Egy blog margójára…

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer két jóbarát.

Főhőseink tinédzser létük mindennapjait tengették, amikor is egyszer csak az ország nyakára szakadt a rendszerváltás, annak minden velejárójával együtt. Ilyen velejáró volt a hatalmas fehér parabolaantennának nevezett borzadvány is, ami néhány hónap alatt odakéredzkedett minden valamirevaló panellakás erkélyére, tetejére, ablakára, a leglehetetlenebb helyekre, gombákkal benőtt jegenyefává varázsolva azokat. A nyugatról jött antennákon aztán dőlt a sok, addig tiltott, hallásból ismert, és persze teljesen érthetetlen nyelven szóló műsor.

Ilyen volt többek közt a németül brekegő Knight Rider, aminek hatására már minden kisiskolás megtanult külföldiül, legalább annyit: hogy: „Ein mann, ein computer, ein auto!”, és mindenki SPM fokozatos gombot rajzolt Wartburgja műszerfalára.

Na de akadt ennél még izgalmasabb is, ami inkább a pelyhedző állú kamaszok kedvenc időtöltésévé vált.

Ez volt a Sat1-en péntek este 11-kor kezdődő Tutti-Frutti Party, a 3D televíziózás csúfos buktája, amit hiába kellett idióta piros-zöld szemüvegben nézni, csak nem ugrott le a képernyőről a sok szép Kiszel Tünde mellbimbója. Aztán aki át tudott kapcsolni az RTL-re, anélkül hogy a szülők felébredtek volna, láthatott szénakazalban hempergő, copfba font hajú, a hatalmas szoknya alatt még hatalmasabb tundrabugyit hordó bajor parasztlányokat is, ami akkor minden valamirevaló tizenéves szexuális fejlődésének indítómotorja volt.

A hasonszőrű pumákkal díszített francia kártya mellett, persze.

És két kósza szénaszagú numera között sokkolhatta magát a rendszerváltás nagy vesztesei, a magyar kisnyugdíjasok kvintesszenciájával, Gobbi Hildával, mint tolókocsis, erkölcscsősz nagymama.

A dús szemöldökű Kiszel Tünde karrierje csúcsán

Főhőseink is hasonló esti tanulmányi kirándulásaikat tették a csatornák világában, amikor az egyiken – NBC – a tányérképű Jay Leno észosztása után furcsa, feszülős nadrágba bújt, hatalmas faütőt a kezükben tartó, néha kis fehér labdát dobálgató bohócokat találtak.

Nem kellett sok idő hogy realizálják, itt nem fog előbukkanni sehonnan bugyi nélküli nimfomán konyhás néni, de valami miatt mégis megragadtak ezen a csatornán. Ez jelentett forulópontot hőseink életében, ezután a korábban említett filmtörténeti remekművek mellett állandó nézői lettek ennek az éjszakai műsornak is.

Hamar kiderítették, hogy a különös sport valami baseball, és hogy nem is annyira össze-vissza rohangálnak azok a játékosok azon a furcsa pályán, és hogy mit is kiabál a feketébe öltözött jedilovag. Igazi rajongókká váltak barátaink, lett kedvenc csapatuk is, akiknek távoli, talán egyetlen kelet-európai szurkolóivá váltak.

Azon nyomban be is szerezték a szép emlékű – és mind a mai napig működő (!), el tudod ezt képzelni Bill Gates? – Commodore 64-re a baseball-játékot, ami ugyan 16 szín pixelgrafikával, de igazi egész estés sportélményt nyújtott. (Pláne a tizedik meccs után. a szerk 😉

És ne feledkezzünk meg Peterdi Pálról sem, aki egészen szórakoztató kis szabálymagyarázó könyvet írt, hogy akiknek a mexikói futballtragédia árnyékában adatott, hogy felnőjenek, ők is találhassanak maguknak kedvenc sportágat.

RBI II Baseball

Hőseink történetébe jó 15 év elteltével kapcsolódunk be újra, amikor is megunták a levlista száraz szűkszavúságát, és elhatározták, csinálnak baseball-blogot.

Akkoriban a nyugat már száz százalékosan megérkezett kis hazánkba, az internet mindennapjaink részévé vált, a blogírás igazi divattá nőtte ki magát, és a ninfomán bajorlányokon is csak nagyokat mosolyogtunk, miközben kicsérltük a P2P letöltött pornó DVD-t a hordozható lejátszónkban.

A baseball is megérkezett, olyannyira, hogy létezett nemzeti bajnokság, meccseket lehetett nézni élőben, volt igazi „magyaros” Magyar Szövetség. Az átlagembereknek – főleg a rosszabb arcúaknak – a baseball ugyan még csak pénzbehajtási szándékot nyomatékosító segédeszközt adó sportágat jelentett, de élt már néhányszáz elvetemült játékos is az országban, akik valószínűleg szintén a tv-csatornák szövevényes rengetegében kezdték baseball pályafutásukat.

Nos, két főhősünk tehát szólt a harmadiknak, minden webhegesztők legjobbikának, aki seperc összedobott egy honlapot, hanyatt dőltek a kanapén, sört bontottak, és vártak.

Várakozásuk meghozta az eredményét, hamarosan felkapta a fejét a magyarországi baseballosok kis társadalma, és akadt néhány lelkes kolléga, akik elkezdtek írogatni a blogra. A cikkek, hozzászólások napról napra szaporodtak, egyre több helyről, egyre több ember tévedt az oldalra. A fejlődés olyannyira jól sikerült, hogy az oldal bekerült a HVG GoldenBlog verseny TOP100-as listájára is.

És ha már százasnál tartunk, a mai napon megszületett az említett blog 100-adik írása is! Ez ám az SPM fokozat! Hallod K.I.T.T.?

18 thoughts on “Egy blog margójára…

  1. Mike32

    Óóóóóóóó nagy blogíró szerkesztő atyaúristen!!!!!!!!!

    Kinek földi paradicsoma a http://playball.paizai.hu oldalon megnyilvánul mindenki legnagyobb csodálatára és öröméreeee……
    Áldassék a te csapatóóód…. Jöjjön el a te mérkőzéseeeed….
    Legyen meg a te strikeoutóóóód…..

    Áááám..eeeenn….

  2. Mike32

    Na persze;-) Ungarise bézból már nagyon régóta szerepel a nemzetközi porondon, csak itthon ezt az aprócska pici infót sohase akarták megosztani a nagyérdeművel… mármint a média. Ha őket nem érdekli, akkor senkit se érdekel…
    Amúgy a http://www.baseball.hu mindent meg lehet találni erről a sportról.

  3. Brecsi

    Nem semmi. Ügyes vagy Mike:))) Remélem ennyi CS-t is csinálsz majd szombaton, ahányat ide beírtál:)))

  4. Mike32

    Jól láttam hogy a szanalmason elkezdődött egy NSO hoz hasonló véleménynyilvánítgatás rólunk? Nézzétek meg a kommenteket…:)
    Ezek is jólinformáltak…

  5. benyo

    vazze, kiszel tünde!!!
    a szemöldökéből ítélve biztos ott guggol tina turner a lába között…