A baseball története és lehetséges szerepe az iskolai testnevelésben

Balu kérdezte pár napja, hogy valakinek van-e pár sorban összefoglalt írása a magyar baseball történetéről? Nos, Markolt Fábinak konkrétan szakdolgozata van a témában, amit rendelkezésünkre bocsátott, íme:

A témaválasztásom leginkább talán annak köszönhető, hogy én magam is baseballozom. Mielőtt elkezdenék árgus szemekkel olvasgatni a magyar történeti részt, hogy kiderítsék, hogy melyik csapatban is játszom, vagy részrehajlóan közlöm-e az eredményeket, töredelmesen bevallom, hogy a Szentendre Sleepwalkers csapatát erősítem (?), így elképzelhető, hogy néhol kissé kiemeltebben kezelem ennek a csapatnak az eredményeit. Bár én nem vettem észre, hogy így lenne, mindenkitől előre is elnézést kérek.

Amikor elkezdtem írni a dolgozatomat tisztában voltam vele, hogy igen szűkös a magyar nyelven fellelhető irodalom, ezért nem lesz egyszerű összeállítani egyes részeket, de töretlenül bíztam abban, hogy meg lehet oldani ezeket a problémákat. Ezután kellemes meglepetésként ért, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a baseballt választotta szakdolgozati témájának, sőt nem kis számban járták már előttem be ezt az utat, de csak egy darabig. Bízom benne, hogy az ő közvetett segítségükkel sikerül továbbhaladni az általuk megkezdett úton, a magyarországi baseballsport felemelkedése felé.

Meggyőződésem, hogy ez a sport alkalmas arra, hogy esetleg részben, vagy egészben az iskolai testnevelésbe illesztve, a gyerekeknek egy új, és rendkívüli sokoldalúságot fejlesztő sportot oktathassunk. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél szélesebb körben minél több információt elterjesszünk a baseballról, mint sportról. Ugyanezt az utat taposták ki azok, akik eddig a baseballról írtak, ezt az utat igyekszem én most tovább szélesíteni, és ha szabad így fogalmaznom, egyszersmind aszfaltozni is.

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést a következő néhány oldal elolvasására, biztosíthatok mindenkit, hogy igyekeztem mellőzni minden olyan szófordulatot, ami azon nyomban az értelmező kéziszótár mellékelését tenné szükségessé.

Mindenkinek jó olvasást kívánok!

A teljes dolgozat letölthető innen vagy akár innen is .doc formában alig egy megában. Köszi.

7 thoughts on “A baseball története és lehetséges szerepe az iskolai testnevelésben

  1. Fábi

    A dolgozatot 2004-ben írtam. Amennyire lehettett megpróbáltam összeszedni az akkor fellelhető információkat. Élőszóból, internetről levelezésből… ilyenek. A hiányosságokért elnézést kérek az akkori önmagam nevében.

    agyő

  2. Balu

    Még egyszer köszi! 🙂

    Egyébként a fórumom kérdeztem egy másik dolgot is a “barátságos meccsek” témakörben, ami szintén fontos lenne, de arra még nem kaptam senkitől választ.

  3. razgon

    Gondoljátok, hogy van elegendő testnevelő tanár ebben az országban, aki el tud vonatkoztatni a focitól? A legtöbb testnevelőnek max. a sapka jut eszébe a baseball-ról.

  4. Fábi

    Na ez az ahogy aztán ténylegesen soha nem fog hozzájuk eljutni a baseballról semmi, Razgon. Vannak rá példák, maradjunk ennyiben.

    Valahol csak el kell kezdeni, nem?
    Én pl a TFen terjesztem az igét, minden évben tartunk baseball faktot, és nagyon népszerű. Ez is előrelépés, legalább ismerni fogják a jövendő testnevelők, hogy miről van szó… Akár játszatják is majd, persze amolyan-méta-szerűen…

  5. razgon

    Elolvastam a dolgozatot, és tetszett, nagyon jó dolgozat. Átértékeltem magamban a testnevelők szerepét egy kicsit. Egy kicsit.

    Ennek ellenére én igyekszem fertőzni a környezetemet baseball-al, krikett-el.
    Pár embert sikerült is, bár úgy látom a krikett elfogadtatása az aztán tényleg kemény dió.. A baseball-t könnyen megértik az emberek.

    A feleségem valószínűleg benne lenne abban női a TOP 10-ben, akik tisztában vannak a krikett szabályaival..:) Nem volt választása szegénynek….