WBC ’13 beharangozó: C-csoport

Amit a World Baseball Classic-ról úgy általában kérdeznél, arra a válaszokat itt találod:

WBC ’13 beharangozó: A-csoport

MakoG beharangozóját a D-csoporthoz pedig itt olvashatod:

WBC ’13 beharangozó: D-csoport

Lássuk akkor a C-csoportot:

130307-hirambithorn

A mától vasárnapig zajló hat meccset a puerto rico-i Hiram Bithorn Stadiumban rendezik az ország fővárosában, San Juanban. A stadiont első MLB-játékosukról nevezték el, aki a Cubsban játszott 1942-től. A latinó-csoport négy csapatai pedig a következők:

Dominika

130307-davidesgoliat

2006-ban legyalulták a csoportjukat, és csak az elődöntőben kaptak ki Kubától, 2009-ben azonban nagy meglepetésre kétszer is kikaptak a hollandoktól, és csak azért nem kellett szégyenszemre idén selejtezőn indulniuk, mert simázták Panamát.

Az MLB csapataiban több mint száz dominikai játékos játszik, így nem meglepő, hogy egy jobbféle All-Star válogatottal érkeztek. Csak azért előzik meg őket az amerikaiak MLB-játékosok számában, mert Angel Castro a japán Hawks dobója. A többiek mind májer nagyágyúk.

A Robinson Canot, Hanley Ramirezt, Nelson Cruzt vagy Edwin Encarnaciont felvonultató ütősoruk olyan brutális erőt képvisel, amire már az előzetes kerethirdetésnél is tátva maradt a szánk. És hogy milyen formában érkeznek, arra jellemző, hogy a két felkészülési meccsükön összesen 41 hitet ütöttek – a Philliesnek és a Yankeesnek! Az előbbit 15:2-re, utóbbit 8:2-re mosták el.

130307-dominika

Nagyon fogadkoznak, hogy ezúttal nem sülnek fel, mint négy éve, de inkább a bullpenjük erős, mintsem a kezdőik. Wandy Rodigruez (PIT) az egyetlen valamirevaló starterük, viszont relieverekből komoly minőséget válogattak: ott van Alfredo Simon, Pedro Strop vagy Fernando Rodney is, ami a WBC-n az MLB-hez megszokotthoz képest gyakoribb dobócserék miatt nem hátrány.

A teljes keret kattintható statokkal: 2013 WBC Dominika roster

Miggy Tejadának ez lesz a harmadik World Basebal Classic-ja. Edzőjük a sokszoros All-Star catcher, majd a Royals-szal 2003-ban Év Edzője Tony Pena.

Venezuela

130307-venezuela

Az első WBC-n a második körben verték őket a dominikaiak és a kubaiak. A 2009-esen aztán már az amerikaikat verve jutottak a négybe, de kikaptak a későbbi ezüstérmes Dél-Koreától.

A csoport másik All-Star válogattját sem volt nehéz összehozni a nyolcnaegynéhány MLB-játékosukból, és ha lehet, ők még a dominikaiknál is keményebb linupot képesek összeállítani. A Kung-fu Pandával, Scútaroval, Elvis Andrus-szal és a mr. Triple Crown Miguel Cabrerával felálló válogatott edzőjének, Luis Sojonak kellemes gondjai lesznek az ütősorrend kijelölésénél.

130307-scutaro-cabrera

A két bivalyerős csapat jelenléte biztosíték lehet a pontgazdag, akár mercy rule-lal végződő mérkőzésekre is.

A jelentős tapasztalattal bíró kezdőik, mint Carlos Zambrano és Francisco Rodríguez mögött kicsit karcsúbb a bullpenjük, mint a domikaiaké. A dobóik közül még Ronald Belisario vagy Anibal Sanchez neve lehet ismerős.

A teljes keret kattintható statokkal: 2013 WBC Venezuela roster

A rosterből ketten Japánban, ketten Mexikóban, hárman otthon játszanak, a többiek mind az Államokban májerkednek.

Puerto Rico

130307-puerto rico

A 2006-os WBC-n Kubát is verve simázták a csoportjukat, azonban a második körből már nem mentek tovább. A legutóbbin pedig a második forduló elején rettenetesen elverték az amerikaiakat, akik aztán a középdöntő végén revansot véve kiejtették őket. Azonban így is az övék negyedik legjobb mutató (.667) a WBC-örökranglistán.

Ha nem is All-Star csapat az övék, de Carlos Beltrán, Ángel Pagan, Yadier és José Molina vagy Alex Rios neve ismerős lehet. A többiek vagy a kisligák és a májerek között liftező játékosok, vagy a japán és a mexikói ligákból jöttek.

A teljes keret kattintható statokkal: 2013 WBC Puert Rico roster

A dobóik között nincs kiugró tehetségű vagy nagynevű játékos, úgyhogy igencsak össze kell kapniuk magukat, ha az eddigi hagyományaiknak megfelelően tovább szeretnének menni ebből a fejnehéz csoportból.

Spanyolország

120925spanyolok

A spanyolok a WBC-k újoncai, idén szerepelnek először. A selejtezőcsoportjuk döntőjében az előzetesen esélyesebbnek tartott izraleieket verték maratoni, öt órás meccsen. Erről itt írtunk:

WBCQ 6. (utolsó) nap

A floridai selejtező-keretükkel szinte teljesen megegyező csapattal állnak ki, úgyhogy kopipészt helyett inkább klikkelj át légyszi ide az akkori előzetesükért:

WBCQ 2. nap

Illetve a teljes keret kattintható statokkal: 2013 WBC Spanyolország roster

+++

Jó szórakozást a meccsekhez, a Facebook-oldalunkon továbbra is napi frissítésben számolunk be az eredményekről ill. a következő meccsek kezdési időpontjairól.

+++

A négy csoportajánló végére grátisz az első WBC-beharangozónk hét évvel ezelőttről + az első WBC-reklámvideó!

+++

Hasonló témájú írásaink voltak:

WBC ’13 beharangozó: D-csoport

WBC ’13: A és B csoport végeredmény

Miért az MLB Network közvetíti a WBC-t?

WBC ’13 beharangozó: B-csoport

WBC ’13 beharangozó: A-csoport

WBC előzetes keretek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük