Baseball tamagochi

Lajos éppen ütéshez áll

Nemrég vettük elő a Baseball Mogul 2008-at, mint a számítógépes sportmenedzser-játékok tipikus példáját], most pedig rábukkantam a baseball virtuális tamagochijára. A SmallBall nevű játékot egy egymegás telepítő letöltése után tudod installálni, ezután hét megát foglal el gépeden, futás közben a memóriából megeszik 1552 k-t, szóval nem igényel atomerőművet, csak Java kell neki. És nem csak PC-re, hanem a honlapja szerint Linuxra illetve Macre is felrakható. Indításkor állandóan frissíti magát, majd nyit egy nem túl nagy méretű ablakot, ahol elvégezheted ügyes-bajos dolgaidat, mialatt a képernyő egyéb részein mondjuk épp a fizetésedet keresed meg.

Miután regisztrálsz a közösségbe, megadod a csapatod nevét, kialakítod az összeállításodat, és máris nekiállhatsz edzeni őket. Mert a konkrét játékmenetbe nem tudsz beavatkozni, csupán formában kell tartanod a játékosokat, foglalkoznod kell piciny lelkük rezdüléseivel, és természetesen figyedoda a lineupra. Aztán amikor úgy érzed, hogy elég combosak a megmérettetéshez, megvan a tuti ütősorrend, csatlakozhatsz ligákhoz, és kihívhatsz másokat derbikre.

Egy-egy szezon két hétig tart, a pro ligákba persze selejtezekőn át vezet az út, meg gondolom sok-sok dezsőn. Mert természetesen itt is lehet költeni a valóságos zsetont virtuális képességekre, új játékosra, új stadionra meg valóságos SmallBall pólóra, akárcsak a WoW-ban vagy a Second Life-ban. Ha valaki rád akad, akkor kapsz egy e-mailt, hogy xxx GameID alatt, a Review gombóc mögött megtekintheted az összecsapást. Amik nekem eléggé real time-nak tűnnek, és felettébb unalmasak. Engem fél nap alatt hárman találtak meg, úgyhogy úgy néz ki, pörög itt az élet. Ha meg nem jön be a baseball, akkor kreálhatsz focicsapatot is. De ez már egy másik blog témája.

Mivel tegnap kezdtem én is csak, egyéb tapasztalat sajnos nincs, és nem is úgy néz ki, hogy lesz több. De ki tudja, talán megér egy próbát, nekem nem volt gyerekszobám tamagochim 🙂

Linkek:

Hasonló témájú cikkeink:

2 thoughts on “Baseball tamagochi