Monthly Archives: január 2012

Costacos Bros poszterek

Volt itthon a rendszerváltás előtt egy tinigeneráció, akik már nem Fabulon reklámokkal és még nem Playboy poszterekkel díszitették a szobájukat, hanem maga Samantha Fox mosolygott rájuk a falról. Mindeközben a világ másik felén, Seattle-ben a Costaco fivérek, Tock és John több mint 700 kedvenc sportolójukról gyártottak plakátokat – a kor ízlésének megfelelően. A neonszínű, tupírsérós, válltöméses nyolcvanas évek végének dizájnretteneteiből nemrég nyílt kiállítás Los Angelesben.

A poszterek újrafelfedezése akkora érdeklődést váltott ki Amerikában, hogy a tavalyi new york-i kiállításon Alex Rodriguez is megcsodálta őket. Szuperkocsik előtt szupermozi stílusban pózolnak az NFL, NHL, NBA és MLB szupersztárok. A sportolókat szuperhősökként ábrázoló plakátok elég komoly népszerűségnek örvendtek arrafelé, a napokban sorra posztolják a bloggerek nosztalgikus hangulatú írásaikat gyerekkorukról. Maguk a sportolók is adhattak ötleteket, miként képzelnék el magukat a szobák falain, így a kretivitásnak semmi nem szabhatott határt. Ferrari kell? Megszerezték. Rendőrautó előtt pózolnál? Megszerezték. Ezek a poszterek nagyban hozzájárultak, hogy a sportolók a popsztárok szintjére emelkedjenek, és nem csak a szobák falain, hanem a pénztárcájuk vastagságában is.

“Képregényhősökké akartuk varázsolni a sportolókat. Olyanokká, akik hatalmasabbak az élőknél, szupermanekké, batmanekké. Hollywoodi akcióhősökké, akik napról napra egyszerre akár 20 rosszfiú seggét is szétrúgják.” – nyilatkozták a Costaco testvérek, akik eredetileg pólóbizniszben utaztak.

A kiállítás hivatalos oldala, ahol megcsodálhatod a plakátok legjavát: For the Kids | Country Club, LA

Ty Cobb, a dühöngő látnok

1927. júlus 18. – Mr. 4000

A kedvenc baseball hírgyűjtő oldalamon, a BBTF’s Baseball Primer Newsblog-on dobták pár napja a linket a The Milwaukee Journal 1912. január 11-i számához, amiben Ty Cobb beszélt a baseball jövőjéről.

“A baseball egyre és egyre népszerűbb lesz. Minden major ligás klubnak fél-egymillió dolláros (mai értéken 11-22 M $) parkjai lesznek. Sok kisligás csapat fog ezekkel versenyre kelni a nagyvárosokban. A következő öt évben újabb nagyligás csapatok fognak alakulni. A verseny enyre jobban kiéleződik, és a sztárjátékosok csillagászati összegeket fognak keresni. A játékosok fifikásabbakká válnak. Hacsak a feltételeik nem lesznek kielégítőek számukra, akkor szervezkedni fognak, és rá fogják kényszeríteni a csapattulajdonosokat, hogy elismerjék az őket megillető jogaikat. A játékosok gyorsabbak is lesznek, sokkal lendületesebbé fog válni az irányadó játékstílus. Mindezek és a parkok fejlesztései tömegeket fognak vonzani a meccsekre, a csapattulajdonosok zsebébe pedig dőlni fog a pénz.”

De ki volt az a Ty Cobb, aki 1912-ben szinte látnoki módon jelezte előre a baseball jövőjét? Tyrus Raymond “Ty” Cobb (1886 – 1961) az egyik legellentmondásosabb legendája a baseballnak. Annak ellenére, hogy szinte nincs olyan rekordja a baseball-történetnek, amit a mai napig nem ő tartana, vagy legalábbis ne ő lett volna a csúcstartója valaha, agresszív játékstílusa és rettentő goromba modora miatt a Detroit Free Pess újságírója: “az elmebetegségig merész” címkét aksztotta a Georgia Peach becenevű játékosra, holott a házi lapja volt a 22 évig a Tigers színeiben játszó outfieldernek (és hat évig menedzsernek).

Continue reading

Sztárgázsi

“Marvin Miller – Babe Ruth és Jackie Robinson mellett – egyike a három legfontosabb embernek a baseball történetében.” – mondta a híres new york-i sportriporter, Red Barber 1992-ben. Na de ki az a Marvin Miller? Szakszervezeti vezető volt, aki 1966. március 5-én csatlakozott a májer ligás baseball-játékosok szervezetéhez, az MLBPA-hoz, és 1968-ban tető alá hozta az első kollektív szerződést (collective bargaining agreement) az amerikai profi sportok történetében. A rendszerről a Bodicsek hokiblogon írtak hosszabban:

Biztosan nem így képzelte Marx a szervezett munkásság győzelmét. Nem gondolta, hogy egyszer majd az átlagkereset ezerszeresét is megkeresheti egy-egy szervezett sportoló. És mindez egy olyan embernek köszönhető, aki tudta, hogyan kell sarokba szorítani a tőkés munkaadókat. Gladwell szerint nagyjából egyszerre, a 70-es évek közepén, kezdett több ágazat is átalakulni, és üzleti modellt váltani. Ezek közös vonása az volt, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményekből termeltek jövedelmet. A tehetségintenzív iparágak ekkor szakadtak ki abból a tekintélyelvű, paternalista struktúrából, ami a mecenatúra hagyományára épült. Korábban  a tehetségek örültek kiváltságos helyzetüknek, hogy hobbijukból élhettek. Akik pedig a tömegszórakoztatást szervezték, remekül éltek a piaci lehetőségek kiaknázásából. Aki boldog akart lenni, az boldog volt, aki meg pénzt akart keresni, az pénzt keresett. Miller és a hozzá hasonó szabálytörők nem fogadták el a szokásjogot. A tehetségeknek ne csak az öröm jusson, hanem egy igazságos rész abból, amit megtermelnek munkájukból. A  hagyományos presztízs alapú elosztás helyébe a piaci érték alapú elosztást került. A nagy hatalmú kiadók, impresszáriók, lapszerkesztők és klubtulajdonosok szembesültek azzal, hogy a tehetségek, akiket teremtményüknek képzeltek, önálló életre kel.  Egyszer csak jött valaki, és azt mondta, hogy mától máshogyan lesznek a dolgok. Ha sokat akar valaki keresni, akkor üzlettársának fogadja a tehetségeket. Így volt ez a sportban, a könyvkiadásban és a zenében is.

A teljes bejegyzést itt olvashatod: Bodicsek – Sztárgázsi

Illetve az általuk is hivatkozott írás a New Yorker magazinban: Malcolm Gladwell – Talent Grab

A Baseball Pénzügyeken marci több posztot is szentelt a jelenlegi (2012-2016) CBA-nak:

Steven E. Hughes

CC Sabathia

Steven E. Hughes amerikai szabadúszó grafikus, és adjunktusként illusztrációt tanít a Northern Michigan University-n. A portfóliójában magazinok, pólótervek, csendéletek, skiccek, no és rengeteg baseball témájú kép van. Megfestette Jimmy Rollinst, Torii Huntert vagy éppen Carl Crawfordot is. A blogján rengeteg képpel illusztrálja egy-egy képe készülésének a fázisait. Klikk oda:

Rágómező


Transcendental Graphics/Getty Images

Ha valaha is elgondolkodtál rajta, hogy a Cubs stadionja, a Wrigley Field vajon a rágóról kapta-e a nevét, akkor igen, nyertél. Mert a rágó meg William Wrigley Jr.-ról, akiről a Tőzsdemámor blogon emlékeztek meg pár napja.

William Wrigley az első rágógumikat csupán reklámcélokra használta – a sütőporaihoz mellékelte őket ajándékképpen. Hamarosan kiderült, hogy a vevőket jobban érdekli az ajándék, mint maga a termék. Így lett belőle rágógumigyáros.

Node, miért éppen róla nevezték el a Cubs stadiont?

Continue reading

Rockies: Újabb erősítések

Coors Field, Denver

Pár napja a Denver Sports blogon Tomi_Tanguay összeszedte a Colorado Rockies offseason-jének elmúlt egyhavi történéseit:

Az elmúlt hetekben is tartott a Colorado Rockies aktív holtszezon szereplése, a denveri baseball csapat az egy hónappal ezelőtti írásom óta öt cserét és számos új igazolást hajtott végre. A keret szépen alakul, lassan minden fontos kérdésre választ kapunk és egyre biztosabb képünk lehet arról, hogy kikre számíthatunk a Spring Trainingben.

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Denver Sports – Rockies: Újabb erősítések

Az előző hónapok történései:

Pénzcsináló, csekkolva

Buratto Pitto Oscar-esélyesen mélázik

A Facebook csoportunkba érkezett a hír, hogy a kedvenc hoaxvadász oldalunkon, az urbanlegends-en Marinov Iván utánajárt, mennyiben is egyezik a Moneyball sztorija a valós eseményekkel.

Amit a Brad Pitt alakította főszereplőről tudni kell: Billy Beane valóban az Oakland Athletics csapatfőnöke 1998-tól a mai napig. A valóságban így néz ki, és nagyjából azt tudja, amit a filmben láthattunk róla. Persze nem látogatott el minden kiválasztottjához, de volt, akivel személyesen beszélt telefonon – emlékezik egy interjúban például Hatteberg.

A teljes írás: UrbanLegends – Pénzcsináló, csekkolva

És egy idevágó videó a blu-ray extrái közül: origo – Brad Pitt röhögőgörcsöt kapott

Baseball Pénzügyek

A Bowl.hu baseball-fórumán igen aktív marci pár hónapja új blog írásába kezdett Baseball Pénzügyek címmel. “Betekintés a baseball és főleg az MLB gazdasági oldalába.” mondja az alcím, szóval kőkomoly írásokra számítsatok a Biz of Baseball témáiban és stílusában magyarul.

Tegnap késő este megdőlt mindkét, posting systemmel kapcsolatba hozható rekord: biztossá vált, hogy a Texas az eddigi legnagyobb összegről ($51,703,411) ír majd egy csekket a Nippon Ham Fightersnek, valamint eldőlt, hogy összesen 111 millió dollárjukba került Yu Darvish megszerzése. Mindkét szám nagyobb, mint amit az eddigi rekordtartó Red Sox beleölt Daisuke Matsuzakába 2006 decemberében (51,1 millió dollárt kapott akkor Seibu Lions és összeségében mintegy 103 millió dollárt fektetett a Boston a japán dobóba).

Utolsó posztjában a posting system-et járja körül, de írt már a CBA-ról, az öt évre kötött kollekítv szerződésről, a draftról, a Rule 4-ről és a Rule 5-ról, a free agent-ekről, szóval van mit olvasni, ha odakattintasz. Mindenképpen RSS olvasóba való kemény olvasmány. Grat.

Baseball Pénzügyek blog

Baseball Káma Szútra

A blogok listázásában következzen a tumblr ósulija: az Old Time Family Baseball. Van itt az aktuális hírektől az elnöki kezdődobások listáján át, régi kártyáktól a tévéreklámokon át ezer éves fotókig és anekdotákig minden. Pár napja írtunk Tom Wolfe novellájáról, amiben a tininyelv baseball-szleng használatát ecsetelte a szexuális aktivitások körülírására. Innen már csak egy lépés ugyanennek a képekkel illusztrált verziója. Íme tehát a baseball Káma Szútra, amit az 1910-es évek képeslapfotói alapján állított össze a blogszerző.

Old Time Family Baseball: Highly Erotic Baseball: 1900s Baseball Postcards as Kama Sutra

Eddigi tumblogok:

The girl with the punk alter ego

A mozikban csütörtökön bemutatott A tetovált lány-remake (r: David Fincher) okán ugrott be az eredeti, svéd trilógia második részének, A lány, aki a tűzzel játsziknak egyik jelenete, ahol a főszereplőnőt, Noomi Rapace-t tetőtől derékig Yankees-mörcsibe öltöztették. (Ha a filmet nem is, a képet bizonyára már sokan láttátok.)

A szett nem csak nekünk tűnt fel, itt olvashattok egy részletet az egyik vele készült interjúból:

Q: We couldn’t help noticing that in „Girl Who Played With Fire”, part of Lisbeth’s bad-girl look is a Yankees cap and hoodie. Please don’t tell us Lisbeth is a fan — you might’ve heard the Yankees aren’t popular here.

A: That was my pick [laughs]. But only because I love to dress down. Best thing you can wear when you’re working.

A riport – hol máshol – a boston.com oldalon olvasható.