IV. Nemzetközi Serdülő Baseball Torna, Milánó

Avagy „a mogyorók kimenetele”

Szóval elindultunk.

Nem volt egyszerű az elmúlt két hét, de a srácok végigcsinálták, és végülis sikeresen összeállt a magyar serdülő válogatott kerete. Az utazásra előzetesen körülbelül 12-13 órát számoltunk, és ezzel együtt azt vártuk, hogy időben meg fogunk érkezni a helyszínre, ahhoz hogy részt vehessünk a megnyitó ünnepségen. Mindez persze nem így alakult, 16 óra alatt értünk oda, ami miatt a srácok úgy másztak ki a buszból (a többszöri pihenés ellenére is) mint egy részeg lumbágós. Ennek ellenére mindenki nagyon fegyelmezetten viselte az utazás fáradalmait – már itt kezdhettem volna gyanakodni a feltűnően példás viselkedésükre – így amikor megérkeztünk, a kipakolással és a berendezkedéssel sem volt sok gond.

A szállás egyébként egy kb. 2000 férőhelyes sportcsarnok egy elkerített részén volt, míg másik két részén a litvánok, és az észak-olaszok kaptak helyet a szervezőktől. Középen, mintegy elhatárolva a három csapatot egymástól, volt egy floorball pálya, ami a későbbiekben sok örömöt okozott még a csarnok lakóinak.

Mivel az érkezésünk idején már későre járt, a litvánok már az igazak álmát aludták, ezért a kipakolást különösen csendben kellett végrehajtani. Ez volt a második pillanat, amikor megleptek a srácok minket edzőket. Tudniillik elég volt egyszer mondani nekik érkezéskor, hogy mit csináljanak és hogyan, és máris nem a jó öreg „itténalszomstipistopi” típusú ordibálós elhelyezkedést művelték, hanem a számomra eddig majdhogynem ismeretlen, fegyelmezett letelepedést. Akkor még azt gondoltam, hogy biztosan a fárasztó utazás miatt.

Másnap már esedékes volt az első meccsünk, amit a litvánokkal kellett játszanunk.

Mindenki nagyon komolyan kezdett melegíteni, a csapat mindent együtt csinált a kezdettől fogva – már az előző hétvégéken is amikor Szentendrén edzettünk, így a meccs előtti bemelegítésen már igen jó összképet nyújtottunk – de ezen a napon talán meg is volt az első olyan hiba, ami kihatott a későbbi teljesítmányünkre. A csapat minden egyes tagja „túlakarta” a dolgot. Ez alatt azt értem, hogy mindenki úgy kezdte a bemelegítést, mintha ettől függne, hogy bekerül-e a csapatba.

Nem fogok részletesen beszámolni minden meccsről, egyrészt mert annyira nem tartom lényegesnek, másrészt mert nem igazán emlékszem részletekre, csak egy-egy jelentősebb eseményre, játékszituációra. De a lényeg úgysem azon van, hogyan alakult ki a végeredmény, hanem hogy a srácok hogyan álltak hozzá a játékhoz, a tornához, és ahhoz a tényhez, hogy ők ott akkor Magyarországot képviselték.

A meccsen legelején megtörtént az amire aligha számítottunk, Miki a kezdő dobónk annyira izgult, hogy nem igazán ment neki a dobás. Ez azért volt némileg meglepő, mert kis hazánkban mindenkit K-ra tesz ahogy akar. Csakhogy odakint hirtelen eltűnt belőle a szokott magabiztossága, ezzel együtt eltűnt a kontrollja is. Séták, ha meg bejött a labda, akkor lassúsága okán gyakori ütések jellemezték a meccs ezen szakaszát.

Az egész tornán a meccsek 7 inningig tartottak, és 5 inning után leléptetéssel értek véget, ha megvolt a 10 pont különbség. A srácok egy ideig még tartották a lépést, de a litván dobó egyre jobban bemelegedett, és így 4:3-as litván vezetésnél a 3. inning elején megléptek, és a mieink már nem tudtak erre válaszolni. Ki-kijutottak még bázisra, de ott megállt a tudomány, az ütések elmaradtak, a futók kintmaradtak. A fő oka ennek az eredménybeli távolságnak a fentebb már említett lazaság hiánya, azaz a túlakarás/túlgondolás volt.

Végeredmény 13:4. Eredmény tekintetében pozitívumok, hogy pontokat szereztünk, és a meccs egyes részein, amikor függetleníteni tudtunk attól, hogy most éppen külföldön játszunk egy erősebb csapattal, kifejezetten tetszetős, sőt látványos játékokra voltunk képesek.

Take your time! – talán ez volt a leggyakrabban elhangzott edzői utasítások egyike. Ezután a meccs után már éreztük, hogy talán a legfontosabb lesz ez az egész tornán. Ha sikerül elérnünk a gyerekeknél, hogy mindenki olyan sebességgel hajtsa végre a védekezését, amilyen segítséggel képes rá, és ne akarja ezt a sebességet túllépni, akkor nem lesz gondunk. Még aznap be volt ütemezve a csapatnak egy újabb mérkőzés és tudván azt, hogy mennyi edzésük van a serdülőknek hetente magyarországon, illetve mennyi meccsük szokott lenni, ez már előrevetített néhány későbbi problémát, itt főleg az egyéni állóképességre, koncentrációs képességre és a sorozatterhelhetőségre gondolok.

Mindenesetre estére mindenki nagyon fel volt spannolva, nem volt egy olyan játékos sem a keretben, aki ne várta volna fokozott érdeklődéssel a következő mérkőzést, és ennek elég érthető oka volt. Esti meccsről volt szó ugyanis, nem is akárkik ellen, hanem az észak-olasz serdülők ellen. Természetesen amikor a csapat meglátta az olaszokat, többeknek meghúzódott a nyaka… Az olaszoknál senki nem nagyon volt 180 centi alatt, és súlyban sem voltak éppen visszafogottak. Amikor pedig elkezdték a melegítést, azonnal látszott, miért is vannak az európai elitben.

Kivilágított, gyönyörű pálya, nézők dögivel, szurkolás felsőfokon, jó hangulat, taps a szebb labdamenetekért, komoly bírók… Itt érezték meg sokan a mieink közül, hogy milyen is egy IGAZI baseball meccs. Bár elvertek minket, mint szódás a lovát, azt hiszem mégis meg kell említenem egy egyéni teljesítményt. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy Radványi Tomi igencsak felhúzott néhány olaszt. Az öt inningből kettőt ő válalt dobóként, és abszolút várakozáson felül teljesített: 1 pontot kapott összesen, és az sem volt kiérdemelt, mindezt úgy, hogy összesen két ütést értek el ellene. Kérdezhetnétek most persze, hogy miért nem ő kezdett, és egyáltalán miért dobott ilyen keveset?

Egyszerű. Fogalmunk sem volt arról, hogy ennyire jó lesz. Egyszerűen felment, és mattolta a legdurvább olaszokat is.

Innentől statisztikákkal már nem nagyon tudom alátámasztani azt, amit írni fogok, tudniillik nem tették fel netre az olaszok. Szóval mostantól amolyan távirati stílusban, szigorúan szubjektíven.

Nem mondanám, hogy nagyon fel volt dobva a társaság, miután az első nap végén 0:2-vel álltunk, de a tanulságok levonása mint mindig, most is sokat segített mindenkinek, hogy felkészítsék magukat a következő meccsekre. Ezek után csak annyi erejük maradt a legtöbbeknek, hogy bedőljenek az ágyba.

Minden meccs után összeültünk, elmondtuk nekik mi volt jó, és mi volt az, amin változtatni kell majd, hogy javuljon, még jobb legyen, és mi volt az, amit jobb ha azonnal el is felejtenek. Nagyon örültünk hogy nem kellett folyamatosan a srácok fegyelmezésével foglalkoznunk, egyszerűen kezdtük elhinni hogy ilyen is létezik, hogy egy serdülőkből összeállított csapat viselkedése is lehet mintaszerű.

Másnap kitűzött a csapat maga elé egy olyan elérhetőnek tűnő célt, ami talán jobban tudta motiválni a játékosokat, mintha azt mondtuk volna, hogy srácok, kapjuk el az olaszokat! Ugyanis aznapra egy meccsünk volt kiírva, mégpedig a rendkívül erős dél-olasz csapat ellen. Hiú remény lett volna azt gondolni, hogy megverhetjük őket, de azt mondtuk a gyerekeknek, hogy ha végrehajtják, amit mondtunk nekik, akkor igenis van esélyük egy sokkal tisztesebb helytállásra. A célkitűzés tehát az volt, hogy szerezzünk 3-4 pontot, és ha ez meglesz, elégedettek lehetünk a teljesítményünkel.

Amint elkezdődött a meccs, látható volt, hogy a csapatból teljesen eltűnt az előző napi fáradtság és illetődöttség, egyszerűen és magabiztosan hozták, amit tudtak. Ezen a napon nem okozott problémát, hogy csapat benyomását keltsük, és ne vétsünk gyermeteg hibákat, – ez nagyon jól nézett ki kívülről. Előző este többek között azt mondtuk nekik: „Ne azzal törődjetek, hogy ők mire képesek, hanem azzal, hogy ti mire vagytok képesek.” Mindenki megfogadta, és egy élvezetes pörgős meccset produkáltunk a későbbi döntős ellen.

Mindenki bíztatta a másikat, mindenki tudta mi a dolga, és ezt jó volt látni. Külön ki kell emelnünk Felsővári Gergőt, aki képes volt mattolni őket 3 inningen keresztül: 1 pontot kapott ő is, csakúgy mint az előző nap Tomi, és az sem volt kiérdemelt. A sors fintora persze, hogy nem ő kezdett dobni, és így kicsit elléptek, mire bejött. Az első két inningben megszedték magukat, majd mikor behoztuk dobni Felsővári „Rigalánc” Gergőt, onnantól nem volt fogalmuk a taljánoknak az ütésről. Nem számoltam, de Geri vagy négyet K-ra tett, mindezt akkora vigyorral mint Ronaldinho… Van hasonlóság.

A meccs végén tulajdonképpen elégedettek lehettünk a teljesítményünkkel, csakúgy mint másnap az első meccsen. Szerdára két meccsünk volt ütemezve, az első ezek közül az olaszoknál nem kevésbé acélos (és nem mellesleg a későbbi bronzérmesek) csehek ellen. Meglepően jól kezdtünk ismét, szorongattuk őket, volt 3:3 is a másodikban, és 4:5 is a harmadikban, de a végén ismét elfogytak a dobóink, és kezdett mindenkinél mutatkozni a fáradtság. Nehéz, fájó kezek, fáradt pillantások, és egyre csökkenő koncentráció. A meccs végén így is tisztességes eredménnyel tudtunk lejönni, de azt hiszem a torna csoportbeosztása alapján elképzelhető, mennyire elkészültek a srácok az energiájukkal.

Aznapi második meccsünk volt talán sok szempontból a torna csúcspontja. Már ami a baseball-szerű eredményeket illeti. Bulgária csapata nem volt képességeik szempontjából a mienk fölött, és ezt az is mutatta, hogy a tornán először végiggyűrtük a 7 inninget, és egy pillanatra sem mehetett egyik csapat sem biztosra. Mindkét csapat komolyan készült a meccsre, és ennek meg is volt az eredménye. Sajnos azonban mint a torna során többször is, most is beigazolódott, hogy a sportban néha a szerencse dönt. Ezen a meccsen nem kevesebb mint 4 erős ütésünk landolt kesztyűben, mindegyik egy vagy két futóval pontszerző helyen, hogy csak egyet említsek a sok közül: teli base, Orbán Gábor üt, right-centerre, a center a semmiből sprintelve csípte el egy arasszal a föld felett majdnem pofára esve úgy, hogy a labda fele kilógott a kesztyűből. Az állás ekkor volt 0:4 és 2 out. Ha az ott elmegy, akkor tripla, az állás lett volna 3:4 futóval a hármason, erős ütővel a plate-nél…

Szóval ezen a napon valahogy nem éreztük, hogy az égiek különösebb figyelmet szenteltek volna az esélyegyenlőségnek.

A fő probléma ott volt, hogy elértük teljesítőképességünk határát. Volt aki meccs közben görcsölt be, volt aki felmenni sem nagyon akart, mert úgy érezte, hogy higany folyik az ereiben, és voltak olyanok is akiknek a lába nem akart engedelmeskedni. Ha esetleg egy kicsit jobban tudtunk volna tartalékolni, vagy esetlen kevésbbé lettek volna sűrűn a meccsek. Nem lehetett egyszerűen kipihenni ezt a tempót. Mindenkinek fájt valamije, szegény Yusaku egész este masszírozta a srácokat.

Sajnos a fásultságot nem tudtuk kipihenni másnapra sem, így másnap egy egész könnyed bolgár győzelmet láthattak a nézők. Előjöttek újra az első nap hiányosságai, akkor ez talán a hosszú utazás számlájára volt írható, most ez egyértelműen a 3 nap 5 meccses ritmusnak volt köszönhető.

a magyar dugout

Egy esélyünk maradt. Egy napunk maradt arra, hogy sikeresen felülkerekedjünk mindenen, a fáradtságon, a kudarcélményen, a félelmen, hogy ismét elhibázunk valamit. Yu ismét masszírozott, Yozo és én a lelkeket ápoltuk, a sérüléseket kezeltük, és igyekeztünk mindenki figyelmét elterelni a baseballról. Spontán focimeccsek törtek ki, foci baseball meccsek mellet. Vacsora után a szervezők felkapcsolták a villanyokat egy softballpályán, így mindenki kedvére játszhatott amit akart. Jól megagyaltuk az olaszokat fociban, jól elszáltak a VB címüktől 🙂 Belefutottak egy olyan jófajta Wembley-szerű 6:3-ba (Itali iz wörcsempjön! Kámón vi só ju há tu pléj fútból! etc). Mások meg a csapatunk tagjai közül kickball-ból oktatták a litvánokat – ua. mint a baseball, csak gumilabdával, és gurítani-rúgni kell.

Csak semmi baseball másnapig.

Másnap úgy kelt fel a társaság, hogy angol vérre szomjaztak. Illetve csak vérre. Merthogy ekkor még nem derült ki, hogy velük játszunk. Furcsa volt látni, hogy egy kis sikerélménnyel a hátuk mögött mennyivel magabiztosabbak.

Amikor a helyszínen elkezdtünk bemelegíteni, mindenki olyan volt, mint amit vártunk tőle. Nyugodt, elszánt, koncentrált. Csakúgy mint az ellenfél. Mindkét csapat azon volt hogy az utolsó meccsen megmutassa, mire is képes valójában. A himnuszokat most sikerült teljesen lehagyni, így javaslatunkra extra lelkesítésként mindkét csapat fennhangon elénekelte saját himnuszát. Rekedten, hamisan, de csak elénekeltük, és személy szerint én ekkor igazán büszke voltam a csapatra.

A meccsen villámrajtot vettünk, olybá tűnt, hogy itt nem lesz kérdéses a győztes csapat kiléte, Berkes Feri úgy adagolt, mint egy dobógép, de hirtelen a semmiből egy hiba ismét megremegtette saját kezünket, így 4:0 és 5:2 után magunkra rántottuk a briteket. Látván, hogy egy kis baleset elvonta a figyelmünk a játékról, az ellenfél egyszeriben ráugrott a labdára, és ütötte-verte, amíg az eredmény 5:5 nem lett. Itt szerencsére végre sikerült felrázni a mieinket, akik behoztak egy pontot, egy dupla ütés, szimpla bh kombinációval, de az utánnuk következők nem tudták folytatni, így soványka 6:5 ös vezetéssel fordultunk a következő inningbe. Ha megcsinálunk 3 outot akkor vége, mert lejár az idő. és minekünk nem kellet volna akkor már ütni. Viszont őket sem abból a fából faragták, hogy feladják. Olyannyira nem, hogy egyenlítettek, sőt futó 2, 3 és egy outnál esélyes volt hogy átveszik a vezetést. A legjobb ütőjük jött ütni, 4. ütő, nagyon ütött addig is, szóval összedugtuk a fejünket mi edzők, és arra jutottunk, hogy sétáltassuk az ütőt.

Itt jött talán a torna legérdekesebb jelenete. Az ütő éppen minket nézett, amikor bemutattuk Mikinek – akit behoztunk, hogy fejezze be a meccset – és Dominak aki fogott hogy 4 ball, sétáltassátok. Többször visszakérdezett mindkettő, majd mikor látszólag mindkettő megértette rájuk hagytuk, had csinálják. Gondoltuk, vették a lapot. Hát nem, és így lett jó. Miki bezúzott középre egy gyorsat, abból amit egész héten hiányoltunk. Abból a fajtából amiről már meséltek nekem itthon is a serdülők, de soha nem láttam a hét során. Addig azt hittem városi legenda. Lényeg azonban hogy a brit srác úgy meglepődött ezen, hogy az égbe buntolta a labdát, amit Domi el is kapott, miután az visszatért a fellegekből. Összenéztünk edzők, majd enyhe biccentéssel jeleztük egymás felé, hogy nem erről volt szó, dehát istenem, egye fene… Miki ezután mégegyszer utoljára megsuhintotta a gyorslabdáját, mire kapott egy popfly-t, pont kesztyűbe. Most már csak nekünk kellett pontot hozni, hogy megnyerjük.

Első ütőnk: out. Izzad a tenyerem. Második ütőnek becseréltük az addig a padon ülő fájó térddel küzddő Jordanov Robit. Eddig nagyon ütött, most is ezt vártuk tőle. Valahogy jusson bázisra. Ledobják. Kint vagyunk, igen igen igen igen! Időt kérünk, most jön a titkos fegyver. Robi le egyesről, teljesítette a feladatot, Moór Bence beáll a helyére. Bence sebességével kiemelkedik a mezőnyből. Dobó izgul, van is miért. Kidob egyre, Bence visszalép. Az előny kicsi ugyan, de a dobó is érzi, hogy baj van. Kidob mégegyszer, Bence megint vissza. Következőre meg kíméletlenül ellopja a kettest. Majd jel nélkül „csak úgy” a hármast is. A fogó mindent megpróbál ugyan, a dobás pontos, a tag jó, csak addigra Bence már a hármason áll csúszás után porolja a nadrágját. Következő ütő séta egyre, majd ellopja a kettest. És itt a vége. A dobó ledobja a labdát, a fogó nem tudja blokkolni, Bence hazafut, és elindul az ünneplés. Csak meglett az a fránya győzelem a végére. A srácokat alig lehet levakarni egymás nyakából, és az edzők nyakából, néhányan sírnak örömükben, táncolnak és kontrolálhatatlanul nevetnek velem együtt. Yozo-ra nézek, éppen két gyerekkel ugrál, döbbenet a csapat együtt. Ezért mindenki megküzdött, mindenki hozzátette a részét.

És mindez a 11:12. helyekért. A csapatok megérdemelten gyűjtik be a közönség tapsát, és a kézfogásokat a szervezőktől, csakúgy mint a pacsikat egymástól. Minden jó ha a vége jó alapon mindenki valahogy olyan arccal rohangál, mintha legalábbis lottóötöse lenne. Alig lehet lehiggadni, én is érzem, hogy száles jókedvemben majd felrobbanok, de azért ha őszinte akarok lenni lehet, hogy ez nagyon nagy részben a megkönnyebbültség érzése.

A hazaút már csak formaság.

Másnapra jutott még egy szabadnapunk, így többekkel kicsit kalandosan beruccantunk Milánóba, megnéztünk ezt-azt, mint pl. a katedrálist, ami Domi szerint a világ harmadik legnagyobb katedrálisa, meg a Viktor Emmánuel sétálóutcát, meg a kastélyt meg a diadalívet meg az Operát. Szóval mindent, ami belefért három rövid órába. A srácok ragaszkodtak egy Decathlon sportbolthoz is. Hát gyerekek, ti tudjátok.

Hosszas búcsúzkodás Mártától, és a szervezőktől, majd ahogyan terveztük, pontos indulás haza. Gondoltam, hazafelé már gyorsabban megy majd a szekér, hisz általában egy hét után a sofőrök is jobban sietnek haza, szóval hátha. De azt hiszem, ez nem a mi szerencsehetünk volt sem játékban, sem utazásban. Míg én naívan azt képzeltem, hogy az odafele 16 órát nem lehet überelni – vagy pontosabban unterolni, kiderült, hogy semmi sem lehetetlen. Egész heti pechsorozatunk most is beütött. Triesztnél, azaz pontosan félúton a busz pikk-pakk megállt. Ledobta az ékszíjat. Otthonról kellet buszt hívni, hogy vigyen minket haza.

magyar serdülő baseball válogatott

Most had térjek ki minden játékosra személy szerint egy-két szó erejéig.

Berkes Ferenc (Lesenceistvánd Mad Bulls):

„Big” Feri. Csapatunk legtermetesebb tagja sokszor vitte hátán a csapatot, csakúgy mint az utolsó meccsen is. Félelmet nem ismert a dombon, és csak úgy falta az inningeket. Ha megtanul biztos techikával bázisra dobni, kiemelkedő teljesítményre lehet képes felnőttek közt is.

Bubla Áron (Szentendre Sleepwalkers):

A legtöbbet játszó infielderünk. Hihetetlen megmozdulásaival többször pontokat mentett, de többször megesett az ellenkezője is. Rá fokozottan igaz, hogy ha nem sieti el ,akkor bármit meg tud majd oldani. Ütésben úgy érzem jól teljesített, de ösztönösebben kéne ütnie ahhoz, hogy kiemelkedő lehessen.

Domján, Viktor (Szentendre Sleepwalkers):

Dobóként és outfielderként számítottunk rá elsősorban, bár infielden egyesen is megállta a helyét. Rá éppen az ellenkező igaz. Neki fel kell gyorsulni kicsit a játékhoz, hogy sikeresebb legyen. Nyugodtsága ugyanis már-már inkább hátráltatja. Ütésben az egyik legerősebb játékosunk volt, bár ennél még sokkal többre lenne képes.

Felsővári Gergő (Jánossomorja Rascals):

A torna egyik nagy pozitív meglepetése volt Geri teljesítménye. Dobóként sokáig vezette a kiérdemelt pontok statisztikáját, nem is rossz csapatok ellen (7 inning, 0 ER az olaszok és a bolgárok ellen, összesen 1 Run). Geri úgy viselkedett, mintha a dombon született volna. Szép mozgással, többféle dobással, magabiztosan, pontosan sok ütőt zavart haza.

Jordanov Róbert (Szentendre Sleepwalkers):

Robi krónikus térdsérülése sem akadályozta meg őt abban, hogy a legjobb ütőink egyike legyen. Minden labdát mindenfelé, azt hiszem ez lehetett a jelmondata. Ilyen térdekkel is triplát vágott az egyik legjobb olasznak. Elévülhetetlen szerepe volt a legjobbkorra időzített sétájával (HP volt, de negyedik labda) abban hogy a briteket megvertük.

Komatsu, Miki (Budapest Cardinals):

Miki a legkissebb és egyben legtechnikásabb játékos a keretben olyan laza mozgással, mint Ichiro. Csodájára jártak a külföldi edzők is. Az egyetlen játékos, aki a torna talán egyetlen triplajátékát csinálta, így csapatunk legjobb védőjátékosa is egyben.

Lakatos Martin (Lesenceistvánd Mad Bulls):

Talán a leglazább és általánosan a legszebb mozgású magyar serdülő játékos. Az egyetlen aki képes volt ütni az észak-olaszoknak. Sajnos taktikai megfontolásokból kevesebbet játszott, mint azt képességei alapján tehette volna. Technikája és taktikai felkészültsége rendben van, de jobban kell figyelnie az edzőkre, hogy tovább tudjon fejlődni.

Moór Bence (Lesenceistvánd Mad Bulls):

Aki történelmet írt. Ő szerezte a győztes pontot kiváló futással a britek elleni meccsen. Kevesebb lehetőséget kapott mint mások, ugyanis technikai és taktikai szempontból elmaradása volt. De mint azt később bizonyította, ha figyel az edzőire, és megfogadja amit mondanak, esélye van kiváló játékossá válni. A sebessége és az ereje már rég megvan hozzá.

Orbán Gábor (Lesenceistvánd Mad Bulls):

Gábor a torna végére bejátszotta magát a kezdőbe, és bár technikailag nagyon sokat tud még majd fejlődni, bázisfutásban pedig még annál is többet, de túlzás nélkül állítom, hogy a kezdőben volt a helye centeren. Ő volt talán az egyetlen, aki maximálisan bízott abban amit az edzői mondtak neki, és végre is hajtotta. Ő fejlődött a legtöbbet a torna során.

Pásztor Domokos (Szentendre Sleepwalkers):

Domi volt a csapat egyik legjobban terhelhető játékosa, és bár a végére elfáradt, a koncentrációja lankadt, mégis a csapat egyik motorja volt a torna során. Zseniálisan blokkoló fogó, korához, és termetéhez képest jó karja van hozzá, és a hangját sem félt kiereszteni. Összefogta a csapatot, és ennél jobbat nem is kell egy fogóról mondani. Ütésben muszáj lesz még egy kicsit erőszakosabbnak lennie.

Pókó Róbert (Lesenceistvánd Mad Bulls):

A tökéletes négyes ütő. Óriási javuláson ment keresztül már a torna előtt, és elkezdte verni a lasztit, bármilyen trükkös legyen is az. Több meccsen csak a kerítésnél érték utol a löketeit. A csapat legstabilabb tagjainak egyike. Betonvédő. Leften ami felé jött, az szinte biztos out volt. Magabiztosságban, mentalitásában messze megelőzi korát. Én pl. mindig 18-nak nézem.

Radványi Tamás (Jánossomorja Rascals):

Kicsi a bors, de erős. Tomi valamit nagyon megtanult otthon, mégpedig azt hogy alázat nélkül nincs baseball. Mindig figyel, és szorgalmasan gyakorol. Amit mondanak neki, azonnal szó nélkül csinálja. A legjobb úton van, hogy később a felnőtt mezőny meghatározó tagja lehessen. Technikailag legyen elég ha annyit mondok, az egyetlen kétkezes ütő akit ebben a korosztályban valaha láttam.

Rust, Dan (Budapest Cardinals):

Magabiztos pontja volt az infieldünknek. Egyest játszott többségében, és nyugodtan oldotta meg a feladatát, többségében hibák nélkül. Lehetett bármilyen bizonytalan edzésen, meccseken mindig összeszedett volt. Az ütései sajnos a torna közepétől kezdtek elmaradozni, de a britek ellen ismét megtalálta a formáját. Mondhatni akkor teljesített amikor a legjobban kellett.

Tímár Benjamin (Szentendre Sleepwalkers):

Beni volt az, aki a torna során a legkevesebb lehetőséget kapta. Ebben pedig leginkább a sajnálatos hátsérülése volt ludas. A torna előtt kezdődobóként számoltunk vele, de sajnos mivel sérülésével sem futni, sem dobni, sem ütni nem tudott úgy ahogy azelőtt, ezért az élesebb helyzetekkel nehezen tudott csak megbirkózni. Ütése így is volt, de dobóként erősen akadályozva volt, így kevesebb lehetőséget kapott.

Wojtysiak, Ty (Budapest Cardinals):

Ahogy a Robi a tökéletes négyes ütő, úgy Ty is a tökéletes egyes. Ha nem ütött, akkor sétált, ha azt sem, akkor ledobták. Amint kijutott, a dobók agyára ment, lopott és lopott és lopott. Nagyon sokat segített társainak letörhetetlen optimizmusával, és megalkuvás nélküli küzdenitudásával. Akárcsak Robi (Pokó) ő volt a csapat másik legstabilabb kezdőjátékosa.

És végül néhány szót had ejtsek az edzőkről.

Noda Yusaku:

Nélküle valahol szerda magasságában jött volna el az a pillanat, amikor nem tudtunk volna kiállni. Elévülhetetlen érdeme volt, hogy a fáradt, izomlázas, merev és fájó tagokat újra rendbe hozta. Fáradhatatlanul masszírozott végig mindenkit, és közben a lelküket is ápolta. A dobók bemelegítésének mestere csakúgy mint Yozo.

Fujiwara Yozo:

A hármas bázison állta végig a tornát. Elég volt csak egy szava ahhoz, hogy az ütőnek segítsen. Azonnal kiszúrta a hibákat, és ha az ütő megfogadta a tanácsát, akkor biztosan bázisra jutott. Dobóinkat meccsek előtt külön melegítette be, csakúgy mint Yu is többször, és ilyenkor mindig szuperül adogattak.

Marty Wojtysiak:

Aki nélkül nem lettünk volna képesek ilyen példás csapatszellemű, jó hangulatú csapatot építeni. Határtalan optimizmusa, lelkesítő és magával ragadó személyisége átsegített mindenkit a nehezebb pillanatokon, és segített hogy újra fel tudjunk pörögni. Rámutatott a rossz dolgokban mindig fellelhető pozitívumokra, és megmutatta, hogy mindig van miért tovább küzdeni.

Amit mindenképpen muszáj elmondanom, hogy ilyen jó csapattal élvezet volt minden egyes pillanata a tornának. Tudom, hogy többen is így éreznek az edzők közül, és ez nem véletlen. Vendéglátóink egyszerűen beleszerettek a magyar csapatba. Nem volt egy olyan eset sem, hogy tiszteletlenek lettek volna, vagy rendetlenek. Mindig időben érkeztek, fegyelmezetten de vidáman, közvetlenek voltak, nyelvtudás nélkül is mindenkivel megértették magukat, mindig megköszönték amit kaptak. Kis apróságok, de azt hiszem egy ilyen torna akkor fog igazán a baseballról szólni, ha a játékosok nem felejtkeznek el arról, hogy a csapat nem egyénekből áll, és hogy ők Magyarországot képviselik, tulajdonképpen országunk nagykövetei.

A csapat pedig ott kezdődik, ahol nincs széthúzás. Még jóval a torna előtt azzal fogadtuk a srácokat: felejtsetek el mindent amit eddig egymásról tudni véltetek. Nincs most sem Jánossomorja, sem Lesenceistvánd, sem Cardinals, sem Szentendre. Mi mindannyian magyarok vagyunk és Magyarországért játszunk, együtt. Ahogy Marty mondta: „mogyorók”. Amikor ezen mindenki jót röhögött kivétel nélkül, akkor kezdődött ennek a csapatnak az egységgé kovácsolódása. És mire kimentünk, és a himnuszt énekeltünk már mindenki elfelejtette melyik csapatba is való, csak a hamisan éneklő, de egyre jobban játszó, a tudást folyamatosan magukba szívó „Mogyorók” maradtak. És mély nyomot hagytak az emberekben.

Jövőre visszamegyünk és a csapategységünk, mentalitásunk mellé felzárkózott játéktudásunkkal ezt a nyomot még mélyebbé tesszük.

A magyar meccsek eredményei előző posztunkban.

17 thoughts on “IV. Nemzetközi Serdülő Baseball Torna, Milánó

  1. Mike32

    Nagyon nagyok vagytok srácok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Minden tiszteletem a mogyoróké és a szakmai vezetésé, na egy ilyen beszámolót vártam már, ez valahogy milliszór jobb mint amit az U21 vagy valaha a felnőtt magyar válogatott művelt. Fábi, ez szép összefoglaló volt, legmélyebb tiszteletem!!!!!!!

    Mike 🙂

    Szép volt Lóbelt fijam…:)))))

  2. Brecsi

    Igen a Pokó Robi neve mellet “csak” a Lesenceistvánd Mad Bulls neve szerepel, viszont idén amikor nem volt serdülő elfoglaltsága akkor az NBI-ben szerepelt a Hungarian Astros csapatában! Remélem jövőre még jobb lesz!

    (A BF is nagyon feni rá a fogát, ugye Zsoba?:)))

  3. mako G

    Alakul a jövő magyar válogatottja? Remélem!!! 🙂
    Fényképek nem készültek esetleg?

  4. B.Attila

    Gratula a Srácoknak és az Edzői Stábnak !
    Büszkék Vagyunk Rátok !

  5. Jóska

    Köszi Fábi !
    Szuper és példamutató a beszámolód !
    Tetszik a sok dicséret !
    A hibákat, majd javítgatjuk, s a keret néhány tagja jövőre újból bizonyíthat.

  6. dini

    Gratula a srácoknak és a vezetésnek. Csakhogy tudjátok ezt a Martin-t és csapatát akarták egyesek kihagyni a rájátszásból, elég szégyen lett volna!
    Fábinak köszönöm a beszámolót, úgy írta meg hogy nem kérte rá az elnökség! Simonyi

  7. Domi

    Köszonjük mindenkinek a dícséreteket. Nekem is, és szerintem a csapat összes tagjának is nagyjából ez a véleménye az egészről. Fantasztikus élmény volt, és rengeteget tanulhattunk. Igaz, hogy talán képesek lettünk volna több meccset nyerni, de a csapat hozzáállása és a hangulat végig válogatott csapathoz méltó volt. Magam és a csapat nevében is szeretném megköszönni a remek edzői munkát, mind a 4 kísérőnek. Remélem jövőre is sikerül egy hasonló játéktudású és hangulatú csapatot összehozni.

  8. Domi

    Hi, jah igaz tomi… holnap találk:D jah és fábi nem Domonkos, hanem Domokos:P

  9. Fábi

    Én meg aztán végképp bocs Domi… 🙂
    Hamarosan csak sikerül majd beszereznem valami memóriakártyát az agyalap-lapomhoz.

  10. Domi

    Szentendre Sleepwalkers Junior : Jánossomorja Rascals Junior 10:9 Ritka jó meccs volt, 7. inningben fordítottunk 9:6-ról, nagyon izgalmas volt, és semmi anyázás, nagyon jó hangulat, kösz mindenkinek.