Sztárgázsi

“Marvin Miller – Babe Ruth és Jackie Robinson mellett – egyike a három legfontosabb embernek a baseball történetében.” – mondta a híres new york-i sportriporter, Red Barber 1992-ben. Na de ki az a Marvin Miller? Szakszervezeti vezető volt, aki 1966. március 5-én csatlakozott a májer ligás baseball-játékosok szervezetéhez, az MLBPA-hoz, és 1968-ban tető alá hozta az első kollektív szerződést (collective bargaining agreement) az amerikai profi sportok történetében. A rendszerről a Bodicsek hokiblogon írtak hosszabban:

Biztosan nem így képzelte Marx a szervezett munkásság győzelmét. Nem gondolta, hogy egyszer majd az átlagkereset ezerszeresét is megkeresheti egy-egy szervezett sportoló. És mindez egy olyan embernek köszönhető, aki tudta, hogyan kell sarokba szorítani a tőkés munkaadókat. Gladwell szerint nagyjából egyszerre, a 70-es évek közepén, kezdett több ágazat is átalakulni, és üzleti modellt váltani. Ezek közös vonása az volt, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményekből termeltek jövedelmet. A tehetségintenzív iparágak ekkor szakadtak ki abból a tekintélyelvű, paternalista struktúrából, ami a mecenatúra hagyományára épült. Korábban  a tehetségek örültek kiváltságos helyzetüknek, hogy hobbijukból élhettek. Akik pedig a tömegszórakoztatást szervezték, remekül éltek a piaci lehetőségek kiaknázásából. Aki boldog akart lenni, az boldog volt, aki meg pénzt akart keresni, az pénzt keresett. Miller és a hozzá hasonó szabálytörők nem fogadták el a szokásjogot. A tehetségeknek ne csak az öröm jusson, hanem egy igazságos rész abból, amit megtermelnek munkájukból. A  hagyományos presztízs alapú elosztás helyébe a piaci érték alapú elosztást került. A nagy hatalmú kiadók, impresszáriók, lapszerkesztők és klubtulajdonosok szembesültek azzal, hogy a tehetségek, akiket teremtményüknek képzeltek, önálló életre kel.  Egyszer csak jött valaki, és azt mondta, hogy mától máshogyan lesznek a dolgok. Ha sokat akar valaki keresni, akkor üzlettársának fogadja a tehetségeket. Így volt ez a sportban, a könyvkiadásban és a zenében is.

A teljes bejegyzést itt olvashatod: Bodicsek – Sztárgázsi

Illetve az általuk is hivatkozott írás a New Yorker magazinban: Malcolm Gladwell – Talent Grab

A Baseball Pénzügyeken marci több posztot is szentelt a jelenlegi (2012-2016) CBA-nak:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük