Az orosz HOF dobójátékos

Többször írtunk is róla, és a hetedik pubcastben is szóba került az egyik kedvenc sorozatunk, az Eastbound & Down. Az itthon Egyszer fent, inkább lent címen futó széria harmadik, befejező évada már a nyolcadik, utolsó részénél tart az HBO-n is, úgyhogy nem nem lövünk le nagy poént, ha most szóba hozzuk az ifjú orosz dobót, Ivan Docsenkót.

Ahogy azt szenyo is említette, a bilihajú, feltörekvő titán az orosz válogatott titkos fegyvere lett volna Londonra, de mivel a baseball kikerült az olimpiai sportok közül, így az amerikai profikarrier maradt számára az igazi kitörési lehetőség. A népszerű, house DJ-skedő, rendkívül öntudatos ruszki persze úgy hiányzik a tapló főhősnek, a kiöregedett Kenny Powersnek, mint púp a hátára. Pláne, amikor leesik neki, hogy leginkább azért hívták a Rangers filiáléhoz, hogy mentorként egyengesse a nyikhaj beilleszkedését. Node, ennyit a sorozatról, irány a torrentmozi, ha eddig kihagytad volna.

Orosz baseball-sztár – viccesen hangzik mi? Maximum Hollywoodban. Bár kifogyhatatlan poénforrás a szovjetező Kenny Powers, mégsem lőttek annyira mellé.

Olga Alekszandrovna nagyhercegnő laptát játszik (1900)

A peresztrojka idején alakult az akkor még szovjet, ma már orosz baseball-szövetség, de az oroszoknak is megvan a maguk baseballra emlékeztető, lapta nevű népi játékuk, amit a 14. század óta játszanak. Természetesen komolyan gondolják, hogy Amerikába szakadt oroszok a laptából fejlesztették a baseballt. Holott mi tudjuk, hogy a ’48-as szabadságharc bukása után maga Kossuth vitte a kapós méta hírét az Újvilágba 😉

A multiverzum elmélet szerint egész biztosan létezik egy párhuzamos világ, ahol nem az osztrák-magyar focimeccs a klasszikus örökrangadó, hanem az orosz-magyar baseballmeccs, és 1956-ban nem vizilabdameccs fulladt botrányba, hanem egy brutális bench clearing brawl fotói járták be a világsajtót. A legnagyobb legendánk pedig nem Puskás, hanem Az Őrült Magyar. (Lejebb kiderül, ki az orosz párja.)

Abban a csodálatos világban a pubcast a leghallgatottabb rádióműsor és a Play ball! a legolvasottabb sportlap 🙂

No, vissza a létező orosz baseballhoz. A mai napig működő, CEB és IBAF tag szövetség 1992-ben alakult. De hogy már a rendszerváltás előtt is mozgolódtak (1987-től), annak mi sem ékesebb bizonyítéka, mint ez a hihetetlenül menő logójukkal ékesített, 2007-es amerikai turnéplakátjuk.

Harminc fontért megrendelhető a mezük replikája.

A tízcsapatos bajnokságban edződő válogatott jelenleg kábé közvetlenül az európai élvonal után, a második vonalban van, de 2001-ben nyertek Európa-bajnoki ezüstöt, 2006-ban ifjúsági aranyat és háromszor voltak juvenális bajnokok.

Oroszajkú ortodox kollégista baseball-csapat a forradalom előtti időkben – az USA-ban

Az újkori lapta és a peresztrojka között is játszottak baseballt Oroszországban – mégpedig a szovjet időkben. A nagy gazdasági világválság annyira húsbavágó volt, hogy még a Szovjetunió is vonzóbb életlehetőségeket kínált, mint az USA, így nem volt ritka, hogy leginkább az oroszajkúak hazaköltöztek. De sok más nemzetiségű kommunista szimpatizáns is érkezett akkoriban Amerikából. És vitték az ütőiket, kesztyűiket. Kezdetben a szovjethatóságok is támogatták a laptához hasonló játék terjedését, azonban a sztálini terror nem csak a vezérkar lefejezését vagy milliók éhhalálát jelentette, hanem az orosz baseball végét is a következő ötven évre.

Hogy az MLB-ben játszott-e orosz játékos? No nem annyi mint az NHL-ben, de akad azért öt orosz, akik eljutottak a májer ligába.

Az első Jake Gattman volt, aki 1897-ben mutatkozott be a Senatorsban, és még két évig játszott rightfielden. Jake Livingstone mindössze két meccsen dobott az 1901-es Giantsben. A Dimitrij Ivanovics Dimitrihov néven született Rube Schauer öt évig volt májer ligás dobó 1913-tól.

Eddie Ainsmith a Washington Senators színeiben (1913)

Eddie Ainsmith már 15 szezont húzott le catcherként 1910-től, azonban ő sem volt Hall of Fame szintű játékos. És egyikük sem a Szovjetunióban született, hanem a cári Oroszországban.

Az ötödik orosz származású MLB játékos, a sierra leonei apa és orosz anya gyermeke Victor Cole az egyetlen, aki a szovjet időkben született, és Leningrádból indulva jutott el 1992-ben a Piratesbe. Mindössze nyolc meccsen dobott, aztán tajvani és koreai kerülőkkel tüzdelt kisligás karrierje végén csatlakozott az orosz válogatotthoz, azonban Európa-bajnokságon nem játszott.

De volt-e Hall of Fame szintű orosz játékos? Igen, Japánban.

Victor Starffin cárista szülei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után menekültek Japánba. Az 1916-os születésű Victor már a középiskolában kiemelkedett a baseball-pályán – egyrészt a 190 centijével, másrészt mert Hokkaido szerte ismert középiskolai dobó volt.

A Fresno Athletic Club játékosai közt Lou Gehrig és Babe Ruth (1927)

Japánban 1878-tól játszanak baseballt, eleinte főleg egyetemi szinten folyt a yakyū. És bár hihetetlenül népszerű lett a játék, az első vérbeli profi csapat csak 1934-ben alakult, majd két évvel később elindult a profi liga is. De már a korai időben rendszeresek voltak az amerikai bemutatómeccsek. Olyan nagy sztárok is játszottak ezeken, mint Babe Ruth vagy Lou Gehrig.

1933-ban Victor apját, Konstantin Starffint bíróság elé állították gyilkosság vádjával. Az öreget azzal gyanúsították, hogy megölt egy fiatal lányt, aki a teaházukban volt az alkalmazottjuk. Először szexuális indítékokat sejtettek, majd a férfi szovjet kémnek állította be a nőt, azonban így is komoly tétje volt a pernek. Mivel anno turistavízummal érkeztek Japánba, majd állampolgárság nélküli hazátlanok lettek, az egész családra kitoloncolás várt. Ami a cárista múltjukkal abban az időben egyet jelentett a malenkij robottal a szibériai Gulagon.

Starffin a Kinsei/Daiei Stars (ma Chiba Lotte Marines) színeiben (1948)

A mindent felülíró sportpolitika természetesen már akkoriban is működésbe lépett. A profivá váló japán baseballnak nagy szüksége volt a 18 éves szupertehetséges Victorra, ráadásul pont akkor a japán válogatott az amerikai All-Star csapat ellen készült. A helyiek azonban olyannyira saját hősüknek érezték az oroszt, hogy testőrséget szerveztek neki, nehogy elrabolhassa (!) a kormány. A nagypolitikának hála a család végül megmenekült a kitoloncolástól, az apa nyolcéves börtönbüntetését két évre mérsékelték, és Victor Tokióba utazott csatlakozni a válogatotthoz. És ahhoz a Kyojingunhoz (ma Yomiuri Giants), aminek a tulajdonosa, Matsutarō Shōriki politikai kapcsolatait felhasználva elrendezte a család körüli perpatvart.

A többi már nagybetűs baseball-történelem. Victor Starffin 19 éves dobókarrierjét az alábbi statisztikákkal zárta: 586 meccsen 303 győzelem, 4175.1 IP 1960 K, 2.09 ERA. Starffin volt az első dobó Japánban, aki elérte a 300W határt, hat szezonban ért el legalább 26 győzelmet, háromban legalább 30-at, ’39-ben 42-t, ez azóta is japán szezonrekord. 1938-ban Triple Crown-t ért el (W, K, ERA), volt 18 meccses győzelmi sorozata, ’37-ben no hittert dobott, és 83 shutoutjával a mai napig ő tartja a japán karriercsúcsot. Nem mellesleg 350 complete gamet dobott. Kétszer választották MVP-nek, 1952-ben pedig az All-Star csapatba is bekerült. 1960-ban az első külföldiként választották a japán Hall of Fame-be.

A 300. győzelem 1955-ben, utolsó szezonjában

Minden idők második legjobb dobójának tartják a japán profiligában. A mindenkori első Starffin kortársa, Eiji Sawamura, aki mindössze 27 évesen vesztette életét a Csendes-óceánon a világháborúban. Róla nevezték el a japánok a legjobb dobónak járó saját “Cy Young díjukat”.

Rendkívül sikeres pályafutásának egyetlen szépségfoltja, hogy karrierjének első fele (-1945) a japán “dead ball” érára esik. Az amerikai baseballban a Babe Ruth előtti két évtizedet nevezik ugyanígy, és nem mást jelent, mint alacsony pontszámú meccseket, és inkább nagy stratégiai csatákat hozott a pályán, mint power hitterek home runjait.

http://www.youtube.com/watch?v=OlF8TP7mdKU

Két érdekesség a “kékszemű japán”-nak becézett dobó pályafutásából:

Amikor Amerikában turnézott a válogatottal, a sajtó természetesnek vette, hogy egyetlen fehérként biztos angolul beszél. Nos, nem.

A második világháborús paranoid őrületben Japánban betiltották a latin betűs ill. angolos nevek használatát, ezért Hiroshi Suda néven dobott azokban az években. Akkoriban még a ball, strike, safe, out kifejezések is tilosak voltak. A háború után aztán egy évig szünetelt a bajnokság, így orosz-japán tolmács volt, és angolul tanult az amerikai seregben szolgáló baseball-játékosoktól.

Mindössze két évvel visszavonulása után, 1957-ben alig 40 évesen tragikus autóbalesetben hunyt el. Középiskolai sikereinek helyszínén, a Hokkaido szigetén fekvő Asahikawa város 25 ezres stadionját 1984-től hivatalosan is Asahikawa Starffin Stadiumnak hívják. A stadion előtt pedig szobort emeltek tiszteletére.

Linkek:

Victor Starffin fotók és baseballkártyák

Japán HOF: Victor Starffin

Az orosz baseball története (oroszul)

Egyéb baseball-történelmi írásaink:

Jazzy curve ball

John Dillinger

Ty Cobb, a dühöngő látnok

Az Őrült Magyar

Ki volt Joe DiMaggio?

4 thoughts on “Az orosz HOF dobójátékos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük