Itthoni sajtószemle

Az Óbuda oldalán a múlt heti Little League Senior meccseikről írnak:

2012.05.06-án került sor az érdi Kalózok és az óbudai Gladiátorok visszavágó mérkőzésére. Előző héten Érden súlyos (4-14) vereséget szenvedtünk, így a vasárnapi double-headeren (7 inning, 5 inning) volt szépíteni valónk. Szépítettünk, de nem is akárhogy. Az első meccsen nálunk Miskolczi Máté kezdett a dombon, míg az ellenfelünknél Tóth Krisztián, akinek a múlt héten sikerült nagy mennyiségű borsot törnie az orrunk alá.

Jack Sparrow @ Spartacus, azaz Pirates vs. Gladiators

*****************************************************

A Hajdú Sport beharangozója:

Program: Reggel 9.30-tól a Mikepércs Black Sox–Jászberény Stinky Sox NB III-as bajnoki mérkőzést rendezik, majd 15 órától a Debrecen Tigerkids–Diósd Dodgers utánpótlásmeccset rendeznek.

Baseball-dömping lesz szombaton a Debreceni Tigers Fielden

*****************************************************

Anyánk, a baseball.hu híre:

Javában zajlanak a regisztrációk az idei utánpótlás válogatott programokra. A Little League korosztályban a senior és junior válogatókra 25 illetve 22 fő regisztált. Így ezekben a korcsoportokban előzetes szelektálás nem történt, minden regisztráló meghívást kapott a korosztályos edzőtáborba.

A következő regisztrációs határidők:
– LL major: május 14. 22:00
– U21: május 16. 22:00
Ahogy már a versenynaptárban is szerepelt a két korosztály válogatójának időpontja 2012. május 20. (vasárnap).

Ahogy már április végén jeleztük az U21-es csapat idén szélesebb korosztályt fog át, a CEB junior (16-18 évesek) korúak is ebben a programban szerepelhetnek, sőt Justin Prinstein szövetségi kapitány kiterjesztette a meghívást egészen 15 éves korig, azaz a legtehetségesebb LL Senior korosztályú játékosok az U21-es csapattal is együt dolgozhatnak idén. Erről a koncepcióról a napokban bővebb ismertetőt küldünk a csapatvezetőknek.

Kérem a csapatvezetőket a dátumok és a kiterjeszett korcsoportok ismeretében a játékosaik válogatott programban történő részvételét segítsék és az esetleges jövő vasárnapi meccshalasztásokról időben intézkedjenek. A VK lehetőséget ad a halasztásra válogatott programban történő részvétel esetén, de a formaságokat ez esetben is be kell tartani.

Little League és U21 válogatók

*****************************************************

A Múlt-kor, az origo történelmi portálja írta:

Ugyan már i.e. 1700 előtt is űztek labdajátékot a közép-amerikai társadalmak, az élet és halál köré szerveződő, szimbolikájában összetett időtöltések csak a kultúrák fejlődésével párhuzamosan alakultak ki. A későbbi játék alapjaiban a baseballra emlékeztetett.

A George Washington Egyetem professzora, Jeffrey P. Blomster legújabb kutatásában azt vizsgálta, hogy a labdajátékok milyen szerepet töltöttek be az ősi közép-amerikai civilizációk életében. Blomster tanulmányában rámutatott: a Mixteca Alta-i régióban talált labdajátékost ábrázoló szobrocska a játék ideológiai ihletettségéről illetve az ikonográfia jelenlétéről tanúskodik. Eddig nem tudták, de a korai mixteci közösségek képi ábrázolásokban is megörökítették az általuk elsajátított szórakozási formákat.

A közép-amerikai társadalmak kezdetben kemény, gumiból készült labdával játszottak, míg a Blomster vezette kutatásból egy a baseballra emlékeztető játék körvonalazódott ki. A játékok az élet-halál téma körül szerveződtek: az egyes szokások és a „mezek” a halandókat, az alvilági isteneket vagy a napot és a holdat szimbolizálták, néhány esetben maga a pálya is az alvilág egyfajta bejárataként funkcionált. „Mivel a labdajátékok a fejlett társadalmak felemelkedésével hozhatók összefüggésbe, eredetük megértése a társadalmilag és politikailag összetett kultúrák evolúciójának megismerését hozzák közelebb” – fejtette ki az antropológus.

Eddig csak nagyon kevés arra utaló jelet találtak, hogy i.e. 1700 és i.e. 1400 között labdajátékot űztek volna a mexikói Oaxaca régióban. Blomster azonban egy olyan agyagfigurát talált, amely mind az olmeci szobrocskákkal mind a Mexikói-öböl hatalmas szobraival rokonságot mutat, ami azt jelzi, hogy a jelzett korszakban is hódolhattak szenvedélyüknek az őslakosok. Habár a kedvelt időtöltés bizonyos értelemben korábban is megjelent, a játékok „intézményesített” formája csak a korai horizontnak nevezett időszakban alakult ki.

Labdajátékok árulkodnak a közép-amerikai kultúrák fejlettségéről

*****************************************************

A Nők Lapja Café(!) arról a (szívfacsaró, oh) videóról ír, amit pár hete rögzítettek egy Rangers – Yanks meccsen:

A YouTube egyik legnézettebb videója ezen a héten annak a kisfiúnak a zokogása, aki elől egy pofátlan férfi elhappolt a kiütött baseball-labdát, hogy menyasszonyának adhassa.

A kisfiú keserves sírását a New York Yankees és a Texas Rangers baseballmérkőzésen rögzítették a kamerák. Az egyik játékos ugyanis kidobta a rajongóknak a labdát, amit a kisfiú és édesapja is próbált elkapni. A laszti végül pont eléjük esett, ám a mellettük ülő pofátlan idősebb férfi gyorsabb volt, és szerelmének adta az ereklyét. A kisfiú keserves sírásba kezdett édesapja karjaiban, miközben a büszke labdatulajdonos hölgy vőlegényének pózolt.

A gyereket végül néhány sorral arrébb ülő szurkolók sajnálták meg, akik adtak neki egy másik labdát. A televíziók élőben közvetítették az mérkőzést, és a „szörnyű”, „undok”, „bunkó” jelzőkkel illették pofátlan labdaszedőt és bájos aráját, akik bocsánatkérést követelnek. „A vőlegényem teljesen vétlen volt a történetben. Nem látta a kisfiút mellette, és egyébként is mi is ott ültünk. Fogalmunk sem volt, hogy a kisfiú ezért sír. Nagyon sértő megjegyzéseket kaptunk a médiától, szeretnénk, ha bocsánatot kérnének” – ecsetelte a roppant szimpatikus Shannon Moore, a labdával pózoló nő.

Zokogó kisfiú – baseball videó

*****************************************************

A sport365 MLB cikkei illetve a szokásos White Sox és Rockies hírek magyarul:

sport365: baseball hírek

CWS Hungary: Mi lesz veled pitching staff?

Denver Sportja: Padres – Rockies 2:1 L

*****************************************************

Remélem aki teheti nézi az Eastbound & Down harmadik évadát az HBO-n, mert mindjárt indul a másik kiégett, suttyó baseballjátékosról szóló sorozat is:

Hamarosan bemutatkozik az Anger Management című Charlie Sheen-sitcom az FX műsorán, tetszik tudni ez lesz az a sorozat, amiben Sheen egy önuralmi problémákkal küszködő egykori baseballjátékost alakít, aki viszont mostanában pont ilyen problémákkal kínlódó embereken igyekszik segíteni. Az FX tíz epizódot kárt első körben belőle, ha vicces lesz, akkor jön 90 további és a pénzeső. A tesztközönség nagyon szerette a pilotot, így Sheen vélhetően diadalmasan tér vissza a tévébe az emlékezetes összeomlás/műbalhé után, amit a Két pasi és egy kicsi előző évadában rendezett.

Charlie Sheen megmutatja az Anger Management kulisszáit

*****************************************************

1%-os felajánlási lehetőségek adószámai csapatonként:

Debrecen: 18995183-1-09

Jánossomorja: 18987825-1-08

Jászberény: 18831968-1-16

Óbuda: 19624277-1-41

Szentendre: 18660829-2-13

A neten elérhető lehetőségeket tettem ki, ha van máshol is, jelezd kommentben, és beemelem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük