Négy nap és kezdődik…

Ahogy azt a pubcastben is említették a srácok (meghallgattad már? kikérdezünk!), az idei MLB szezon jövő szerdán (03.28. 19h – ez nálunk délelőtt 11h) kezdődik, a nyitómeccset a Mariners játsza az Athletics ellen Japánban, a Tokyo Dome-ban, majd másnap még egyet egy órával korábban. A csapatok már megérkeztek Japánba, ugyanis a kihelyezett idénynyitó előtt 25-én és 26-án már játszanak két-két meccset a Yomiuri Giants és a Hanshin Tigers ellen. Ezek Japánban kábé akkora riválisok, mint a Yankees és a Red Sox. Náluk 30-án kezdődik a bajnokság, aminek két ligájában (Central és Pacific) hat-hat csapat versenyez, és amit tavaly a Fukuoka SoftBank Hawks nyert – történetében harmadszor. Kapcsolódó hír, hogy a japán liga, az NPB úgy döntött, hogy a 2013-as All-Star gála a tavalyi földrengés és cunami által leginkább sújtott, sugárzó szépségű Fukushimában lesz megtartva.

Ha valaki netán tud a japán bajnoki baseballmeccsekről streamet, az ne tartsa magában, kommentelje be, légyszi.

Hogy folytassam a pubcast irányát, Ichiro szülei múzeumot nyitottak a fiuknak, ahol kiderül hogy kisklambó korában Chunichi Dragons drukker volt, és hogy van aláírt kosárlabdája Patrick Ewing-tól – rögtön a Transformers és Bruce Lee akciófigurák mellett.

Hogy Ázsiában nem csak Japánban játszanak baseballt, arról az Orioles vezetői tudnának mesélni, akik télen Dél-Koreából fél millió dollárért leigazolták a 17 éves középiskolás dobót, Kim Seong-min-t. Igen ám, csakhogy elfelejtettek egyeztetni a koreai szövetséggel, így azóta az O’s el lett tiltva a közép- és főiskolai játékosmegfigyelő-tevékenységtől Dél-Koreában. Rengeteg kérdőjel van az üggyel kapcsolatban, de ezek közül a legbizarrabb, hogy az ex-Red Sox, most O’s GM Dan Duquette az elmúlt tíz, baseballtól távol töltött évében elfelejtette volna, hogy működnek a nemzetközi igazolások? Mindenestre a legújabb hírek szerint nem adták fel, hogy bármi áron megtartsák a kiscsávót, akit közben hazája szövetsége otthon eltiltott a baseballtól. Úgyhogy valószínűleg marad Amerikában csiszolni a – hírek szerint – 85 mérföldes dobásait.

A KBO-nak (Korea Baseball Organization) azonban nem csak fiatal tehetségeinek elszipkázása ellen kell felvennie a kesztyűt, mert a nálunk is reflektorfényben úszó sportfogadási csalások nem kerülték el a koreai baseballt sem. Tavaly már volt egy komoly foci-bundabotrány az országban, úgyhogy az április 7-én induló szezon előtt nem is hiányzott nekik más, minthogy már a második dobójátékos tegyen részleges beismerő vallomást. És bár az Orioles onnan is igazolt idén dobót, Tajvanon nem tudom mi van, úgyhogy irány az Egyesült Államok.

A Forbes és a Sports Illustrated is kijött a szezonelőzetesükkel, kezdjük a pénzzel. A legzsetonosabb még mindig a Yankees, értéküket jelenleg kábé 1,85 milliárd dollára teszik, amivel a Manchester United után és a Dallas Cowboys-szal együtt a világ második legértékesebb sportcsapata. A baseball bevételei nőnek, a csapatok egyre értékesebbek, mindössze két franchise, a Mets és a Rays vesztettek értékükből. A Rays a nézőszámának és tévés nézettségének zuhanása miatt, a Mets pedig amiatt, hogy tulajdonosai belekeveredtek a Madoff botrányba. Bár számukra egy viszonylag kedvező megállapodással, de mégiscsak egy 162 millió dollár mínuszos tétellel jött ki a történelem legnagyobb pilótajátékából a Wilpon család.

A csapatok legkomolyabb bevételi forrásai természetesen a televíziós jogok közvetítéseiből származnak. Tíz év alatt a kábeltévés jogokból befolyó összeg 300 millióról egy milliárd dollár közelébe kúszott. Ez az óriási haszonnal kecsegtető biznisz teszi a Los Angeles Dodgers-ért folyó küzdelmet is már másfél milliárd dollár feletti harccá. A multimilliárdos Steve Cohen megtette tétjét, egyrészt az egekbe nyomta az április elsején biztosan eladásra kerülő Dodgers árát, másrészt beígérte a háromszoros W-győztes edzőt, Tony La Russát. Igaz “csak” mint egyelőre meg nem határozott pozíciójú vezetőként a front office-ba, Don Mattingly helye a kispadon egyelőre sziklaszilárd. De persze LA minden dollármilliárdosa ott nyüzsög a második legnagyobb piaccal rendelkező baseballcsapat eladása körül, amihez sok kicsi sokra megy alapon még a stadion körüli parkolási jogokat is hozzácsapták az utolsó körben. Mindenesetre Joe Torre közben visszatért az MLB Exec VP posztjára, miután kiszálltak a Dodgers-ért folytatott küzdelemből.

Ha már minden csapattulajdonos a tévés jogokból keresi az igazán nagy pénzeket, említést érdemel, hogy 1939. augusztus 26-án volt a történelem első TV-közvetítése. A W2XBS csatornán a legendás Red Barber közvetítte az Ebbets Field-ről a Reds – Dodgers meccset. Akkoriban mindössze kábé 400 tévékészülék lehetett New York környékén. Két kamerával vették a mérkőzést, az egyik a hármas mellől a gyémántot, a másik a home plate fölül az ütéseket rögzítette. Bár a technika nem igazán volt alkalmas a gyors játék követésére, az ’50-es évek tévéboomjára már a tulajdonosok is felimerték a közvetítések és pénztárcáik kapcsolatát, így 1953-tól már folyamatosak az MLB tévés szerződései.

A legjobban kereső játékosok listáját továbbra is a szőkeszoknya-bolond A-Rod vezeti. Az első 13 játékos a listán – reklámszerződésekkel felturbózva – több mint 20 millió dollárt keres évente. Pujols be sem került, mivel a bombasztikus 10 év/240 M$ Angels-szerződése idén évi 12 millióról indulva éri majd el 2021-ben az évi 30 milliót. Tavalyelőtt óta már 11 darab 100 millió dollár feletti szerződés köttetett, azelőtt az egész baseball-történelem során mindössze 22. Milyen gazdasági válság, hol?

Hogy a Yankees szurkolók is örüljenek, ha már úgy dőlnek ki a dobóik sorban, mint a Phillies infieldje, a fenti listán évi 25 millióval 3. helyezett Derek Jeter-t egyesek az egyik, ha nem a valaha volt legjobb shortstopnak tartják. (Persze csak Cal Ripken Jr. miatt szúrtam be a cikket 😉

De hogy ne csak az óriázsetonok zsoldos lovagjaival foglalkozzunk, a napokban bejelentette szezon végi visszavonulását a klubhűség egyik utolsó zászlóvivője, az idén a 40-et betöltő Chipper Jones. 18 évnyi játék után, nem csak a Braves, de minden baseball-szurkoló kérdés nélkül azonnal beszavaztatná a cooperstowni halhatatlanok közé. De még talán azok a Mets szurkolók is, akik kedvencei ellen 812 ütéshez állásból 44 duplát, 48 homárt, 154 RBI-t vágott és .318/.414/.559 a mérlege velük szemben. Még a fiát is Shea-nek nevezte el, annyira ment neki a Mets ellen. Utolsó szezonjának az alábbi számsorral vág neki: .275/.344/.470; 2387 H, 454 HR, 1561 RBI.

Ha már szóba kerültek a nagy öregek, a 49 évesen a Rockies-ban a visszatérésre készülő Jamie Moyer tegnapelőtt négy tökéletes inninget (+4K) dobott a Giants ellen. A Rockies-zal kapcsolatos bővebb híreket Tomi Tanguay szállítja magyarul a Denver Sports blogon. A dobók és a tegnapi podcast vonalán továbbindulva, a másik kubai nagyágyúval kapcsolatos hír, hogy Aroldis Chapman-nek annyira megy a Spring Trainingen, hogy komoly esélye van a Reds kezdő dobósorának ötödik helyére.

A Sports Illustrated még nem rakta ki címoldalra a szezonelőzetesüket, így vagy megveszed a morcos Pujols-lal címlapdekorált újságot, vagy az SI Vault oldalon már böngészheted a 26-ára datált cikkeik közül a kedvenc csapatoddal kapcsolatos előrejelzéseiket.

Az általunk is megénekelt új Miami Marlins még újabb stadionjának finanszírozása körül a kezdeti tervek óta állt a bál, de most bekapcsolódott az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC is, mert pénzügyi megtévesztések sorát gyanítják az ügyletekben mind a város mind a csapat részéről.

A szezonkezdet közeledtével kezd összeállni az “Opening Day Starters” lista, itt követheted az alakulását.

Viszont ahogy elkezdődnek a meccsek kint is, itthon is, április 15-én véget fog érni az HBO Eastbound&Down (Egyszer fent,…inkább lent) c. sorozatának harmadik évada. Hogy teljesen meg ne szomorodjunk, a Good nevű portálon összeszedték nekünk Kenny kedvenc koktéljainak receptjét. A részletekért klikk oda. Ha valaki lemaradt volna róla, a sorozat az egykori nagy király, de már rég kiégett dobójátékos, Kenny Powers irtózatosan tahó kalandjairól szól. Kötelező, ha bírod a tényleg keményen suttyó humort. Torrentmoziban beszerezhető az első két évad magyar szinkronnal is.

Az említett témákról itt olvashatsz bővebben:

Baseball America: Orioles’ Korean Signing Raises Eyebrows

Forbes: The Business of Baseball

Amazin’ Avenue: What Does Today’s Mets Ruling Mean Exactly?

Forbes: Billionaire Steve Cohen Is Baseball’s Most Important Man

Yahoo: Dodgers manager Don Mattingly can give franchise…

Forbes: Baseball Executive Says Dodger Bids Include…

SBN: Derek Jeter: Great Shortstop, Or Greatest Shortstop?

SBN ATL: Chipper Jones Retiring After 2012 Braves Season

SI Vault: Major League Baseball articles

GOOD: Buy You a Drink: Cocktails for Kenny Powers…

Old Time Family Baseball: 2012 Opening Day Starters

Hasonló témájú írásaink:

Baseball Pénzügyek

Torre bakancslistája

Alex Rodriguez és a csajok

Welcome to Miami

Szereted a csapatod?

Kapcsolati tőke

A Forbes a baseball-bizniszről

Nagy zseton a baseballban

8 thoughts on “Négy nap és kezdődik…

  1. robi roboter Post author

    upsz, elfelejtettem belematekolni az óraátállítást, délben kezdődik a mai meccs, a holnapi pedig 11-kor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük