott két labdát kellett, hogy a nézőknek adja, de Votto kicsit mérges volt, hogy nem jutottak a nyolc közé, ezért dühösen kidobta a mezt is. Köszi!

A meccs után beindult a zene és a tánc, az öltöző folyosók környékén fiatal lányok sikongatva várták a játékosokat, és aláírásokra vadásztak. Nekünk inkább egy Kanada sapka kellett volna, és – talán a táblával szerzett népszerűségének köszönhetően – makoG szerzett is egyet. Sajnos többet nem. Na de sebaj, menjünk, feküdjünk le, hiszen vasárnap reggel keltünk és most hétfő este volt. Kempingbe vissza, kicsi all in póker (7 lapos, nincs határ, kordagyuris) lefekvés előtt (sponsored by bata j).

Másnap kocsiba be, ablakot le, Haarlembe be. Cirka 60 km-t kellett utaznunk, hogy egy másik helyszínen megnézhessük az USA–Tajvan mérkőzést. A mérkőzés kuriózuma az lehetett, hogy az USA játékosok végre találkoztak azokkal, akiket a felszereléseikről már nagyon jól ismerhetnek. (Nézze meg mindenki a sajátját! Made in Taiwan)

Mi a fotózni vágyóknak jobban kedvező hármas bázis mögötti pótlelátóra ültünk, a csapat másik fele pedig az USA-kispad feletti részt részesítette előnyben, már csak azért is, hogy megnézzék maguknak az USA egyetlen MLB-t megjárt játékosát, Joshua Phelps-t. Bónuszként megkapták a fejük fölé a dobokkal, sípokkal, nagyon nagy dobokkal zajongó tajvani ultrákat. Ennek folyományaként majdnem, hogy perfekt nyelvtudással hagyták el a mérkőzés helyszínét, már ami a szurkolási részt illeti.

Tajvani ultrák

A mérkőzés nagyon szorosan alakult, és többnyire a tajvaniaknak állt a zászló. Némileg meglepő, hogy a drabális méretű amcsik nem igen ütöttek home run-t, míg a filigrán alkatú tajvaniak hármat is elértek, máshogy pontot sem szereztek. A mérkőzés indulatoktól sem volt mentes. Az amerikai leftfielder közel 120 kg lehetett, Dermal Brown – aki a hivatalos honlap szerint 190 centi és 91 kiló, ami erősen bemondott és nem lemért adatnak tűnik, talán a magasság stimmel – egy Phelps bomba után a kettesről hazafelé indult.

A labda is érkezett a catcher felé, aki nem vette figyelembe a kettejük között fennálló közel 60-70 kilós különbséget, és bátran eléállt a hentesnek. Ennek köszönhetően nagyon csúnya véget ért neki a meccs, hiszen az amcsi játékos úgy eltiporta, hogy a labda a cathcher kesztyűjéből az egyes bázis mellett elsuhanva, majdnem a bullpen-ig repült. Természetesen nem bírt felállni az emberke, ezért majd a csapat mártírjának választják, bár, hogy ezt hogyan gondolta, nem tudom…

A lényeg, hogy ezt az akciót a tajvani edző nem nézte jó szemmel, és egyenesen az USA hármas edzőjét okolta az incidensért, miszerint direkt pusztítani küldte a játékost. Ebből komolyabb szócsata keveredett, aminek csak a remekül reagáló bírói stáb tudott megálljt parancsolni. Mikor már kezdett mindenki lenyugodni, újabb kemény belemenés történt, ezúttal a kettesen. USA futó csúszik, lábra tart, tajvani kettes védő összecsuklik, úgy marad, gyúró berohan, jelzi, hogy cserélni kell. Aztán mégsem, kemény gyerek a tajvani.

Na de ha már kisebb szünet van, a tajvani edző ki is használta, hiszen egyből ott termett a balhéra kapható USA hármas edző mellett, és elkezdte mondani a magáét. Kisebb lökdösődésig el is jutottak, ám a bíró stáb ismét jól reagált, és szétszedte a feleket. A nagyobb dorgálást az USA edzője kapta, talán a játékvezető is úgy gondolta, hogy azért nem kéne korházba kerülnie az összes tajvani játékosnak a meccs végére. A vége 5:4-lett az USA javára.

A meccs külön érdekessége az volt, hogy volt sebességmérés is. Az eredményjelzőn minden dobás sebességét kiírták, ami a rotterdami pályán sajnos nem volt. A dobók átlagban 85 mérföld körül dobtak. Persze a fast ball inkább a 90-et súrolta, a slider lehetett vagy 80–83 mérföld gyors, a csavart labda pedig 75 mérföld körül szállt. Nem semmi. Egyszer lemérném, mondjuk a Zsoba fast-jét, szerintem az lehet olyan 75-80 mérföld. Itt az volt a gyengébb csavart labda.

A mérkőzés amúgy az utolsó csoportmeccs volt, így végre megtudtuk, hogy másnap milyen meccs lesz Rotterdamban. Úgy alakult, hogy USA–Kuba mérkőzést rendeztek este 7-től a pályán. Jézusom, mekkora dolog! Azért nem semmi szerencsénk volt ezzel. A hollandok a haarlem-i pályán játszottak a négy közé kerülésért, mikor kifelé mentünk a pályáról, már kint volt, hogy a holnapi meccsre Sold Out van. Izgultunk mi is, hogy nehogy akkor derüljön ki, hogy nincs jegy már az USA–Kubára, amikor odaérünk. Szerencsénk volt, lehetett még jegyeket venni!

Este ismét póker, majd alvás. Másnap délelőtt kicsit nézelődtünk. Először Kindrdijk volt a program, ahol rengeteg szélmalom van, be lehet menni, meg van hajós körülnézés is. Bevállaltuk, érdekes volt. Utána irány Gouda sajtért. Sajna a piacot bebuktuk, nem volt már nyitva, viszont szép kis város. Ahogy közeledett az este, egyre jobban be volt sózva mindenki, hiszen egyre közelebb kerültünk a nagy meccshez.

Hat körül vissza Rotterdamba, és irány a pálya. A home plate fölé kaptunk jegyet, ami nem is lenne rossz, de sajna csak a felsőbb régióba, ahol olyan back stop rendszer volt, hogy a sok hálótól nem mindent lehetett látni. Kuba elég hamar jelezte, hogy nem veszi félvállról a meccset. Az első inningben egy 3 pontot érő duplával indítottak, tele pálya, hatalmas bomba a right center-re. A 4. végén meg már le is főtt a meccs, hiszen 8:2-re Kuba vezetett.

Unalmas azért nem lett a meccs. Az első nagy jelenet, amikor a kubaiak kicsit korábban behozták a befejező dobójukat, mint azt megszokhattuk, Pedro Luis Lazo 3 inning után váltotta a kezdő dobót. A fickó kb. 210 cm magas volt és legalább 110 kiló. Egy gólem. A magyar szektorból elszórt „Jön a Gólem!”-ezés volt hallható. Ez a srác szerintem néha a 100 mérföldet is megdobta, egyszerűen esélyük sem volt az amiknak ellene: 5 inning, 10 strike out, 0 séta. Egy kisebb home run azért becsúszott neki, ami a tornán az egyetlen pontot eredményezte Lazonak. A nézőtér őrjöngött, amikor látták, hogy jön dobni, amolyan közönségkedvenc lett a torna végére.

A másik nagy jelenet Kuba támadásánál volt. A 6. inningben Rudy Reyes megpróbált a home-ra futni. Egy tag lett a vége, a catcher a pitchernek passzolt. Rudy kicsit lábra ment, rúgott is talán, az USA dobója, pedig azzal a lendülettel rávert a fejére. Mind a két kispad azonnal berohant. BUNYÓÓÓÓÓ! A plate bíró egyedül volt ott a rengeteg ember között, esélye sem lett volna megakadályozni. Aztán az edzők is odaértek és visszaparancsolták játékosaikat a helyükre, így nem lett komoly verekedés a dologból, csak egy kis lökdösődés. A többi bíró rutinosan csak akkor ment már oda, mikor a csapatok már lehiggadtak, és visszaindultak a helyükre.

Kár, mert egy igazi bunyót megnéztem volna. A meccset végül Kuba simán 11:3-ra nyerte 3 óra alatt. Ezt azért írom, mert ebből másfelet ömlött az eső. Nem volt szünet, a show nem állhat meg! 25 eurós jegyek voltak, és a rendezők úgy gondolták, hogy ennyiért egy 5 inninges meccset nem lehet játszani, mert lincselés lenne a dologból.

A nap nagy meglepetése volt, hogy Japán 5:1-re kikapott Dél-Koreától. Na meg hogy a hollandok lesimázták Puerto Rico-t 10:0-ra. A Nicaragua–Panama meccs is nagy derbi volt, 1:2-re végül Panama nyert. Ki is alakult a legjobb négyes, amiben az a furcsa, hogy minden csapat az „A” jelű csoportból érkezett, ahol a hollandok is szerepeltek. Pedig általában – egészen véletlenül 😉 – a hazai csapat a gyengébbik csoportba szokott kerülni, bár ennél a kétcsoportos rendszernél gyengébb csoportról nagyon nem lehet beszélni. A lényeg, hogy ez a négy csapat – Kuba, Dél-Korea, Hollandia, Panama – már játszott egymás ellen. És ami nagy meglepetést jelzett előre, hogy a hollandok csak Kubától kaptak ki, a másik két csapatot egyszer már megverték, így nem volt kizárt, hogy döntőt játszanak. A sorsolás is kedvezett nekik, hiszen Panama kapta Kubát, a hollandoknak „csak” Koreán kellett volna továbblépniük. A jegyünk a döntőre már megvolt, így én nagyon reménykedtem benne, hogy a hazai csapat döntős lesz. Gondoljunk bele, milyen hangulat lett volna! De ne szaladjunk ennyire előre.

Pihenőnap következett, ami egy egész napos esőzésnek volt köszönhető. Mi délelőtt a Madurodam nevű helyet mentünk el megtekinteni.

Mini Hollandia, az összes híres építmény, ami az országban található, itt megvan kicsiben. Mint egy hatalmas terepasztal annyi extrával, hogy némelyik helyszín 10 centért még meg is mozdul. A kocsik haladnak, szól a zene, vonatok jönnek mennek…stb. Fantasztikus hely, aki arra jár feltétlenül nézze meg. Délután aztán irány Amszterdam, nézelődés, városnézés, esti látványosságok, piros lámpás negyed, meg ami még kell. Este 11 körül indultunk vissza Rotterdamba. Azt hiszem pókereztünk is, de ebben nem vagyok biztos.

A pénteki napon akkora keverés volt a meccsek körül, hogy senki nem tudta, hogy ki mikor és hol játszik, így inkább egy egész napos túrára indultunk Észak-Hollandiába. Tengerpart 100 km/h-s széllel volt az első megállónk, amit később még tudtunk űberelni. Közben kisebb települések érintése, kizárólag mellékutakon való haladás. A nap fő attrakciója az Észak-Hollandiát Frizland-dal összekötő gáton való átautózás. Nagyon durva hely. Van direkt nézelődő rész, ahol talán 150-200 km/h-val fújt a szél. Hideg szél! Ahhoz, hogy fotózni tudjak, kapaszkodnom kellett mindenbe, mert egyhelyben megállni sem volt könnyű művelet. Az autópálya egyik felén a tenger, másikon a régen tenger volt, most már tó. Várják, hogy elveszítse a sótartalmát. A hollandok lopják a földet a tengertől. Ilyen nép, már évszázadok óta csinálják.

Elérkezett túránk utolsó napja, szombat. Estére a jegy már megvan, így ha már úgyis ott vagyunk, bementünk Rotterdam közepébe is. A város 600 000 lakosa is jelzi, hogy nem kell egy hatalmas városra gondolni, bár így is a második legnépesebb városa Hollandiának. (Amszterdam a legnépesebb 730 000 lakossal.) A belvárosi rész is ráfért egy fotóra, amikor a kilátóból fotóztam. Viszont van egy akkora kikötője mint Budapest. Egyórás hajókirándulást tettünk a kikötőben, ahol négy nyelven rengeteg infóval láttak el minket. Ezek többnyire számok voltak, tonnák és konténer számok váltogatták egymást, majd mindegyik millióval fejeződött be. Lakótelep méretű hajókra pakoltak több ezer hatalmas konténert, nem semmi látvány volt. Mikor vége lett elmentünk a kilátóba.

A lift 3-4 mp alatt tette meg a közel száz méteres utat, amitől az ember tüdeje hirtelen a lift aljára került, majd mikor megállt, akkor a szeménél próbált kijutni. Kemény. A kilátás viszont megérte, innen még egy beülős lift visz feljebb, ami lassan forog körbe. Felmentünk, fényképeztünk. Utána lehetőségünk volt köteleken lejutni a toronyból, amire lelkes holland fiatalok invitáltak minket, de valahogy úgy éreztem, hogy nekem inkább a liftben való tüdőátmozgatás a járhatóbb út.

A kubai csapat a döntőben

Mikor mindent megnéztünk, elindultunk, hogy részesei lehessünk a döntőnek. Sajnos Hollandia nem jutott be, Dél-Korea 7:0-ra elintézte őket. A másik ágon Panamának esélye sem volt, Kuba 15:2-re mosta le őket. A bronzmeccset így Hollandia és Panama játszhatta, ahol Panama nyert 7:6-ra. Ez a meccs Haarlemben volt kora délután, így a döntőre már átértek a holland válogatott tagjai is. A döntő előtt percekig tartó ovációval fogadta őket a mintegy 7000 néző. Itt sajnáltam igazán, hogy nem döntősök, hiszen akkor ez a sok néző végig tombolta volna a meccset. Így csak hullámzás volt, tapsviharok, ilyesmi. Egyértelmű esélyese volt a meccsnek Kuba, de a dél-koreaiak sem adták magukat könnyen.

A dél-koreaiak a döntő előtt

A koreai dobó remekül tartotta a kubai támadókat, és ha el is ütötték a labdáját, a védők parádés mozdulattal szedték össze azokat. A leginkább tetszetős jelenet egy vetődve-csúszva elkapott ground ball a shortstop által, aki itt nem is állt meg, hanem felpattant, és kivágta egyesen a kubai ütő-futót. Közel azonos jelent a hármason is, ahol a hármas védő előre futva, kicsit utána térden is csúszva fogta a lasztit, majd remekül vágta egyesre. Ilyet nem hogy Magyarországon, de még a környező országokban sem nagyon látni! Parádé. A negyedik elején aztán Kuba végre feltörte a koreai védelmet, 1:0. Két szimplából itt már pontot tud szerezni egy csapat. Utána egy hamvában holt kubai lopási kísérlet. Esélytelen! Úgy szedik le a lopásokat a catcherek mint, ha muszáj volna.

A kubai győzelem egyik alapja a dobójuk, Dany Betancourt volt. Remekül dobott, és hiába szereztek kevés pontot a kubaiak támadásban, a koreaiak még annyit sem. Az egész meccsen egyszer volt futójuk a hármason, az is két outnál. Nem ért be. Nagyobb izgalmat az okozott, hogy a már korábban említett Gólem, Lazo elkezdte a komolyabb bemelegítést. A nyolcadik inningben egy outnál aztán koreai futó került az egyesre. A kubai kispad nem is várt tovább, behívták az életveszélyes Lazo-t. Egy dobás, egyből egy duplajáték, rövidre zárta a dolgot. Az utolsó inningben aztán Kuba nem szerzett pontot, jöttek a koreaiak.

Kuba 3 outra a VB-győzelemtől, mindenki áll, az izgalmak fokozódnak. Az első koreai sima ground out, 4-3. A következő egy pop fly-t üt a hármashoz, sima out. F5. Az utolsó ütőnek Lazo dobott vagy 9-et mire nagy nehezen outra tette. Eközben a kubai kispad már vagy négyszer azt hitte, hogy igen, és berohantak, de nem. Mindenki vissza. Aztán Lazo mindent belead, és egy kőkemény strike-kal befejezi a meccset.

Hatalmas őrjöngés, kubai kicsi a rakás a dombon, Dél-Korea sportszerűen körbemegy a pályán, megtapsolják a nézőket, elköszönnek. Kuba is így tesz, egy hatalmas zászlóval körbefutnak, örülnek, ünnepelnek. Meg is érdemlik.

Kuba egyértelműen a dobóképzésben jár jóval a többi ország előtt. Támadásban már nem egyeduralkodók, hiszen a többi csapat is közel annyi jó ütőt tud magáénak, mint a kubaiak, de védekezésben egyelőre nincs vetélytársuk. A dobóik nem nagyon kaptak pontot, az összes meccsüket úgy nyerték, hogy 0-3 pontig tudott az ellenfél valamennyit összeszedni. Kivétel a Kína elleni meccs, akik 8 pontot ütöttek össze, de ezt a meccset némileg félvállról vették a kubaiak, na meg azt sem tartom kizártnak, hogy szóltak nekik, nem kéne egy baráti országot rommá verni, és ők nem verték rommá őket. Szép dolog a barátság.

A rendezvény hatalmas anyagi ráfordítással jöhetett létre, minden rendező városban óriásplakátok hirdették az eseményt, zászlók voltak kitéve mindenfelé, hatalmas biztonsági stáb vett részt a rendezvényen, még több önkéntes bat-boy, pályakarbantartó, kiszolgáló személyzet. A TV közvetítette a holland csapat meccseit, és a negyeddöntőktől az összes meccset. Minden rendező város polgármestere a rendezvény mellé állt. Remekül kapcsolódott az esemény ahhoz, hogy Rotterdam 2005-ben Európa sport-fővárosa címet kapott. A stadionok alkalmi kibővítése sem lehetett kis összeg.

Viszont a bevételi oldalról se feledkezzünk meg, mert itt már ilyenről is beszélhetünk. Azt, hogy mennyi támogatója van a holland baseballnak, azt jól jelzi, hogy a rotterdami pályán közel 400 fős VIP szektor található. A lelátó legfelső részén egy elkerített, asztalokkal és székekkel telepakolt részben foglaltak helyet a kiemelt vendégek. Itt teljesen ingyenes felszolgálás is volt. Sőt, Rotterdamban még egy plusz VIP részt kellett munkába állítani, mert a tornára plusz szponzorok jelentkeztek. Ez természetesen fedett volt, és szintén asztalok, székek álltak rendelkezésre. Hogy mennyit jött be szponzoroktól azt nem tudom, de amit könnyen ki lehet számolni az is megdöbbentő.

Vegyük csak a döntőt. 20 és 25 euró között lehetett jegyet venni, helytől függően. Lehettek úgy 7000-en. Ebből 4000 ült 25 eurós helyen, a maradék pedig 20 euróért láthatta a meccset. Az eurót 250 Ft-al számolva a következő adat jön ki: a körülbelüli bevétel csak a döntőből 40 000 000 Ft. Igen, nem elírás, negyven millió! És ez csak egy meccs. Azt alapban állíthatom, hogy a holland meccsek állandó teltházzal mentek, de a többi meccseken is átlagban 1000–2000 néző lehetett. Mindenféle napijegyek voltak, bérletek. A teljes jegybevétel több százmillió forintra jön ki. Azért ez nem akármi. És a végén minden hivatalos ember dicsérte a rendezőket, bár ez mindig így van, de tényleg nem lehetett kifogásolni semmit.

Egyszóval, aki ott volt, az belekóstolhatott a profik világába, legalább mint néző, aki meg itthon maradt, az így járt. Nagyon nagy hiba volt mindenkitől. Hogy mikor lesz ilyen közelségben ismét ilyen rendezvény, azt nem lehet tudni, de mostanában nem.

Viszont egy jó hír azoknak, akik most lemaradtak! 2007-ben Londonban rendezik meg az MLB spring tréningjének jó pár meccsét! Így 2007-ben irány London!

30 thoughts on “WK Honkbal 2005

  1. Mike32

    Itthon is úgy szednék le, csak nem sikerül… ez, ez…öööö…. a kormány hibája!!! Ők tehetnek róla…

    🙂
    Jó az írásod Péter! Megnéztem a virtuális stadion bemutatót… Nagyon király…:)))
    Valami hasonlót építhetnének itthonra is…
    Osztályozó?

    Tippeket kérek… Nyerünk? Vagy Gondiék simáznak (Vagy a kiscsapat a nagycsapat:)))

  2. Brecsi

    Képek meg a szokott helyen vannak, ha még valaki nem vette volna észre:)))
    Amúgy tényleg nagyon jó volt az egész. Köszönet a szervezőknek: rsk és makoG-nek!!:)

  3. mako G

    Mi meg kösz a jó hangulatot! :-)))

    Fasza lett a cikk, a képek meg egyenesen profik! (Bár még csak az első két napot tudtam végignézni…) Az egyik képen van egy plakát, ami szerint Haarlemben 2006 júliusában baseball-hét lesz. Az vajon mi lehet? Megyünk?

    Ja, az Emigrants-játékosoknak hoztam ajándékot!

  4. rsk

    az a haarlemi baseball-het nem 2005. juliusban volt?
    nekem ugy remlik, de ha 2006. akkor kezdd a szervezest 😉

  5. benyo

    én nem fogom elfelejteni, mert az általa okozott kbszt qrva nagy dugó kellős közepén fogok elátkozni mindenkit, aki miatt a 290 forintos benzint előrehaladás nélkül pöfögtetem a levegőbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük