Monthly Archives: május 2007

Duna Kupa

Mivel hivatalos beszámolóra valószínűleg hiába várunk, érjétek be Horváth Tibi rövid kis írásával, aki a nemesvámosi csapat színeit képviselte a válogatottban a hétvégi Duna Kupán.

Május 26-27-én rendezték a Duna Kupát Nagykanizsán. Három csapat vett részt rajta: Magyarország, Szlovákia és osztrák sógoraink. A magyar válogatott tagjainak szombaton háromnegyed 2-kor volt jelenése a pályán, talpig magyarban… Itt volt az első bibi. A szentendrei csapat – akik sajnos késtek – hozta a felszerelést, így volt olyan, aki rövidnadrágban, saját pólójában rohangált a pályán a bemelegítés alatt.

A magyar csapat elsőként a szlovákokkal játszott. Nem volt rossz meccs, de sajnos kikaptunk. Nem éreztem nagy különbséget a két csapat között, talán annyit, hogy ők összeszokottabbak voltak, mint mi. A dobóink egy szinten voltak az övéikkel. Nálunk talán a faütő volt néhány embernél szokatlan – mint nálam is. Kicsit többet hibáztunk, és ez látszik meg az eredményen is. Szombaton egészen a meccs kezdetéig nem dőlt el, hogy ki legyen a bíró!!! Sajnos egyetlen egy olyan személy sem volt Magyarországon, aki be tudta volna vállani a meccseket! Így az osztrákok közül egy úr, tőlünk pedig egy játékos vezette az első 4 ininget, míg Vida Péter megérkezett, és leváltotta a magyar játékost. A szombati meccs után elment a csapat vacsizni, majd szabad foglalkozás.

Continue reading

Hétvégi eredmények

NB I – alapszakasz » 3-5. forduló »

  • Jánossomorja Rascals – Szentendre Sleepwalkers 3:8
  • Nagykanizsa Ants – Jászberény Stinky Sox 8:3
  • Óbuda Brick Factory – Nagykanizsa Ants 11:15

NB II – selejtező “A” csoport – 6. forduló »

  • Nemesvámos Tigers – Szentendre Cardinals 17:5

NB II – selejtező “B” csoport – 6. forduló »

  • Hungarian Astros – Nemesvámos Sharks 9:0 » játék nélkül
  • A. E. 424 – Szombathelyi Anyaszomorítók

NB II – selejtező “C” csoport – 6. forduló »

  • Nagykanizsa Red Ants – Óbuda Brick Factory II. 15:2
  • Érd Aeros – Emigrants SE 18:4

Softball – 4. forduló »

  • Érd Wild Cats – Szentendre Sleepwalkers S. 1:26
  • Érd Wild Cats – Szentendre Sleepwalkers S. 7:20
  • Notebooksopron Babes – Röntgen Kanizsa Ants 2:25
  • Notebooksopron Babes – Röntgen Kanizsa Ants 4:23

Serdülők – nyugati csoport – 4. forduló »

  • Lesenceistvánd Mad Bulls – Jánossomorja Rascals Jr. 21:10
  • Lesenceistvánd Mad Bulls – Nemesvámos Tigers Jr. 13:3
  • Lesenceistvánd Mad Bulls – Sopron Rangers 10:0
  • Nemesvámos Tigers Jr. – Sopron Rangers 12:7

Statisztikák a baseballfan.hu-n a Bajnokság ill. Csapatok menüpontok alatt, képek a gallériában, illetve csevej a fórumon.

We Got The Cash, We Got The Dollars

Sajnos a jászberényi baseballcsapatnál nem nagyon lehet hallani ezt, mégis összeköthetőek lettünk valamilyen módon vele. Fényűző limuzinok, gyönyörű lányok és szókimondó rapperek – ezek az Amerikából indult gengszter-rap védjegyei. A legújabb produkció azonban nem a tengerentúlról érkezett, hanem Budapesten készült. Főhőse pedig egy egykori bűnöző, Ogli G, aki mára inkább csak a slágerlistákon próbálkozik. A jó nagyra nőtt fiatalember történetét már a Fókusz is bemutatta, és a riporttal Kamera Hungária díjat nyertek. Ogli korábban a budapesti gengsztervilág rettegett figurája volt, mindennapi betevőjét zsarolási ügyekből teremtette elő. Súlyos testi sértés miatt kapták el, snitt, sitt, ahol aztán a zenei ambíciókat dédelgető nehézfiúnak bőven volt ideje gondolkodni, hogyan tovább. A jó irány: a zene. Ogli G döntött, végleg szakít a múltjával, és beindítja zenei karrierjét.

Ma már tényleg csak a zenével foglalkozom, és a kis pályafutásomat egyengetem. Nagyon sokat gondolkodtam a 2 év 3 hónap alatt, hogy milyen lépéseket fogok tenni, mikor kiszabadulok. Azon vagyok, hogy ezt módszeresen meg is valósítsam. Jó irányba haladok.

Continue reading

500. Barry, a Bomlasztó Bombázó

[:hu]

Nem sokkal a majdnem el is felejtett második szülinapunk – és jóval az első száz bejegyzésünk – után újabb mérdfölkőhöz érkeztünk. Hála huszonkilenc szerzőnknek:

Atya, Brecsi, Szenyo, Makó G, Bata j, Fighting, Mike32, Gumi, RP, Matthew99, Gabesz, Benyó, Papi, Balu, Paul, Balázs, Nagyani, Földessy Miki, Dini, Fábi, Marci, Aberecz, FBI, 10, Yozo, Vámos Attila, Razgon, Zai, Roboter, csupa-csupa nagybetűvel

akik írtak itthoni derbikről, legendás játékosokról, külföldi élményeikről, májer ligákról, tévésorozatokról és filmekről, szabályokról, furcsaságokról, kompijátékokról, baseball-történelemről, divatról, zenéről, kupákról, csapatokról, naptárról, közvéleményről, pókerről, tudományról, ütőről, labdáról és kesztyűről, képregényekről, blogokról, nemzetközi tornákról, lökött művészekről, sörről, pályákról, zseléről, világeseményekről, versenykiírásról, rajzfilmekről, bizniszről és pénzről, videókról, utánpótlás-nevelésről, tippelésről, cikkekről, hírességekről, eredményekről, víztornyokról, karikatúrákról, árvizi mentésről, csajokról, közvetítésekről, mesterekről, vitákról, a régi szép időkről, fotókról, irodalomról, hasztalanságokról, World Series-ekről, tragédiákról, selejtezőkről és rájátszásokról, viccekről, kérdésekről, levlistáról, tehetségekről, internetről, véleményekről és ellenvéleményekről, tervekről, iskolai testnevelésről, ütőátlagokról, politikáról, összejövetelekről, klub-üzemeltetésről, fórumokról, reklámokról, elméletről és technikákról, az Őrült Magyarról, botrányokról, betűtípusokról és kezdeményezésekről, de még métáról és krikettről is, mert ahogy Mórickának, nekünk is mindig mindenről ugyanaz jut eszünkbe.

Eddig négyszáz kilencvenkilencszer. Ne tévesszen meg senkit az URL-ben látható szám, ezek szerint 24 vázlatunk a kukában végezte. Tessék túrni az archívumot, ott van minden amit felsoroltam, akár szerzőkként is!

Hogy kicsit különlegesebbé tegyem az ötszázadik bejegyzésünket, felkértem egyik kedvenc bloggeremet, a Minden kikötőben-t jegyző Dunai Marcit, hogy legyen a harmincadik szerzőnk. Mégiscsak két nyelven is újságíró, és nem mellesleg jelenleg San Fransico-ban él. Ezért hát mi másról is írna, mint napjaink baseballjának rákfenéjéről, huszonkilenc és fél csapat utálatának tárgyáról, Barry Bondsról és a doppingról. Így ünnepelnek manapság a baseball szerelmesei 🙂 Fogadjátok őt sok szeretettel, és ajánlom szíves figyelmetekbe az ő blogjának archívumát is…

/ roboter

Barry, a Bomlasztó Bombázó

Essünk túl a számokon előszőr. Home runok következnek, és baseball legendák. Ma Barry Bondsnak 10 hiányzik a 755-höz. Azt a 755-öt 1976-ban állította fel Hank Aaron. Azelőtt negyven évig állt az előző rekord, Babe Ruth 714-e. És most minden rekord megdől, hacsak Bondsnak nem esik a fejére egy tégla június-júliusig.

Mi van?

A home run, a baseball szent tehene, a tökeletes megmozdulás, nem minden jatékosnak erős oldala. Úgy kell eltalálni a labdát, hogy az kirepüljön a pályáról egy megadott sávon belül, az ütőjátékos pedig körberohanhasson a bázisokon, és a tömeg ünneplése közepette az ellenfél orra alá dörgölhesse: ennyit tudtok.

Aki ilyenből nehány tucatot összeszed egy major league szezonban (több mint 150 meccs alatt), az már elégedetten dőlhet hátra, mert komoly teljesítményt ért el. Egy idényben 80-nál többet még senki sem szerzett, de 40–50 a tipikusabb még a legjobbaknál is. Könnyen kiszámolható tehát, hogy 755 home runhoz minimum 20 év kell. Barry Bonds 745-nél tart. Ő a ma élő legjobb home run specialista, és kevés választja el attól, hogy minden idők legjobb home run specialistája legyen.


A felirat Bonds mögött: Óriás a legendák között, a képen Hank Aaron és Babe Ruth © Corbis

[:] Continue reading

Hétvégi eredmények

Szlovák-magyar Interliga – 3. forduló »

  • BK Apollo Bratislava – Jánossomorja Rascals 21:1
  • Nagykanizsa Ants – BK Desperados Levice 11:1
  • TJ STU Angels Trnava – Óbuda Brick Factory 12:6
  • TJ STU Spiders Bratislava – Szentendre Sleepwalkers 3:7
  • BK Apollo Bratislava – Szentendre Sleepwalkers 9:3
  • BK Desperados Levice – Nagykanizsa Ants 0:23
  • Jánossomorja Rascals – Fighting Flies Bratislava 3:13
  • TJ STU Spiders Bratislava – Óbuda Brick Factory 14:4

NB II – selejtező “A” csoport – 5. forduló »

  • Szentendre Cardinals – Sopron Westwind » elmaradt

NB II – selejtező “B” csoport – 5. forduló »

  • A. E. 424 – Hungarian Astros 3:19
  • Szombathelyi Anyaszomorítók – Nemesvámos Sharks 22:4

NB II – selejtező “C” csoport – 5. forduló »

  • Emigrants SE – Nagykanizsa Red Ants 4:24
  • Óbuda Brick Factory II. – Érd Aeros 5:17 » 7 inning

Continue reading

Labda(szét)szedők

Stitches on Baseball

Fotó © Scott Speakes/Corbis

Az amerikai techi havimagazin Wired áprilisi számában írnak két fizikusról, akiknek az a munkájuk, hogy major league labdákat teszteljenek. Azért kérte fel őket a liga 2000-ben, hogy megcáfolják azokat az összeesküvés-elméleteket, amiknek az volt a lényegük, hogy a kilencvenes évek home run őrületét a labdák szorosabbra fűzésével érték el.

A juiced ball (facsart labda) kifejezés arra vonatkozik, hogy a szorosabbra fűzött labda nagyobbat pattan, ezáltal messzebre száll az ütőkről. Az 1900-as évek elején volt egy halott labda néven emlegetett korszaka a májer baseballnak, amikor a valaha volt legkevesebb pont és homár született. Ennek vetett véget az akkor hivatalosan is szorosabbá vált varrás, majd Babe Ruth felbukkanása. A labdák szabványain azóta sem történt komolyabb változtatás.

A Massachusetts-Lowell Egyetemen évente kétszer, a szezon elején illetve a World Seriest megelőzően darabokra kapnak egy csomó labdát, és le- és megmérik az utolsó varrásig őket, hogy minden stimmel-e velük. Majd fognak egy másik csomót, és egy dobógéppel nekiállnak kőrisfa-deszkára tüzelni közel hatvan mérföldes sebességgel, hogy lemérjék az ütők leggyakoribb alapanyagának ellenállását.

További részletek a cikkben: Ball Busters

Continue reading

Cubby Blue

Olyat már láttunk, hogy valaki weblog írásába kezd mondjuk a baseballról vagy kimondottan csak a kedvenc csapatáról, és olyat is, hogy valaki közszemlére teszi a a rajzait neten, de olyat hogy e kettő szervesen összekapcsolódjon, nem sűrűn. A Chicago Cubs-nak szurkolni nem leányálom, legendásan rossz csapataik és pechsorozataik voltak. A Cubby Blue nevű blog szerzője, Tim Souers a nyolcvanas évek óta írja rajzos kis naplóját a Cubs meccsekről, és a blogolás elterjedésével a neten folytatja ezt 2003 óta. Nem kizárólag csak a baseballról ír, de mindenről a baseball jut eszébe – nem kevés öniróniával:

Chicago Cubs Paris Hilton

Cubby Blue – An unofficial illustrated journal about the Cubs

Rossz évszázad, avagy Billy a kecske bosszúja

OOTP + magyar liga!

Esős napok voltak a minap, elő is került egy baseball-tamagochi és egy menedzser-játék, most itt egy újabb, az Out Of The Park Baseball 2007. Akit érdekel, az letöltheti a komplett 5-ös verziót (2003). Azóta már megjelent a 6-os, 2006-os és 2007-es kiadás is, ezek is megtalálhatók ezen a lapon, vagy torrentelhetők a full verziók.

Out Of The Park Baseball

A játékban tevékenységünk kizárólag a menedzseri feladatokra koncentrálódik – csapatösszeállítás, taktika, helyezkedés, stb., tehát nem állhatsz oda dobni/ütni/futni. Nem sűrűn játszom ilyesmivel, így pontos véleményt sem tudok mondani róla, de szerintem elég jól játszható – miután az ember már megismerkedett a funkciókkal. Két komolyabb problémával találkoztam, az egyik „szakmai”, a másik programhiba. A szakmai hiba: futók a bázis(ok)on, groundball az infieldre; ilyenkor nem mindig a legkönnyebb (legközelebbi) outot választják a fielderek, hanem előszeretettel dobnak egyre. A programhiba: a lejátszott mérkőzések végén a program kiakad. Ez persze valószínűleg gépfüggő, mert a gépemen ki tudtam kerülni a hangok kikapcsolásával.

Continue reading