Hogy mekkora nagy szó, hogy az amerikaiak a World Classic megrendezésével és “idegenlégiósaik” igencsak lazán vett nemzeti hovatartozásával is elismerik a latin-amerikai játékosok nagyságát – mert a biznisz melett ez volt az egyik legfőbb érvük, hadd idézzük az első latinó Hall of Fame tag, Juan Marichal gondolatait:
1958-ban kezdtem a profi karrierem a floridai Tampában. Akkoriban kicsit más szelek fújtak a színesbőrű játékosokkal kapcsolatban, ami elég furán érintett frissen érkezve Dominikáról. Nem értettem, miért kell a fekete játékosokkal külön mozognunk a fehérektől, az egyetlen hely ahol együtt lehettünk velünk, az a pálya volt. Ahogy vége lett a meccsnek, ők mentek a szállodai szobáikba, mi pedig a minket vendégül látó családokhoz – feketékhez a fekete negyedekbe.
Előszőr 1960-ban, a Giantsnél lakhattunk először együtt a fehérekkel, de azt sem lehetett családias légkörnek nevezni, és nem is változott a helyzet egészen az évtized közepéig. Emlékszem amikor egyszer Houstonban játszottunk a 45-ös Coltok ellen, a szobatársam, Orlando Cepeda egyik este moziba akart menni megnézni a Kleopátrát Liz Taylorral. Mondtam neki, hogy az nem lesz olyan egyszerű, fel is kapta rám a vizet, elment egyedül, de egy óra múlva pityeregve jött vissza, mert nem engedték be. Amikor kiröhögtem, még dühösebb lett.
