Vanília jégkrém eredeti csokoládé bevonattal

Mint ahogy arról a filmekről szóló írásomban említést tettem, Tom Selleck és a baseball nem is állnak olyan távol egymástól. A hivatkozott filmben – a címe Mr. Baseball, és egész jó kis film – profi játékost alakít, de ha jól gondolom, sokunk számára nem e szerepe miatt emlékezetes “Thomas Magnum”.

060302-tom_selleck

illusztráció: Al Hirschfeld

Érdekes egyébként, hogy egyes sorozatok, sorozatszínészek milyen hatással vannak az ember gondolkodására. Ki ne hallott volna például a szerencsétlen agyament kutyatenyésztők által kifejlesztett ortopédiai baklövésről, a basset-houndról, alias Colombo-kutyáról? Vagy a széles karimájú western-kalapról, amit évekig csak Jockey-kalapként emlegettünk. Így ragadtak meg a köztudatban, mivel mindennapjaink részei voltak.

Így van ez a színészekkel is, akik egy-egy sorozatban nyújtott alakításukkal az emberek tudatába vésődtek, és onnan nem is szabadultak egykönnyen. El tudom képzelni például, hogy Zenthe Ferencet a mai napig Taki-bácsinak szólítják az utcán – habár nekem örökre a Tenkes-kapitánya marad, vagy a Spáh-ikreket Ricsinek és Misinek. És így van ez Tom Selleckkel is, hiába alakított nagyot például a Jóbarátok Richardjaként, ő már csak a szőrős mellkasú, bodros hajú, hawaii inges macsó magánnyomozó, alias Thomas Magnum marad. (Bár bajusz nélkül is nagyot üt a Boldogító nem-ben.)

Szóval Magnum és a baseball.

Az első dolog ami szembetűnik, az örök fejfedő, a Detroit Tigers baseballsatyesz, ami minden részben, minden helyszínen ott nyugszik a sármos magánnyomozó homlokán. Néhány rész megtekintése elég azonban ahhoz, hogy mélyebb értelmet nyerjen a baseballsapka viselése, ugyanis hamar kiderül, hogy hősünk igazi baseballrajongó.

A sapka mániákusan állandó viselése a szeretett nagypapa miatt alakult ki, aki elvetemült Tigers rajongó volt, és megfertőzte ezzel kisunokáját is.

Programme Series: Magnum, P.I. - (Series 01).

Olvastam egy elemzést arról, miért is válhatott ez a sorozat ilyen népszerűvé a férfiak között. A cikkben a szerző azt vélte fő magyarázatnak, hogy a férfiak nagyon gyorsan és könnyen azonosulni tudnak Magnummal, és szívesen fogadnák barátjukká, ugyanis pont ő az az fickó, akivel az ember lazán le tudna huppanni a TV elé baseballmeccset nézni – pár sör kíséretében természetesen. (Ehhez a szerkesztőség többi tagja is csak egyetértően bólogatni tud. rr.)

Érdekes, hogy a sorozat nyolc szezonja közül a negyedik az, ahol a baseball és softball hangsúlyozottan megjelenik. Rögtön a szezon első részében – ami összességében a 64. – július 4-ét ünnepel egész Amerika, Magnum magára marad, és magányosan ünnepel. Legjobb cimborája, vietnámi harcostársa, T.C. például meccsre vitte a csapatát. Igen, kettejük közül a pilóta a nagyobb rajongó, olyannyira, hogy az egy hiján tucatnyi saját kölök mellé egy baseballcsapatot is a nyakába vett. Ez az edzősködős, meccsremenős dolog aztán többször felbukkan a sorozat későbbi részeiben is.

A 68. részben egy baseballcsapat érkezik Hawaii-ra, hogy összemérjék erejüket T.C. csapatával. A csapatával tart Jororo hercege is, aki nemrég halálos fenyegetést kapott. A herceg a birtokon száll meg, ahol Magnum veszi oltalma alá. Thomas hamar összebarátkozik a fiúval, aki hálás azért, hogy végre kicsit elszabadulhat testőrei és kormánya figyelő szemei elől. Négy résszel ezelőtt azonban egy egész epizód a baseball, pontosabban a softball körül forog.

130302-magnum2

A Squeeze Play c. epizódban történik ugyanis, hogy Magnum és Higgins szálláshelyének, a luxusbirodalomnak egyik részben sem megjelenő, ám annál többet emlegetett tulajdonosa – és ezzel hajazik Columbo feleségére, Robin Masters egy pókerpartin a birtok egyéves használati jogát kockáztatja. Az ellenfél egy igencsak jól menő férfimagazin tulajdonosa, Buzz Benoit, aki egy évig fog a birtokon lakni, amennyiben softballcsapata elveri a King Kamehameha Club softballcsapatát.

A King Kamehameha Club tulajdonosa Magnum másik cimborája, a szintán vietnámi veterán Rick, akinek kapcsolatait előszeretettel használja ki Magnum nyomozásai és/vagy nőügyei kapcsán.

130302-buzz

Miután Higgins értesül róla, hogy Buzz tervei szerint az elkövetkező egy évben is ő lesz a komornyik a birtokon, nehéz szívvel elhatározza, hogy elköltözik, ha a King Kamehameha csapata veszít. Nagy tehát a tét, de a kissé lassú felfogású Magnum egy cseppet sem aggódik, megrészegíti a gondolat, hogy Buzzzal együtt érkezik majd az őt körülvevő rengeteg bűbájos bikinis bombanő-had is. Egészen addig álmodozik erről, míg keze bele nem lóg a bilibe, és rá nem ébred, hogy a meccs elvesztésével neki is távoznia kell majd a birtokról.

Rick: – Gyerünk, TC, ne legyél ilyen gyík, anyám is el tudná az ilyeneket kapni!
T.C.: – Akkor talán kihozhatnád az öreglányt, végülis ő is csaj, hasonlóan dobna ő is!

Mindeközben Magnum megbízást kap a softballcsapat egyik játékosától, hogy találja meg rég eltűnt ex-férjét, aki az utóbbi időben elfelejtett tartásdíjat fizetni. Mindenre árnyékot vet azonban a közeledő mérkőzés, pláne miután kiderül, hogy Buzz egy egész rakás profi játékost igazolt csapatába.

Nagy húzása a filmnek, hogy Magnum barátunkat minden részben összehozza sors egy facér luvnyával. Néha a pipikollekciót nézve az ember azt gondolhatná, hogy arrafelé csak bombázó szingli nők élnek.

Természetesen nem ő lenne Magnum, ha ebből a slamasztikából sem mászna ki valahogy, a poént nem szívesen lövöm le, de megteszem. Szóval a softballos kislány eltűnt férjét sikerül végül megtalálnia, akiről kiderül – mint a mesében – hogy egy volt profi baseballjátékos…

Biztos mindenki hallott már a mániákus “filmekben hibátkeresők” emberfajról, akik képesek képkockánként kielemzni, tudományosan átvizsgálni Hollywood éves termését, és ezt büszkén közszemlére is teszik a moviemistakes c. oldalukon.

Nos, röntgenszemű barátaink ebben a részben is találtak egy orbitális hibát: Thomas és Danny mindketten említik a film során, hogy nézni fogják a Twins–Tigers meccset a tévében. Ehhez képest a film végén egy jelenetben elcsíphető, hogy a tévében a Detroit nem is a Twins, hanem a Blue Jays ellen játszik. Nagyon komoly hiba, ejnyebejnye!

Hasonló témájú cikkeink:

Az igazság odaát van

Mayday Malone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük