Későn kezdők…

…avagy a negyedik és (egyben utolsó) nyitónapi poszt,

hiszen pénteken a liga másik fele is bekapcsolódott a játékba, így most már minden csapat legalább egy alapszakasz meccsen túljutott.

Múltidézésre a White Sox kispadon debütáló Robin Ventura és Rangers CEO Nolan Ryan csapatainak találkozása adott okot, ugyanis a két jóember a ligák történetének egyik legdurvább bunyóját robbantották ki 1993. augusztus 04-én, éppen a jelenleg általuk irányított/tulajdonolt csapatok tagjaiként.

Az akkor 46 éves Ryan könyéken dobta a nála 20 évvel fiatalabb Venturát. Ventura két héttel korábban is kapott egyet a könyökére egy Millwaukee elleni derbin, és itt betelt a pohár. Főleg, hogy szerinte nyilvánvaló volt szándékosság, ugyanis az előző inningben a Rangers nagyvágója Juan Gonzalez kapott egyet a Sox kezdődobójától, és a bosszút ki máson állt volna Ryan, mint Venturán, aki az első inningben egy RBI szinglivel köszönt be.

A találat után Ventura fájós könyökét dörzsölgetve lépett párat ugyan az egyes bázis felé, de győzött az indulat és fiatalos lendülettel nyomott egy éles balkanyart, hogy megrohamozza a dombot. Ahogy kell, sisak eldob és támadás, ámde ő húzta a rövidebbet. Ryan bár jóval idősebb volt, de igazi keménykötésű játékos is, hisz akkoriban ő a dobók körében egyik úttörő volt a súlyzós edzések alkalmazásában. Nem véletlen, hogy lehúzott 27 szezont, és még a vége felé is 95 mph körül hajigált.

http://www.youtube.com/watch?v=b8gE3PDkXk8

Ventura jött, látott és beleszaladt egy fejfogásba. Ryan ezután öklözni kezdte ellenfel fejét, míg a két kispadról érkező tömege maga alá nem temette őket. Csúnya perpatvar kerekedett, melynek végén Venturát és a Sox managerét Lamontot kiállította a bíró, Ryant azonban nem. Ryan 7 inninget ledobott, 3 ütést engedett, a Rangers nyert 5:2 arányban.

A bunyó fotója természetesen ott figyel a Rangers klubházban, Ryan csak így dedikálta: “Vannak győzelmek, amikért keményebben kell küzdeni, mint egyébként. Sok sikert!” Ryannek négy évtizedet átívelő karrierje során mindig is az volt a filozófiája, hogy meg kell mutatni ki az úr a háznál, így a közeli gyorslabda volt egyik fő fegyvere. Az évek során olyan tekintélyt vívott ki a dombon, hogy a karrierje során megdobott 158 ütőjátékosból mindössze Ventura volt a harmadik, aki rátámadt. Érdekesség még Ryan kapcsán, hogy hét apa-fia párost is K-ra tett, ez is mutatja milyen hosszú ideig szerepelt a Ligában.

A két férfi a bunyó óta nem beszélt egymással, most egy pacsi és némi jópofizás erejéig összefutottak a klubházban. Ventura elmondása szerint harag nem volt köztük, csak éppen nem keresztezték egymást útjaik azóta. A történelemóra után térjünk rá a tegnapi meccsekre. A csütörtöki MLS-szerű eredmények után az ütőjátékosok pénteken már jobban megszórták a dobókat, egyik meccs sem állt meg 5 pont alatt.

Április 6.

White Sox @ Rangers 2:3

Az ALCS címvédő Rangers az újjáépítési projektben lévő White Sox-ot fogadta a szezonnyitón. A texasiak Colby Lewis-szal a dombon magabiztosan kezdték a meccset, egy Josh Hamilton sacfly és Ian Kinsler homár után hamar 2:0-ra vezettek. Lewis 9 K-t osztott ki, de a hatodik tetején egyenlített róla a Sox. A Rangers a játékrész aljában egy ponttal válaszolt és a cseredobók három tiszta inninget hoztak. A kilencedikben a friss szerzemény Joe Nathan 1-2-3 inningjének örülhettek a hazaiak, aki Tommy John műtét után igyekszik újjáépíteni closer karrierjét.

Hiába adogatott jól John Danks, a Sox támadásban igen gyér teljesítmény nyújtott, 13 K-t gyűjtöttek be. Beckham és Morel valszeg túl sok időt töltött Adam Dunn környékén a holtszezonban, mert előbbi a 13-ból hármat, utóbbi rögtön négyet vállalt magára. Morel így büszkén viselheti a szezon első golden sombreroját.

További White Sox-szal kapcsolatos hírekért klikkoljatok a magyar nyelvű rajongói blogra.

Twins @ Orioles 2:4

Az Orioles-t Nick Markakis cipelte a hátán, egymaga 3 pont gyártásában vett tevékenyen részt: ütött 2 pontos hazafutást és RBI triplát is. A Baltimore kezdője, Jake Arrieta keze nem remegett élete első szezonnyitó meccsén, 7 pont nélküli inninget adogatott. A cseresor persze megpróbálta eladni a győzelmét az utolsó menetben, Troy Patton és Jim Johnson nagy nehezen kiejtettek három Twins játékost, de közben a karrierje 800. meccsét játszó Josh Willingham vágott egy két pontos hazafutást.

Az Orioles zsinórban 14 vesztes szezont tud a háta mögött, és idén is a csoport végére várják őket az elemzők, így nem csoda, hogy a teltházas meccsek ritkák erre, mint a “fehér rigó”, de tegnap azért 46.000 rajongó örvendezett a helyszínen a nyitónapi sikernek.

Yankees @ Rays 6:7

Az AL East nagyágyúi feszülnek egymásnak a nyitó sorozatban, és igazi adok-kapok meccs kerekedett a Tropicana Field-en. Az első inningben a nagy hazatérő Carlos Pena vágott egy grand slam-et CC Sabathia-ról. Nem sokáig örölhettek a hazaiak, mert Raul Ibanez előbb egy RBI szimplával majd egy három pontos homárral tette le névjegyét új csapatánál. Ehhez jött még egy Nick Swisher RBI is, így máris a Yankees-nél volt a két pont előny. Ezt Evan Longoria még a harmadik aljában megfelezte egy home run-nal. Ibanez egyébként 252 karrier home runt jegyez, de ez volt az első nyitónapi.

A Rays kezdődobója James Shields hamar feladni kényszerdült, és kiszállt az ötödikben, onnantól úgy tűnt csak az nem fog dobni a Rays cseresorból, aki nem akar. Négy játékrészt hat cseredobó felhasználásával sikerült abszolválni, de végülis a célt elérte Joe Maddon, nem engedtek több pontot az ellenfélnek. Így 1 pontos hátrányban jöhettek ki az utolsó támadásra, ám sok reménnyel nem kecsegetett a helyzet, hiszen Mariano Rivera nem arról híres, hogy kiadja az előnyt a kezéből. Ám a kor úgy tűnik őt is kikezdi, vagy csak rozsdás még szezon elején, mindenesetre az első két játékos ütést ért el ellene, Ben Zobrist ráadásul triplát, amiből pont is jött. Ezután kis taktikázás következett, szándékos sétákkal bázist töltött a Yankees.

Rivera ezután Pena-val találta magát szemben, aki szépen keretbe foglalta a napját, és az első inning után a meccs végén is döntő faktornak bizonyult, centerfieldre küldött egy ütést, amiből befutott a győztes pont, így 5 RBI került a neve mellé.

Cardinals @ Brewers 11:5

Második idegenbeli meccsén is győzni tudott a Cards, és nem úgy tűnt, hogy hiányozna az ütősorukból Albert Pujols. Ugyan a Brewers szerzett vezetést az első inning aljában, de nem tartott sokáig az örömük. Yovani Gallardo csapnivalóan adogatott, 4 játékos ütött róla home run-t 3 2/3 játékrész alatt. Záporoztak az ütések az egész meccsen, összesen 26 találatot jegyeztek a csapatok, ebből 16-ot a Cards. A Brew Crew is összelapátolt 10 ütést, de az ütősor közepén nagy lyuk tátongott, Ryan Braun és Aramis Ramirez összesített 0-for-9-es teljesítménye erősen hátráltatta a csapatot.

Rockies @ Astros 5:3

A hazaiak védelme mindent megtett, hogy helyzetbe hozza a Rockiest. Az Astros 4 hibát vétett a meccsen, a vendégek pontjaiból csak 2 volt kiérdemelt. A csapatok 3:3-mal fordulatak a kilencedikbe. Ütéssel bázisra került Ramon Hernandez, jött a cserefutó Eric Young. Young meglopta kettest. Nagy igyekezetében egy lepattanó dobáson megindult hármasra, majd félúton visszafordult. Végül jól jött ki a dologból, mert az Astros elkapó Jason Castro nem tudta normálisan kettesre dobni a labdát, így az meg sem állt a külső pályáig, amiből végül Young hazáig sprintelhetett. Előny a Rockiesnál. A kilencedikben Troy Tulowitzki is beköszönt egy mamut home run-nal némi biztosítékot adva így Rafael Betancourt-nak a meccs lezárásához. Kellett is, mert két kieső után még az egyenlítő pontot is bázisra tette Betancourt, de végül hozta a mentést.

További Rockies-zal kapcsolatos hírekért klikkoljatok a magyar nyelvű rajongói blogra.

Giants @ Dbacks 4:5

Tim Lincecum is kapott a jóból, az első inningben 2 hazafutást ütöttek róla a hazaiak, végül 5 pontot adott fel 5 1/3 játékrészben. Chris Young köszönt be nála először, aki átmentette az előszezonban mutatott formáját, ahol .400-at ütött 5 home run-nal. A Giants-nél tavaly májusi brutális bokasérülése után tért vissza tétmeccsen az NL 2010-es év újonca Buster Posey, 2/4-gyel és egy sétával fejezte be a napot. A Giants az utolsó játékrészben még feltámadni látszott. Pablo Sandoval RBI duplájával egy pontra zárkóztak fel két kiesővel, de Posey-t kiejtette J.J. Putz, mentve ezzel a Dbacks-nek a meccset.

Royals @ Angels 0:5

A Tonga tavalyi GDP-jét két hónap alatt eltapsoló Angels első meccsén a régen szebb napokat látott Royalst fogadta. Albert Pujols 0/3-mal mutatkozott be új közönségének, de a csapat így is összehozott 5 pontot, ami több mint elég volt, hiszen Jared Weaver nem kegyelmezett a dombon. Weaver 8 tiszta inningben 10 Royalt tett K-ra, mindössze 4 ütést engedett, sétát egyet sem.

Mariners @ Athletics 7:3

A japán széria folytatásában immár amerikai földön csapott össze ismét az AL West alsóháza. Az első meccshez hasonlóan ismét a Mariners diadalmaskodott, így elmondhatják, hogy egy évben kétszer nyertek vendégként nyitómeccset. Cespedes ismét villantotta erejét, a hazaiak 2 pontos home run-jának örülhettek, de ez most kevésnek bizonyult.

Dodgers @ Padres 6:0

A Dodgers kettes számú dobója, Chad Billingsly egészségesen állt a dombra, így Mattinglynek nem voltak olyan gondjai, mint csütörtökön. Billingsly még a kilencedikre is kiment, de rövid volt a póráz, és egy kiesőnél feladott ütés után le is hozták, ám így is meggyőző 8 1/3 IP, 3H, 1BB, 11K mutatóval kapta a W-t. Ütésben az Dodgers RF Andre Ethier parádézott, duplát és triplát ütött, 4 RBI-t gyűjtött. A Padres tovább bénázott, újabb két védelmi hibát hoztak össze, így két meccs után ötnél tartanak, nyilván versenyeznek az Astros-szal ebben. Támadásban pedig 18 inningben 18 K-t gyűjtöttek, van mit javítani.

Előző írásaink a nyitóhétről:

MLB (harmadik) nyitónapi poszt

Lohse is karcolgatta a no-hittert

Második meccs a Tokyo Dome-ban

Opening Day ’12

4 thoughts on “Későn kezdők…

  1. makoG

    Rsk, annyira jok ezek a cikkek, hogy remelem, tudod tartani a tempot, es minden nap lesz fenykepes-videos beszamolo az elozo napi MLB-tortenesekrol! 😉

    1. rsk Post author

      há-há-há. hát persze. a mai azért nem készült még el, mert a felmondásomat fogalmaztam melóhelyre, hogy mostantól végre csak erre koncentrálhassak! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük