Beszámoló az U-21-es EB-ről

Szentendréről indultunk négyen egy személyautóval, az első akadály rögtön Budaörsön várt minket, mivel hatalmas dugó volt szombat reggel az M7-esen. Ezt igyekeztünk kikerülni, a 7-es út felé Érdnek vettük az irányt, bízva benne, hogy okosabbak vagyunk, mint a többi rutinos, hétvégi balatoni nyaraló. Ám mint kiderült tévedtünk, és a 2 és fél órás utat 4 óra alatt sikerült megtennünk. Végülis lejutottunk Nagykanizsára, ahol már mindenki minket várt. A következő probléma itt merült fel – miszerint a buszba egy emberrel kevesebb fért be, mint ahányan voltunk. A szakvezetés nagyszerűen megoldotta a helyzetet, és végül én Vida Péterrel és nejével utaztam Olaszországba. Amivel nem is volt semmi probléma, hiszen a technikai értekezlettel együtt is csupán 20 perccel később értünk a szállásra mint a busz. A technikai értekezleten azért kellett részt vennem, mert én voltam a csapat kontakt-személye, Vida Peti pedig nem maradt végig az Európa bajnokságon.

Reggel az EB megnyitóra került sor, ahová sok csapat csupán néhány játékost küldött, velünk ellentétben, hiszen mi egész csapattal érkeztünk. Jó nagy körítést szerveztek az olaszok, bár a megnyitónak igen kevés nézője volt. És meglehetősen hosszú is volt.

Első nap az olaszok ellen játszottunk, Kovács Gergő kezdett a dombon. Egészen rendben is volt, ha jól emlékszem 3 inning alatt 3-4 ER-t kapott. Sajnos a védelem nem nagyon segített neki, és így 10 pontos hátránnyal 3 inning után lecserélték, hisz a hét még igen hosszúnak tűnt. Itt megemlíteném, hogy 3 olyan dobónk volt, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket, rajtuk kívül volt dobónk, de nemzetközi tapasztalat nélkül. Ekkor Daróczi János jött, akit szerintem nem kellett volna becserélni, hisz az olaszok bármelyik dobónkat reggelire elfogyasztották, főleg egy gyenge védelemmel. A vége így is 5 inning 20:0 lett. Ez az eredmény várható volt, a legnagyobb probléma talán a 0 pont, illetve, hogy egyetlen base hitünk sem volt. Még egy szomorú esemény, hogy Lőcz Mátét, az egyes base-ünket ledobták, mégpedig a könyökénél, és ezért cserére kényszerűltünk.

A mérkőzés utáni este volt a foci vb döntő. A meccset a szálláson tekintettük meg, és ugye olasz győzelemmel végződött. Valami nagy bulira számítottunk de a buliból nem lett semmi, bezárt a kemping bárja, és ment mindenki aludni, legalábbis a szobákba.

Következő nap a szlovákok ellen kellett volna helytállnunk. Ők előző nap 5:4-et játszottak a szerbekkel, úgy gondoltuk, velük szoros meccset kellene játszanunk. A meccsen Gyurcsek Péter kezdett dobni. Számunkra eléggé kedvezőtlenül kezdődött a mérkőzés, hiszen rögtön az első inningben kaptunk 6 pontot. Peti nem igazán érezte a strike zónát, így nem is igazán ütésekből, hanem rengeteg sétából kaptuk a pontokat. A második inningben az ezen a meccsen debütáló jászberényi Csík Adrián került a dombra. Én guggoltam, és szerintem Adrián nagyon rendben volt, mondhatni volt benne kraft. Csakhogy általában az ütőt túl jól eltalálta, és messzire száltak a labdák. Már nem emlékszem pontosan, hogy hány pontot kapott mire lecserélték Gidára, és ezt a hivatalos honlapról se tudom kideríteni, hiszen ha ott összeadom a pontokat, akkor 38 jön ki. Ennyire meg azért nem volt gáz a meccs. Tehát a már előző nap is hajigáló Gida jött a dombra, aki abszolvált 3 inninget, és ha jól emlékszem, nem is kapott már sok pontot. Adriánt szerintem az olaszok ellen kellett volna behozni, és Gidát a szlovák meccsen kellett volna kezdetni, de ezt nem az én dolgom volt eldönteni, és továbbra sem az, csupán megjegyeztem. De a második inningben 17:0-nál mondhatjuk, hogy a csapat feladta. Ezen a meccsen már volt base hitünk, de sajnos csak kettő. Pedig szerintem a szlovák dobó nem volt egy iszonyat. Ezután a vereség után igencsak letört a csapat, és a közhangulat is meglehetősen megromlott. A mérkőzésen a sérült Lőcz Máté helyett Kovács Gergő volt az egyes, akit én inkább dobóként tartanék számon, mint infieldként, hisz a sérülésveszély nagyobb a pályán mint a kispadon. Sajnos be is következett egy igen kellemetlen eset. Egy erős rowlingért Geri elvetődött, és csúnyán felhorzsolta a könyökét, ahol bibis lett. Este tükörben megnézte a sebét és egy nagy L betűt látott:) És ez nem is vicc:.

Este elmentünk megnézni az Olaszország – Franciaország meccset. A franciáknak mint utólag kiderült, ez a győzelem hozta meg a második helyet, hisz a másik ágon az oroszok mindenkinél több klasszissal jobbak voltak.

Kedden Málta ellen kellett bizonyítanunk, hogy azért értünk a baseballhoz. Gida kezdett dobni, a meccs kissé döcögősen kezdődött, hiszen a 3. inningre csak 3:0-ás előnnyel fordultunk, aztán itt azért ütöttünk még 4 pontot. A 4-5-ik inningre az ellenfél már teljesen kikészült, a catcher gyakran csak visszagurítgatta a labdát a dobónak, egy-egy wild pitchért csak hátrasétált, miközben a futó egyről-háromra kocogott. Az ellenféllel nem voltunk egy szinten aznap sem. Még mindig nem volt olyan meccsünk, hogy mindkét csapat szerzett volna pontot. Nagy különbségű mérkőzéseknél a jobbik csapat általában jófej lett, és nem lopott, nem buntolt, nem alázta meg az ellenfelet, és az esetleges sérüléseket megelőzné egy-egy rossz becsúszás vagy bármi elkerülésével. Ellenben nálunk továbbra is voltak jelek, és megaláztuk az ellenfelet. Erre szerintem semmi szükség nem volt. Majd a buszon egy számomra teljesen érthetetlen és értelmetlen – és rendkívül durva – mondat is elhangzott csapatunk egyik igen prominens személyétől, mely számomra máig teljesen értelmetlennek tűnik, és a győzelmet érdemtelenné tette.

A másik csoport két legerősebb csapata, az orosz és az ukrán játszott aznap este. Szerintem, ha elmegyünk 1 hétre baseballozni akkor egy ilyen meccset meg kell nézni, sokkal inkább mint a szálláson kortyolgatni vagy kártyázni vagy akármit csinálni. Hiszen nem minden nap mehet az ember ilyen derbire. Az oroszok bemelegítése hihetetlen volt. Az infieldjük két sorban állt, és egyszerre több labda mozgott az infield során… Ilyet még nem láttam, jól nézett ki. Már önmagában ez is eléggé megfélemlítően hat az ellenfélre. A meccset nem néztük végig, hiszen másnap 9-re mentünk a pályára, hogy a franciákat elpüföljük. Végül az oroszok „csak” 8:3-ra nyertek.

A franciák ellen részben a cserecsapat állt ki, mivel másnap a szerbekkel játszottunk ki-ki meccset az 5-8-ik helyért. Gyurcsek Péter kezdett dobni, és a szokásos kezdőből csupán 3 játékos volt a pályán, a két Márk (short és catcher) illetve a centerfield Goór Norbert. Ehhez képest a védelmünk véleményem szerint ezen a napon volt a legjobb. Kismike ezen a meccsen debütált. Ha jól emlékszem 1000-es on base-el. Peti meglehetősen jól tartotta a franciákat, akik azért konyítanak a játékhoz. Csupán 8 pontot kapott, melyből 3 volt csak kiérdemelt. Ami annál nagyobb érdem, hogy ha egy futó kijutott az egyes bázisra, az már szinte a 3-on volt, mivel a catcher nem nagyon volt hajlandó együtt élni a „köcsög szentendrei” infield-del, illetve lehet, hogy csak a karja fájt. Peti 5 inning után letette a lantot, és Csík Adrián jött be dobni, akinek ismét én guggoltam. Rendkívül jól osztotta a bogyót ő is, hiszen csak 6 pontot kapott, a jószerivel teljes francia “A” csapattól. A mérkőzés érdekességei közé tartozik Kovács Gergő egyes ütő pozíciója, aki helyett ha lehet még a magyar bajnokságban is DH-t használunk – és nem csak azért, hogy nehogy megsérüljön. Sajnálatos eset, hogy a meccs előtti melegítés során a jászberényi Kovács Balázs – aki az aznapra berendelt catcherünk lett volna – megsérült. Így lett a 2 alapkezdő helyett 3 a csapatban. Hitünk sajnos csak egy volt.

Csütörtökön a szerbek ellen játszottunk. Ez volt a Málta meccsen kívül az a mérkőzés, amit meg kellett volna nyernünk. A délelőttöt a csapat nagy része pihenéssel, a szállás vízi parkjában töltötte. Én személy szerint azt vártam, hogy Kovács Gergő kezd dobóként, hiszen ő már vasárnap óta nem dobott. Helyette az egy napja 7 inninget dobó Gida kezdett. A meccs rendkívül jól indult, hiszen az első ütőnk, Perényi Ádám egy in-the-park home run-nal nyitott. Ez az ütés jelentette neki később a legtöbb home run-t ütő címet. A második inningben került ütéshez a szerbek legjobb ütőjátékosa aki már ekkor azt mondta, hogy Gida fáradt, mondtam neki, hogy nem, és strike outra tettük. Gida sajnos az 5. inningben kipukkadt, és 5 pontot kapott. Kovács Gergő jött be helyette, aki nem volt annyira acélos, ahogy én azt elvártam tőle, de a maradék inninget megúsztuk 2 ponttal. Állítása szerint húzódott dobás közben az L-alakú seb a könyökén. Megbosszulta magát, hogy az egyik legjobb dobónkat játszattuk infielden. A mérkőzésen 15 darab left on baseünk volt, ez egy cseppet sok. Többször volt, hogy tele pálya, és nem hoztuk be a futót. A szerb dobó 19 darab strike outot dobott, pedig szerintem a legtöbb dobónk jobb volt nála.

Mondhatjuk, hogy a bíró volt rossz meg hasonlók. Igen a bíró elkövetett hibákat, de én guggoltam ismét, és a szerbeknek is bemondott ugyanolyan lasztikat. Lehet hogy egy kicsit feléjük húzott, nem tudom. De nem lehet egy mérkőzést a bíróra kenni, főleg ha ennyi emberünk van basen. Talán az egyetlen jó dolog a meccsen, hogy Gyurcsek Péter 4/4 volt. Habár a végeredmény tudatában ez már senkit se érdekel igazán. A meccsen voltak farkashibák, amikor 2 out futó 2-3-nál gyenge rowlingot lazán akarunk 1-re dobni és fölé-mellé dobjuk (a fránya sirály meg nem szállt arra, hogy befejelje a kesztyűbe), amiből két pont jött be. Szerintem nem csak a játékosok tehettek a vereségről, nem segített sokat a rengeteg jel, amelyek néhol feleslegesek, néhol értelmetlenek voltak (futó 2,3; 2out; jel sqeeze bunt – persze az ütő kiesik egyesen, nincs pont vége az inningnek, plusz 2LOB) A meccsen a bírók két játékosunkat is figyelmeztették, hogy szépen üljenek le a dugoutba, és meg ne hallják a hangját mégegyszer. Szerintem 19 éves játékosok nem engedhetik meg maguknak, hogy bíróknak beszóljanak. Felnőtt játékosok sem, de egy fiatal kis *öcs végképp nem. A meccsen többet foglalkoztunk a bírókkal mint a játékkal, és ennek az idegeskedésnek meglátszott az eredménye a strike outokban, a left on basekben, satöbbi… A meccset Vida Peti már nem nézte meg, sajnálatos módon haza kellett mennie. Így a busz problémája most még erősebben jelentkezett. A buszon 2 kivétellel két szék között az ülésdöntés támasztón nekem kellett ülnöm. A csapatszellem itt is megmutatkozott, hogy csak egy ember ajánlotta fel, hogy cseréljünk. Illetve amikor úgy gondoltam, hogy akkor én most leülök egy üres székre, annak korábbi „tulajdonosa” ezt nem akarta elfogadni, sőt a mellette ülő ember kissé gyerekes módon azt mondta, hogy az nem az én helyem, nem ülök oda.

A vereség miatt pénteken és szombaton szabad napunk volt, és már csak egy mérkőzés volt hátra számunkra, mégpedig Izrael ellen. Így a pénteki szabadnapra egy trieszti kirándulás lett beiktatva. Hajnali fél 6-kor keltünk az előző esti éjszakai meccs után. A korai kelés oka a trieszti piac lett volna, ami mint ott kiderült, nem nagyon üzemel nyáron. Így Trieszt máris mínuszban indult (plusz a több mint egy órás út a karfán félálomban), esélye sem maradt, hogy én valaha is megszerethessem 🙂 A rekkenő hőség sem tett jót, így a délutánt már a szálláson töltöttük. Az úton Gida és kedves csapattársa, Gere Gergő bevezetett minket a Rubik-kocka rejtelmeibe. Nekik alig 20 másodperc alatt sikerült kirakni a kockát, nekünk amatőröknek azonban egyáltalán nem. Este Yu sannal részt vettünk egy kis gálaestélyen, amit a szervezők rendeztek. Kis vacsora, beszélgetés satöbbi. Minden csapatból 2 ember mehetett. Az osztrákokkal egy autóban vittek minket, ők 2 játékost küldtek, így ők is kissé lazára vették az öltözködést. Elég vicces volt, amikor kiszálltunk az autóból, és öltönyben volt szinte mindenki. A vacsora nagyon jól sikerült, egy ilyenen nagyon jól lehet kapcsolatokat építeni, ha nem egy 19 éves kis sz*ros és egy angolul folyékonyan nem beszélő japán úriember megy el. De azért jól éreztük magunkat. A szombati szabadnapot is pihenéssel töltöttük, majd este ellátogattunk az olasz-orosz elődöntőre. A vége 4:1 lett az oroszoknak, igen jó meccs volt.

Másnap reggel 10-kor játszottunk Izraellel. Mivel 1 nappal előtte támadták meg Libanont, a szövetségi kapitányunk Gondi Zoltán mindenkitől megkérdezte, hogy vállalja-e a játékot. Mindenki egyből vállalta, csupán egy hezitáló játékos volt, de később ő is úgy döntött, hogy felveszi a mezt. Az izraeliek két biztonsági emberrel jártak mindenhova, erre a meccsre is velük érkeztek. Nem tűntek valami vérmes ellenfélnek, és igazából simázni kellett volna őket is. Kovács Geri kezdett a dombon, az ellenfélnél pedig valami hurkalé. Ezt megcáfolni látszott, hogy először a 7. inningben ütöttünk pontot. Ezen a meccsen 13 strike outot kaptunk ami meglehetősen sok volt egy ilyen dobó ellen. Ha igazat ír a jegyzőkönyv, akkor csupán 2 BH-nk volt, ami eléggé szomorúan hangzik. Ezen a meccsen is megmutatkozott jó néhány összeszokatlanságból, rutintalanságból eredő hiba. Teszem azt, tele pálya; 1out; catcherfly a backstophoz. Háttal vagyok ugyebár a pályának meg van a labda, de senki sincsen home-on. Se dobó, se egyes, senki. Az edzők közül egy se kiabál, az infieldek se kiabálnak hogy valaki menjen oda. 3-ról a futó tag up-ol, és a nagy sietségben egy rossz dobás elmegy a szembefutó és vetődő dobónk mellett. A pont bejön, és ismét felszakad az L alakú seb. A cseredobó Gyurcsek Péter további 4 pontot kapott, melyből 2 volt kiérdemelt. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy ezt a mérkőzést feladtuk, és már senki nem akart 9. lenni. Ha viszont így volt, akkor olyanoknak kellett volna játszaniuk, akik nem igazán kaptak játéklehetőséget. A vége 11:4 lett.

Így sikerült az EB. Ennél sokkal jobban szerepelhettünk volna, ha mindenki kiadja magából azt, amit tud, és amire képes. De ez nem történt meg, így egy meglehetősen gyenge szerepléssel búcsúztunk, és mehetünk a B csoportos U21-re. Ha még megyünk. A döntőt végül az oroszok nyerték meg 16:9-re. A mérkőzés sokkal kevésbé volt színvonalas, mint akár a francia – oOlasz vagy az olasz – orosz. Az oroszok megérdemelten lettek Európa bajnokok, még ha a döntőben nem is játszottak olyan tökéletesen, mint korábban. A záró ceremónián két díjat is átvehetett Perényi Ádám – legtöbb lopás, és legtöbb homerun. Gratula neki.

Szállásunk még volt vasárnap estére is, ám a szakvezetés és a játékosok többsége úgy döntött, hogy éjjel akarnak utazni. Így otthagytuk az aznap estére kifizetett szállást, és a záró ceremóniát követően elindultunk haza. Szerintem rendkívüli pazarlás volt ez a szövetséggel szemben, amikor amúgyis ilyen szűkösek az anyagi lehetőségek, és az ugyancsak Olaszországba utazó serdülők sátorozni fognak. Ezenkívül nem tetszett, hogy többen kifogásolták a hét elején a reggeli minőségét. Az viszont már tetszett nekik, amikor a közös pénzen vettek sört. Szerintem ez elfogadhatatlan, hogy egy EB alatt nem lehet kibírni egy hetet alkohol nélkül. Akkor igyanak, de ne közös pénzen, ne a szövetség pénzén.

Az eredmények listája.

36 thoughts on “Beszámoló az U-21-es EB-ről

  1. Brecsi

    Sajnos nem is vártam mást. Mondjuk sejtettem, hogy milyen lehetett. Igazi szakember hiányában sajnos iskolai osztálykirándulássá fajult az EB. Ugyan ezt láttuk a felnőtteknél is Németországban…

    Talán egy erre alkalmas szakvezetőt kellett volna oda küldeni, aki szakértelemben, kultúráltságban is felveszi a versenyt. Sanos, a “Ha a Gida nem tudja megoldani, akkor senki” hozzáállás egy ilyen versenyen nem működik.

    Talán legközelebb, már új, lelkes, többrevágyó szakvezetés áll össze. Most ez van. Kezdünk a pocsolya legaljára kerülni szépen, nem is olyan lassan. (Már ha ez még nem a fenék…, bár innen lejebb már csak a teljes beszüntetés lehet.)

  2. Bánkuti Misi

    Gratula a cikkhez,nagyon lényegretörő volt.Tényleg sajna,hogy már-már magyar mentalitás az,ha valaki címeres mezt húz,akkor is úgy áll a játékhoz,mintha csak a grundon lenne.Sorry,de mivel ,sajna “elég fiatalon “kezdtem a játékot,igy sok mindenről lemaradtam.De soha nem felejtem el,hogy 95-ben a Kelet-Nyugat Allstar meccsen játszottam 1 inninget.Abban az évben indult Debrecen elöszőr a bajnokságba,igy tapasztalatok tömkelege állt a rendelkezésemre.Az meg csak hab a tortán,hogy ütöttem(Niko ellen,gondolom no comment) és még az egyesig is elértem.Hogy utána double volt és kiesetem,mindegy,de odatettem magam 28 évesen,mert akartam.Szóval,srácok és itt nagy tisztelet a kivételnek,egy ország képviseletében jóval többet kellene majd tenni legközelebb.Az elért eredményekhez viszont csak gratulálni lehet.Remélem,a Brecsi által megfogalmazott fenék még messze van,de sajna,tényleg közelitünk B30-as(utalva a téglára)üzemmódba.A fiatalságot viszont nem kellene “elengedni”!

  3. Fábi

    Mindenkinek ígérem a serdülő válogatott nevében is, hogy mindent megteszünk jövő héten Milánóban, hogy a magyar baseball ismét egy jó nemzetközi eredménynek örülhessen.

    Személyes véleményem, hogy a srácok rendkívül komolyan és lelkiismeretesen készülnek a tornára, és komoly esélyük van egy figyelemfelkeltő eredmény elérésére.

  4. Fábi

    Ja, ha valaki nem olvasta volna a baseball.hu-n:

    A magyar csapat felkészítő és válogató edzőtáborokon vett részt az elmúlt két hét során Marty Wojtysiak, Markolt Fábián, Fujiwara Yozo és Noda Yusaku vezetésével, így alakult ki a 15 fős utazó keret:

    Berkes Ferenc (Lesenceistvánd Mad Bulls)

    Bubla Áron (Szentendre Sleepwalkers)

    Domján, Viktor (Szentendre Sleepwalkers)

    Felsővári Gergő (Jánossomorja Rascals)

    Jordanov Róbert (Szentendre Sleepwalkers)

    Komatsu, Miki (Budapest Cardinals)

    Lakatos Martin (Lesenceistvánd Mad Bulls)

    Moór Bence (Lesenceistvánd Mad Bulls)

    Orbán Gábor (Lesenceistvánd Mad Bulls)

    Pásztor Domonkos (Szentendre Sleepwalkers)

    Pókó Róbert (Lesenceistvánd Mad Bulls)

    Radványi Tamás (Jánossomorja Rascals)

    Rust, Dan (Budapest Cardinals)

    Tímár Benjamin (Szentendre Sleepwalkers)

    Wojtysiak, Ty (Budapest Cardinals)

    A felkészítő edzők szeretnék megköszönni minden játékosnak a részvételt a felkészülésben és az elmúlt két hét munkájában. Mindannyian tehetségesek és rendkívül lelkesek, ezért nehéz volt a döntés, mivel a 20 résztvevőből kellett kialakítani a legfeljebb15 fős utazó keretet. Az edzők mindannyiuk munkájára nagyon büszkék, és remélik, hogy a jövő évben újra eljönnek azok is, akik most nem kerültek beválogatásra. A sérült játékosoknak pedig mielőbbi felépülést kívánnak.

  5. csaber

    ááá dehogy.:-)

    szerintetek hány u21es játékos van a bajnokságban? max 50? akkor ne csodálkozzunk ezen, mert elég gyenge a rosta.
    szerintetek hány közös edzésük volt ezeknek a srácoknak? amúgy mikor lett volna lehetőség erre? hétközben kanizsán vagy szentendrén?
    visszaemlékezve, amikor mi mentünk anno ilyenre volt felkészülési tábor dunavarsányban egy focipályán 🙂 (azóta sincs mobsz pálya)

    a szövetségi sört leszámítva nem is csodálkozom a történteken

  6. csaber

    (az “ááá dehogy.:-)” még dininek szólt, csak nem frissített az oldal és közbeírtak)

  7. Brecsi

    Nem az elért eredmény a sajnálatra méltó. Az tény, hogy ilyen körítéssel mi nem is leszünk soha az elit része. A hozzállás viszont nem körülmény kérdése. Vagy akar valaki játszani és sikereket elérni (akár minimális sikert, pl. ütök egy hitet az Olasz gyereknek) vagy nem is érdekli. Igazándiból aki nem a hőskorban kezdte az nem is úgy áll a dolgokhoz, mint aki a kezdetektől ott van. Valahogy nincs ott a tűz, a lelkesedés a szemükben sajnos.

    Mondjuk a szerencsétlen Kiskanizsai srácok az EB ig lenyomtak vagy 30-40 meccset szerintem. Csoda, hogy már a hátuk közepére sem kívánták ezt az egész EB-t? (NBI, NBI-2, Interliga, Magyar Kupa…stb.)

    Az, hogy a vezetőség nem tiltja az esti sörözést, rendben. De, hogy ő a kezdeményezője, az viszont megengedhetetlen. Amúgy sincs olyan “edző” akinek igazi tekintélye lenne a csapata szemében, legalább azt a minimálisat ne tiporjuk le egy ilyen kombóval. Innentől max. cimbora viszony alakulhat ki, nem pedig játékos-edző viszony. Így követelni sincs értelme és nem is lehet.

  8. gondi

    négy alkalommal az egész csapatnak tehát 20 főnek naponta egy rekesz ,tehát 24 doboz sört vásároltunk amit a mi szobánk ból lehetett elvinni.ez azt jelenti hogy részegeskedésről szó sem lehetett .esténként csak a diniék jártak el a vendéglőbe,de reméltem hogy az italozást nem viszik tulzásba.
    tehát a 9 nap alatt a csapatnak 96 dodoz sört vásároltunk.
    sajnálom hogy dini ennyire rosszul viselte az eb-t de sajnos kritikával nem csak másokat hanem saját magát is értékelhetné.
    én a megérkezés után elkészítettem a beszámolomat,de az elnökségből eddig senki nem kérte,a főtitkár pedig jelezte/ö nem az elnökség/ hogy amíg ők nem kapják meg addig másoknak ne tegyem ismertté.
    remélem most ennyi elég.gondi

  9. dini

    Ez az italozás túlzásba vívése eléggé vicces…
    Amúgy egy játékost sem kritizáltam.
    De tessék kritizálom magamat.Egy darab hitem volt az egész alatt.A combomban az egyik rost el volt szakadva, amit jeleztem is.Jeleztem hogy nem tudok rendesen futni(sőt rendetlenül sem) és hogy ha igy is kell a játékom hát játszom. Szóval szerintem nem kellene itt a játékosokat oltani, engem oltani, sőt szerintem nem volt egyáltalán oltós a cikk sem.
    És szerintem egyáltalán sehány sört nem kéne venni.És nemtom, hogy a mi szobánk hányszor vett a közös sörből. Vagy akármelyik másikból.

  10. gondi

    én senkit nem oltok.a csapatért amely felnőtt emberekből állt egyedül kellett szerveznem.mindenki az adott pillanatból az adott tudását hozta ki.a csapat összeállítását én csináltam de a yuval kotroláltam.
    azt sajnálom hogy ilyen sok embernek volt és van véleménye a válogatottról,sajnálom hogy korábban nem kerestek meg esetleg segítségüket is felajálva.
    mégegyszer kérem megérteni és ezt a simonyi családnak és jelzem,a csapat és a vezetés becsületesen a helyzetnek teljesen megfelelően viselkedett ,kezelte a pillanatnyi eseményeket,és a tudása javát hozta ami erre az eredményre volt elég.két ember közötti konfliktust pedig ne a nyilvánoság előtt intézzük és föleg ne egy olyan esemény bele keverésével ami független a kettőnk problémájától.
    a csapatról a pálya körül tartozkodó “szakértő” emberek igen pozitívan nyilatkoztak.gondi

  11. Geri

    “a csapat és a vezetés becsületesen a helyzetnek teljesen megfelelően viselkedett” – erről csak annyit, hogy nem egy meccsen hallottam a pályán fennt lévőktől (nem egy embertől), hogy neki semmi kedve nincs játszani, már menne vissza a szállásra… Vagy pl. az Izrael elleni meccs előtt – amikor is az ellenfelünk kb fél órával a meccs előtt érkezett meg – “csapatunk egyik igen prominens személye” – ahogy Dini fogalmazott – folyton azt mondogatta, hogy az ellenfél nem jön, úgyse fog eljönni, a kispadon a volt aki azt akarta kb 1 órával a meccs előtt, hogy most már ne is jöjjenek az izraeliek…
    Én úgy érzem ezek nem megfelelő hozzáállások olyanoktól, akik címeres mezben játszhatnak… Nem mondom azt, hogy hibátlanul játszottam, de én amikor a pályán voltam mindent kiadtam magamból, és büszke voltam, hogy a Magyar válogatott tagjaként játszhatok. És nem volt olyan meccs, hogy ne akartam volna játszani.
    Ja amúgy D, az olaszok ellen 3 inn. 0 ER lett. 🙂

  12. gondi

    én javasolnám hogy fogalmazzuk úgy a személyeket hogy ne prominens személy ,hanem a gondi vagy az érintett xy.
    egy eb-n ha az ellenfél fél órával a mérkőzés előtt még nem érkezik meg biztos hogy több emberben kérdéseket ébreszt.ha ez a csapat az izraeli csapat amelynek hazája az előző nap indított katonai támadást egy arab ország ellen akkor főleg jogos a kérdés vagy éppen másokkal megosztott vélemény.
    fontos lenne látni azt hogy ez a csapat az adott legjobb játékosokból épült fel.az eredmény a tapasztaltak alapján nem lehet meglepő senki számára aki ott volt.
    a kritikákat meg lehet fogalmazni,de kérném hogy ami ellenem vagy velem kapcsolatos az egyértelmű és ne bujtatott legyen.
    én tudtam hogy ezzel a feladattal ez is együtt jár,tehát felkészültem rá és remélem a jövőt tekintve tanulságos.
    de azt kérem mindenkitől hogy véleményét a jelenlegi pontosabban évek óta hazánkban a baseballban uralkodó folyamatok tükrében tegye.
    van egy mondás ami szerint aranyból aranyat ,pénzből pénzt,sza… pedig csak sza… lehet csinálni.
    de ez most nem a válogatottra hanem a magyar baseball helyzetre értendő.
    a válogatott mégegyszer kijelentem tudásának megfelelő eredményt ért el,ezt nem leminősiteni kell sokkal inkább értékelni és a jövőt tekintve építkezni.
    aki vélemény formál az pedig munkát is tegyen a baseballba mert a szófosásból nem lehet ezt a játékot megmenteni.gondi

  13. Brecsi

    Talán egy erre alkalmas szakvezetőt kellett volna oda küldeni, aki szakértelemben, kultúráltságban is felveszi a versenyt.

    A félreértések elkerülése végett, itt a mondandóm lényege nem az volt, hogy a Gondi Zoli kultúrálatlan lenne!!! Elnézést, ha így jött volna ki. Nem volt ilyen szándékom.

  14. dini

    Most a Dini apja szól.
    Most olvastam csak a beszámolót. Ezt nem a Dininek kellett volna megírnia, de szerintem nagyon jól megírta.
    Szerintem teljesen egyértelmű voltam nem beszéltem rébuszokban. Szerintem ez a válogatott a vezetésével együtt nem állt a helyzet magaslatán. Szerintem a Gondi alkalmatlan mind morálisan mind szakmailag egy válogatott vezetésére. Az hogy a kb. 50 fős U21 keretből ez jött ki tudásilag az persze nem a Gondi hibája. De lehet valamitből a maximumot kihozni. A nemtudom hány rekesz sörre sem lennék büszke még akkor sem ha azt saját pénzből fizettétek volna a résztvevők, de így szégyen, szerintem sem kell azt a kevést pénzt alkoholra fordítan, ill. a 150e szállásra kidobott pénzt pedig nem lehet csak úgy bedarálni.
    Azt hogy a Gondi nem adott semmilyen beszámolót nem menti őt. Én továbbra is úgy gondolom, hogy egy magyar válogatott szerepléséről kell szakmai beszámolót készíteni, mert a válogatott (másként:a csapatok szervezése, nyüge) nem az elnökség nyüge, hanem az enyém, tiétek. A válogatott azért tud bármilyen szinten felállni, mert mi egy páran komolyan veszük hogy kellene valamit csinálni a hazai baseballal. És ezért tesz akár a nagypofájú Dini, vagy az apja is, azaz a simonyi család akibe még egy feleséget is bele értek aki ezt elviseli!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ezért azt godnolom, hogy egy 2 M-os kiadás fejében, amiből a csapatom íly módon egy fillért sem látott a nem kevés évek óta tartó tehervállalás mellett, elvárható, hogy tudjam hogy hová megy a pénz, hová tovább, hol tartunk, ki mit produkált? ÉS EZ NEM CSAK AZ ELNÖKSÉGRE TARTOZIK! És ha egy szakvezető ezt nem teszi meg akkor amellett hogy vét a hazai baseball társadalom ellen, de mennie kell és nem azért mert én ezt mondom hanem azért mert saját magának kell ezt belátnia (jelen esetben a Gondi Zoltánnak) hogy alkalmatlan a feladatra.
    (Ugye azt már mondanom sem kell, hogy egy magyar válogatott nem kanizsa kontra szentendere, és azt a moralitást amit a kanizsa a hazai pályára visz nem lehet bevinni egy válogatottba)!
    Hogy miért teszem közzé a Gondival való levelezésemet: mert szeritnem ez nem csak az Ö és az én ügyem!

    A fenti haragom mellett a következőkről kívánlak tájékoztatni benneteket a 13-15 éves válogatottal kapcsolatban:
    amikor az első válogatás történ kanizsán akkor a kanizsai játékosok alig jelentek meg az állítólag “van vagy 10 alkalmas játékos közül”, akkor nem értem miért kellett ott megtartani az edzést, miért kellett nekünk oda utaztatni a srácokat, itt is tudtak volna edzeni? AKKOR AMIKOR A GODNI ZOLTÁN NEM VÁLLALTA EZT A MEGPRÓBÁLTATÁST.
    2 kanizsai srác lett végül beválogatva szentendrén az ideküldött 4 közül akit végül a Vida Péter szállított fel/le autóval, mert a kanizsai szülök (hopp!) nem engedték őket vonaton utazni. Sajnálatos módon az egyik srác ebből lesérült, a másik pedig úgy döntött, hogy nem megy a csapattal (?) Így maradt 0, azaz 0 kanizsai a válogatottba. Hozzáteszem a válaogatott szakvezetője (azaz godni Zoltán) nem vállalta ezt a túrát.
    Úgy godnolom ez is egy ok a lemondására, de ítéljétek meg ti.
    Még egy. Misivel abszolut egyetértek, hogy kib… büszkének kellene lennie mindekinek aki befér egy válogatottba és megfelelő méltósággal és magatartással kell ezt viselnie. Van aki azt jelezte hogy ilyen vitát tartsak meg magamnak én meg továbbra is azt modom, hogy a színfalak mögöt zajló viták nem viszik előre a dolgokat. Nem is értem, hogy rajtam kívül senki sem jelezte, hogy várja, elvárja a jelentést az EBről.
    Ha így álltok hozzá, akkor szeritnem már most hagyjuk abba és valljuk be hogy kudarcot vallott minden próbálkozásunk, de ez nagy hiba lenne.

  15. dini

    ERRE ITT ÍGY REAGÁLNÉK, IDÉZET A GONDI Z. LEVELÉBŐL:
    én javasolnám hogy fogalmazzuk úgy a személyeket hogy ne prominens személy ,hanem a gondi vagy az érintett xy. FOLYAMATOSAN EZT TESZEM.
    egy eb-n ha az ellenfél fél órával a mérkőzés előtt még nem érkezik meg biztos hogy több emberben kérdéseket ébreszt.
    IGEN EZ A KANIZSA ÉVEK ÓTA TARTÓ HOZZÁÁLLÁSA, MA RAGASZKODNI A MEREV SZABÁLYOKHOZ, MERT ÍGY IS LEHET MÉRKŐZÉSEKET NYERNI!!
    a kritikákat meg lehet fogalmazni,de kérném hogy ami ellenem vagy velem kapcsolatos az egyértelmű és ne bujtatott legyen. EZ IS MEGTÖRTÉNT
    én tudtam hogy ezzel a feladattal ez is együtt jár,tehát felkészültem rá és remélem a jövőt tekintve tanulságos. ÉN NEM TUDOM HOGY MILYEN TANULSÁGOKAT LEHET LESZŰRNI AZ EBRŐL, HISZEN MÉG MINDIG NEM KAPTUNK JELENTÉST. MÁS TANULSÁGRÓL PEDIG EMLÍTÉST TETTEM.
    van egy mondás ami szerint aranyból aranyat ,pénzből pénzt,sza… pedig csak sza… lehet csinálni. LEHET HOGY A ZOLI ÍGY GODNOLJA, ÉN MEG PÁRAN MÉG PRÓBÁLUNK SZ..BÓL VÁRAT ÉPÍTENI, TALÁN CSATLAKOZNAK HOZZÁ EGY PÁRAN.

    de ez most nem a válogatottra hanem a magyar baseball helyzetre értendő.
    a válogatott mégegyszer kijelentem tudásának megfelelő eredményt ért el,ezt nem leminősiteni kell sokkal inkább értékelni és a jövőt tekintve építkezni.
    aki vélemény formál az pedig munkát is tegyen a baseballba mert a szófosásból nem lehet ezt a játékot megmenteni. ÍGY VAN MARADJUNK CSÖNBE ÉS NE CSINÁLJUNK SEMMIT???
    simonyi

  16. dini

    Bocs, még egy! A Dini beszámolója nem pótolja a szakmai jelentést! Simonyi

  17. át lehet írni

    Amennyiben a fogalmazás nem megy legalább a bejelentkezésre figyelj oda!

    Unalmas mindenhol ezzel a primitív kakaskodással találkozni! Javaslom óriás plakáton fikázzátok egymást, az még nem volt!

  18. gondi

    én egy pillanatig nem kakaskodok a simonyiékkal.párszor már kértem hogy szálljon le rolam de sajnos ezt nem teszi meg.kell neki a közönség ,hiszin ő a magyar baseball lelkiismerete,személye pedig az áldozata.
    ezért ismét megkérem a simonyi családot hogy ha további levelezést,mocskolódást folytatni akarja akkor ebből a levelező lista olvasóit hagyjuk ki,hiszen erre ők már nem kiváncsiak és a folytatást az én e-mail címemre küldje.
    azért egy pontosítást tegyünk meg.az u-21-es keretbe a klubbok szóban 34 főt jeleztek,ebből a válogatóra 25 fő érkezett meg.ez a keret 21 főre szükült majd 15 főre és a szállás miatt kiegészült 17 főre.a számoknak azért van jelentősége mert igen kevés ebbe a korosztályba tartozó játékos.
    edzőtáborokra azért nem volt lehetőség mivel az érintett játékosokat a csapatok nem tudták nélkülözni a hétvégi bajnokikról.az elutazás előtti hétvégén is még bajnokikat játszottak.
    a 13-15 éveseket pedig azért nem tudtam válalni és ezt már májusban jeleztem a péter felé mert itthoni elfoglaltságaim nem teszik lehetővé.
    tehát ami igazán fontos lenne hogy mindenki a lehető leggyorsabban kezdjen el utánpótlást építeni mert az eredmény csak évek múlva jelentkezhetnek.
    a továbbiakban részemről igérem hogy a levelező listát nem fogom terhelni a simonyiékkal zajló vitával.remélem ők is így gondolják.gondi

  19. szenyo

    én csak annyit szeretnék mondani:
    a mi országunkat képviseltétek a mi sportágunkban. Megérdemelnénk, illetve illő volna, hogy kapjunk egy szakmai értékelést az ottani helyzetről, eredményekről, körülményekről… ha már egyszer mindenki bizakodott, árgus szemekkel nézte a weboldalt, és szorított a csapatért…

    Ugyanigy megérdemelnék hogy kapjunk a mi elnökségünktől is tájékoztatás bármiről ami történik, és nem csak a hallgatást…

  20. gondi

    kedves szenyo!
    kérném a türelmedet ,mivel a beszámolót először az elnökségnek kell bemutatnom,ezt kérték tőlem,és mivel ők választottak meg engem én úgy gondolom be kell hogy tartsam a sorrendet.
    de egy valamit kijelenthetek és ezzel nem megyek a dolgok elé.a válogatótól az eb vévéig senki egyetlen alkalommal sem érdeklődött hogy is áll a felkészülés ,milyen problémák lehetnek.ha az mondod hogy megérdemelnétek a beszámolót ,akkor én is mondhatnám hogy mi is megérdemelhettünk volna legalább egy érdeklődő e-mailt vagy telefont.
    most úgy érzem hogy bünbakot kerestek és erre az én személyem a legalkalmasabb.
    mégegyszer kijelentem hogy a szakmai vezetés tehát a yu és én a lehetőségekből a felkészültségből kihoztuk a maximumot és az elért eredmény pontosan tükrözi a játékosaink a bajnokságunk a a vezetésünk /ide magamat mint szöv.kap.-ot is beleértem/ szinvonalát.gondi:

  21. szenyo

    nekem nem az a célom hogy téged basztassalak, én tényleg csak kiváncsi vagyok a dolgokra…

    A magam szintjén meg a felkészülés alatt is érdeklődtem, kérdeztem a srácoktól, akivel találkoztam, hogy mi volt, mi van, sőt a te srácaidtól is érdeklődtem mikor ott játszottunk, a vámosi srácokkal is beszéltem, hogy ők miért nem mentek, stb. igaz nem hivtalak fel, de nekem mint egyszerű szurkolónak nem is ez a dolgom, ezek miatt valaki más a ludas… én csak a csapatnak szurkoltam..

    Mattheusnak sem irtam emailt, meg nem hívtam föl, pedig drukkoltam a magyar fociválogatottnak is…
    Oké türelmesen várok akkor tovább…..

  22. gondi

    akkor köszönöm a türelmedet.
    ami biztos hogy látni kellett volna azoknak akik tenni akarnak valamit a magyar baseballért.a különbség ott jól érzékelhető volt,bár úgy gondolom hogy erőfeszítéseket a bajnokságban kell megtenni.a változás első jeleit jövő bajnokságaiban kell elkezdeni.vele párhuzamosan pedig a hétköznapok edzésein.ehhez pedig gyerekekre és lelkes edzőkre van szükség.
    dolgos hétköznapokat kívánok.gondi

  23. IC

    Na. Hat utolso gondi hozzászóláshoz
    “úgy gondolom hogy erőfeszítéseket a bajnokságban kell megtenni.a változás első jeleit jövő bajnokságaiban kell elkezdeni”
    Hat ja ez is egyfajta “szófosás”. Szép mondat meg minden, de ha már kivitelezni kell az gond. És ezzel nem az utánpótlásnevelésre gondolok, mert tudom, hogy Zoli sokat foglalkkozik a fiatalsággal, hanem PÉLDÁUL arra ami az utolsó SzS – NAA mérkőzésen történt:

    A beszámolóból: A kanizsai csapat (Gondi Zoltán – a szerz.) 10 (!!!) perc várakozás után kijelentette, hogy ők nem várnak, mert rengeteget utaztak (vaslogika), annak ellenére hogy Ju, az edzőjük mindenáron játszani akart.

    Szóval leginkább erről lenne szó. Zoli ezzel akarja, hogy fejlődjön a baseball hazánkban? És ez csak egy a rengetek “kivitelezési tervből”
    Erről ennyit…

    ui. Sztem ne vigyék a simonyi kontra gondi vitát e-mailre. Jobb ha a forumon van a tények és a téyekkel alátámasztott érvek nyíltsága miatt.
    !Engem sem a nézeteltéréseitek, hanem az “igazság” (ha van ilyen) érdekel.

  24. Bánkuti Misi

    Uraim(Hölgyeim)!
    Kérek minden érintettett,hogy inkáb a sport fejlődését nézzük és ne az egymás elleni vádaskodás elmélyitését.Szomorú,hogy a magyar baseball két meghatározó személysége(akiket nagyon tisztelek)ezt csinálja.Ne menjünk le a foci szintjére,Mi annál okosabbak vagyunk.Abszolut csak rajtunk múlik,hogy a srácok mit hoznak ki magukból.Azt az energiát,amit egymás ellen használtok,másra is lehet forditani.Ime egy régi Hofi idézet,ami tökéletesen ide illik”Mikor jövünk már rá,hogy egymás kezét kellene szoritani és nem egymás nyakát!”
    Bocsi,de hogy ha én is ezt csinálnám itt a Keleti végeken,akkor már itt régen lehúzhattuk volna rolót.Nem vagyunk olyan jó helyzetben(mégha ott lennénk se szabadna),hogy ilyen dolgok hátráltassák a munkánkat.Szóval nem szócsaták kellenek,hanem tettek,a szó fizikai valójába.
    Egy példa:kb. másfél hónapja voltam a srácaimmal a szlovákiai Bonicén egy edzőtáborba.A táborvezető az amerikai Tom Johnson,a Minesota Twins (1974-1978,1978 MVP.)volt dobója.Igaz,hogy csak 6 srácommal tudtunk lemenni és a tábor lényegébe az alapoktól indult 6-tól 18-éves korig(jelzem,minden évben van) és nekünk,magyaroknak még a”keményebb” edzés is jól esett volna,de mindent összevetve jól sikereűlt az egész.A srácaim is élvezték és dicsérték is őket.Mondanom se kell,hogy ez nem csak az én munkám eredménye.Szóval Tom jegyezte meg,hogy minden olyan ember öszintén becsül,aki a család mellett még a gyerekekkel is foglalkozik a sport miatt és minden elismerése az Övék.Tudja,mennyi lemondással jár ez,de jó nézni a srácokat,ahogy játszanak.Volt szerencsém találkozni jó pár emberrel,akik komolyan vették a baseballt,főleg a nevelés terén.Valahogy Ők egységesek voltak.Ugyhogy csak rajtunk múlik,hogy kicsi hazánkban meddig lesz még baseball,de hagy ilyenek történnek,akkor…….Nagyon nem szeretném!
    El lehet gondolkodni ezen!
    Ja és még valami:már több mint két éve,hogy elváltam.Része volt benne a játéknak is és azóta viszont csak ez tartja bennem a lelket valamilyen szinten.De annál nagyobb öröm nincs,mikor a gyerekek élvezik a játékot és már otthonról is csak pozitiv visszajelzés van,sőt még iskola szinten is.A srácok meg csak azt csinálják,amit mondunk és engedünk nekik!

  25. gondi

    kedves ic!
    most lehet hogy nem írok veled szemben valós tényeket/lehet hogy igen komoly munkát végzel klubbo jövöjéért/ de én nem írok közhelyeket.
    az nem közhely hogy 2006-ban 34 játékos van az országunkban a 18-21 évesek között.ez tragédia.jó lenne már észrevenni hogy ma nem elég csak baseballozni/tudom hogy ez a lényege/ hanem dolgozni kell a jövőért/hogy legyen ki fog a jövőben játszani/.
    a mai trend hogy aki úgy érzi eljött az idő hogy befejezze az aktív játékot ,megszünik a sportágunknak.
    a másik nagy probléma hogy évről évre komoly viták után elkészül a VERSENYKIÍRÁS amiről mindenki azt gondolja hogy csak éppen őrájuk nem vonatkozik.
    az a közhely hogy minden azzal van elintézve hogy a JÁTÉK A LÉNYEG!!!
    egy bajnokságban a szabályok alapján kell hogy alakuljon a szezon.gondolok itt az orvosi engedélyekre vagy például a jánossomorja-szentendre vagy a nk-szentendre mérkőzésre.mind a kettőnél egyértelmű volt a 2006-os versenykiírás és arra hivatkozva hogy JÁTÉK A LÉNYEG teljesen más döntés született.
    az miért nem jut eszébe senkinek hogy mi addig játszunk egy ininget amíg mindenki legalább egyszer iningenként ütéshez nem áll.mert betartjuk a szabályokat a sportágunk szabályait.
    tehát hidd el hogy a fejlődés a jövő bajnokságában van,csak már komolyan kellene venni.

    a

    6

  26. Brecsi

    Reméljük sikerül jól helyt állni:) Lóbelt fiam, tessék betartani az ígéretet, repüljön az home run:))))

  27. Jóska

    Igyekszik a serdülő csapat olaszban 3 nap és 5 mérkőzés után pontokat szereztek, s a 9-12. helyért játszanak a továbbiakban. Legszebb vereségük a csehek elleni 6 – 13. Szerintem . . .
    Most jöhetnek a hasonló szintű csapatok.

  28. rsk

    a torna honlapján mi az a szám az eredmények után?

    bulgária ellen 0-5!! ez jó kis meccs lehett.
    talán őket kellett volna lezúzni? csehektől kaptak egy 20-ast…

    hajrá-hajrá!

  29. Fábi

    Sziasztok Mindenki!

    Az edzői stáb nevében gratulálok minden játékosnak aki Olaszországban a serdülők csapatában pályára lépett, hisz ennyi meccset lejátszani felnőtteknek is megterhelő, nemhogy gyerekeknek.

    Amint képes leszek egy kicsit többet ülni a gép előtt, ígérem mindenkinek, hogy egy hosszabb beszámolóval rukkolok elő. De most 24 órányi (!) hazaút után egy pöttyedt el vagyok folyva…

    JA, és ezennel had közöljem én a jó hírt:

    UTOLSÓ MECCSEN: MAGYARORSZÁG – NAGY BRITANNIA, 7-6

    Hú, mesélhetnék… 🙂 majd fogok is. Jóccakát mindenkinek.

  30. Kevin

    Nem tudtál rendesen futni rendesen egy lábsérűlés miatt? érdekes a Szerb meccsen csak úgy úgráltál, amikor kijutóttál eggyesre…. és a röplabdázásákról ne is beszéljünk…..és az ne beszéljen ki még arra se hajlandó, h le jöjjön válógatóra (szentedrére)….

    Egyébként a Gondi nagyon is mindent megtett amit csak lehetet, és ott volt a csapat mellet….