John Dillinger

John Dillingert legutóbb Johnny Depp játszotta a 2009-es Közellenségek  c. moziban. Ez volt Dillinger életéről a kilencedik film. Ki volt ő, és mit tudott, hogy ennyire izgatja az emberek fantáziáját?

Neki köszönhetjük például az FBI-t. No nem azért, mert fakabát lett volna, nem, nem. Hírhedt bankrabló volt, aki elvetemültségével és kegyetlenségével még a ’30-as évek Chicagójának alvilágából is ki tudott emelkedni, pedig ott aztán tényleg egymás sarkát és torkát taposták a vérszomjas gengeszterek. J. Edgar Hoover azonban az ő bűnbandájának példáján illusztrálva érte el a kormánynál, hogy az addig Bureau of Investigation néven futó nyomozóiroda szövetségi (Federal) szintre emelkedjen.

A nagy gazdasági világválság után Chicago-ban újra elszabadultak az indulatok. A város addigra már túl volt az alkoholtilalom Al Capone uralta vérgőzős időszakán, a Sebhelyesarcút 1932-ben lesittelték adócsalásért. Ezt a betyáros űrt töltötte be Dillinger és az ő bandájának véres bankrablás-sorozata. Amerika első számú közellenségének azonban mi köze a baseballhoz?

Csak annyi, mint minden rendes amerikai gyereknek. Mert bár hiába volt rettentő zűrös gyerekkora, a “piszkos tizenkettőnek” nevezett kölyökbandája nem csak csirke- és vasúti szénlopásokkal ütötte el az idejét, hanem baseballoztak is. A bandavezér a másodikon vagy shortstop-ként játszott, olyannyira ügyesen, hogy egyszer 25 dolláros ajándékot is kapott a félprofi Martinsville Athletics legjobb ütőjeként – alul a képen a nyíllal jelölt figura Dilllinger. Azonban csapattársai nem csak a baseballban, hanem a bűnözésben is vele tartottak. Harrp ‘Pete’ Pierpoint lesz majd később az első igazi bűntársa, és unoktastvére, a baseball-bíró Edgar Singleton vitte végleg a bűn útjára.

Az 1924-es szezon után egyiküknek sem volt munkája, így Singleton ötletére kiraboltak egy helyi fűszerest. Hamarosan elkapták őket, és Dillinger hiába vallott be mindent az enyhébb büntetés reményében, a maximálisan kiszabható 10-20 év börtönre ítélték, amit a Pendletoni Állami Javítóintézetben kellett letöltenie. Ahol ismét baseballozott.

Míg a börtön ruhagyárában dolgozott, semmi más szórakozása nem akadt a játékon kívül. Falta kedvenc csapatával, a Cubs-szal kapcsolatos híreket, és egyre jobban és jobban játszott. Amikor ’29-ben a feltételes szabadlábra helyezeséről döntő nap előtt Indiana kormányzója, Harry Leslie megtekintette egy meccsüket, John Toland, Dillinger életrajzírója szerint a kormányzó azt mondta róla: A srácnak a nagyligában kellene játszania. Azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy szabadlábra helyezzék.

Dillingernek meggyőződése volt, hogy azért nem kapta vissza a szabadságát, mert hamarosan amúgy is áthelyezték volna egy szigorúbb fegyházba, aminek a vezetése kinézte őt a csapat shortstopjának posztjára. Hogy ez mennyire paranoid feltételezés, azt döntse el mindenki maga, de csak miután felidézte a Dutyi Dilit Gene Wilder-rel és Richrad Pryor-rel. Na ugye 😉

Amikor aztán 1930-ban áthelyezték a Michigan Állami Börtönbe, Dillinger megtagadta a játékot. Arról írt haza küldött leveleiben is, hogy hiába közeleg a baseball-szezon, nem bírja a sokkal szigorúbb légkört. Úgyhogy baseball helyett inkább nehézsúlyú bűnözőktől tanulta tovább a mesterséget.

1933-ban végre kiszabadult, és nemsokára országos hírnévre tett szert. No nem, mert leigazolta volna a Cubs, hanem mert a frissen szökött régi haverjával, Harrp ‘Pete’ Pierpoint-tal a sorozatos bankrablásaik során olyan szinten csináltak bohócot a rendőrségből, hogy az FBI a legfőbb közellenségnek kiáltotta ki őket. Ők pedig fenemód élvezték az állandó címlapsztorit. Például annak ellenére, hogy a fél ország rendőrei őket üldözték, Dillinger nem feledkezett meg a Cubs-ról. Egy szemtanú, Robert Volk azt állította, hogy 1933. június 29-én látta Dillingert a Dodgers – Cubs meccsen a Wrigley Field lelátóján.

Hoover annyira be volt pöccenve Dillinger szemtelenségétől, hogy 10 millió dolláros – mostani értékén 350 milliós (!) – vérdíjat tűzött ki a fejére. Nem is tartott sokáig a jó világ, alig 32 évesen, 1934. július 22-én lőtték agyon, amikor kilépett a Biograph moziból, ahol Clark Gable Manhattan Melodráma c. filmjét nézte két nővel. Az egyikük, Anna Sage dobta fel a rendőröknek. A város másik végében, a Comiskey Parkban egy Yankees – White Sox meccsen Babe Ruth aznap ütötte a 702. hazafutását.

Willie Sutton-t, aki hasonló hírű bandita volt majd száz évvel korábban, a városi legenda szerint egyszer megkérdezték, miért rabol bankot. Mert ott van a pénz – válaszolta. Amikor egy nagyágyú aláírja a szerződését, valószínűleg ugyanez motiválja, csak feleannyira sem őszinte. Dilinger megpróbálkozott mindkettővel.

Igazi porszívó-ügynök mosoly

Történészek és baseball-histórikusok azóta is azon vitatkoznak, hogy a sport jó esély lett volna-e a felemelkedésre a szegénységből a fiatal Dillinger számára, vagy pont abban a közegben megismert cimborák vitték-e a végleg a bűn útjára. Mindenesetre, ha valaki időben felfigyelt volna akár csak a börtön pályáján nyújtott teljesítményére, talán most egy a roppant kacskaringós kezdetből kikeveredett Hall of Famer-ről beszélnénk, és nem Amerika történetének egyik legrettegettebb bűnözőjéről, aki nem mellesleg jól is baseballozott.

Hasonló témájú írásaink:

*******

Ez az írás a blog történetének 750. posztja, így kitartó olvasóink nevében is ezúton szertenénk köszönetet mondani eddigi szerzőinknek:

atya, brecsi, szenyo, mako G, bata j, fighting, billycole, mike32, gumi, rp, matthew99, gabesz, murcos, rsk, benyó, papi, balu, paul, balázs, nagyani, szegab, zapi, földessy miki, dini, fábi, marci, aberecz, fbi, 10, yozo, vámos attila, razgon, zai, roboter

Mert mindannyiunkank jár a vastaps.

Eddigi mérföldköveink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük