Nem is értem, ha ennyit írtunk már történelmi és főleg baseball-történeti dolgokról (a ‘história’ címke alatt találod őket), hogy tudtunk meglenni a Harmadik Birodalom nélkül. Minden történelmi magazinnak, mint a História, a Rubicon vagy a BBC History, de még a National Geographic Channelnek is a kedvenc slágertémája a második világháború.
Sőt, még Tony Soprano is a History Channel idevágó műsorait nézve pihente ki magát két “szemétszállítási” ügye között.
Egy óra Midway-csata futóedzés közben
Az utolsó előtti, 19. pubcastben merült fel az 1936-os berlini olimpiai baseballmeccs legendája, miszerint Hitler valahol a right fielden ült, és az amerikai játékosok le voltak tiltva róla, hogy véletlenül is arrafelé üssék a labdát.
Ez rögtön két kérdést is felvet: baseball a berlini olimpián, illetve Hitler és a baseball?
Kezdjük az előbbivel!
A baseball olimpiai története igencsak rövid.
Először az 1912-es stockholmi nyári olimpián volt programon bemutató sportágként. Két meccset rendeztek, az elsőn amerikai (futó)atléták játszottak a legelső svéd klubbal, a Vesteras-szal, a másodikon két amerikai amatőrcsapat játszott egymással. A ’36-os berlini olimpián csak egyetlen bemutató meccs volt programon. 1940-ben már rendes, résztvevő sportágként szerepelt volna, azonban a második világháború miatt elmaradt a Tokióba tervezett olimpia.
1952-ben Helsinkiben a “finn baseballt”, a pesäpallot mutatta be két helyi csapat, ’56-ban Melbourneben az ausztrál válogatott játszott az amerikai hadsereg csapatával, a ’64-es tokiói olimpián pedig a japán és az amerikai főiskolás válogatottak mérkőztek meg. Az 1984-es los angelesi csonka- és az 1988-as szöüli olimpián már 8-8 csapatos tornát rendeztek, azonban még mindig nem érmekért folyt a küzdelem.
1992-től 2008-ig volt rendes, érmekért zajló, teljes jogú sportág a baseball, minderről bővebben a Baseball-Reference olimpiai aloldalán olvashatsz. A mi idevágó cikkeinket – például mako G athéni beszámolóját – pedig az ‘olimpia’ címke alatt találod.
De ugorjunk csak vissza a berlini olimpiához!
A legismertebb történet a fekete futóatléta Jesse Owensé, aki a náci vezérek orra előtt nyert négy aranyat (100m, 200m, 4x100m és távolugrás) – pöttyet belerondítva ezzel az árja felsőbbrendűség elmebeteg diadalünnepébe. Érdekesség, hogy 200-on mindössze 4 tized másodperccel előzte meg azt a Mack Robinsont, aki a Hall of Famer baseballlegenda, Jackie Robinson bátyja volt.
Jesse Owens ugyanazon az USS Manhattenen hajózott át az óceánon, mint a baseballcsapat. Akik pedig állítólag részt vettek azon a botrányos italozáson, aminek a büntetéseként kizárták a keretből az olimpiai bajnok úszónőt, Eleanor Holmt.
Hogy a baseball egyáltalán szóba jöhetett mint bemutató sportág, az outfielden 16 májer szezont lehúzó Les Mannak köszönhető. A ’32-es, első kísérlet kudarca után négy évig csak azzal foglalatoskodott, hogy valahogy benyomja a baseballt az olimpiára. Amikor végül sikerrel járt, és megkapták a meghívót, 1936. júliusában Babe Ruth segítségével tartott válogatót a legjobb college sportolóknak Baltimoreban, ő pedig az edző lett.
Mann volt, aki az amerikai All-Star válogatott 20 meccses 1935-ös japán turnéját is szervezte.
Elinte úgy volt, hogy több csapat részvételével fognak zajlani az olimpiai bemutató meccsek, aztán amikor már a japánok is visszamondták a szereplést, az amerikaiak két csapatra osztva, egymás ellen voltak kénytelenek játszani – és csak egyetlen mérkőzést. A keret ugye egyetemi és főiskolai játékosokból állt, és a US Olympics ill. a World Champions nevű csapatokra lettek kettébontva.
A teljes roster kattintható statokkal a Baseball-Referencen.
A csapatnak egyetlen zsidó származású tagja volt, Herman Goldberg, akinek a nevét a biztonság kedvéért Goldburghként tüntették fel az eredményjelzőn. Bár elmondása szerint az akkor már teljes antiszemita őrületben fortyogó Berlinben semmiféle incidens nem érte.
A meccset az olimpiai utolsó napjaiban rendezték, és a “világbajnokok” 6:5-ös győzelmével végződött. Rögtön az első inningben volt 2 futós inside-the-park home-run is, szóval látványos mérkőzéssel szórakoztatták a népeket.
Különböző források 90 és 125 ezer ember közé teszik a nézőszámot. Ez azért lényeges, mert az utóbbi a valaha baseballmeccsen volt legnagyobb számú közönséget jelentené. Viszont a 90 ezres becslésnél többen voltak egy Yankees @ Dodgers bemutatómeccsen. Az autóbalesetben lebénult Dodgers elkapó Roy Campanella tiszteletére rendezett meccset 1959. május 8-án 93 103 néző látta a Los Angeles Coliseumban.
A Dogders akkor költözött Brooklynból Kaliforniába, így abban az időben nem volt ritka arrafelé a 75-90 ezres nézőszám.
A berliniek nem voltak túlságosan képben a baseball szabályaival, össze-vissza óbégattak, például a sima fly ballokat éljenezték, az inside-the-parknál pedig a bemondónak kellett szólnia, hogy ez ám a döfi, most kell kurjongatni. Sok segítségük nem volt, egy korabeli lap próbálta röviden összefoglalni az alapokat, azonban a sok félrefordítással csak még inkább összezavarta az érdeklődőket.
Az Olimpiai Stadion sem kimondottan baseball-meccsekre volt szabva, a világítás például nagyon alacsonyan volt, ezért a magasan szálló labdákat nem is látták a játékosok, és a “gyémánt” is igen csak elszabott volt.
Na de, kik ültek a dísztribünön?
Merthogy a második felvetés, maga a konkrét legenda úgy szólt, hogy Hitler a right fielden ült, és a játékosoknak oda még véletlenül sem volt szabad ütniük a labdát. A pubcastben szóba került, hogy Josh Chatwynd a Baseball in Europe c. könyvében említi ezt az anekdotát, mint amit Billy Sayles RHP mesélt.
Nagytotál fotót nem találtam a meccsről, de ha a stadiont elnézve azt vesszük alapul, hogy valószínűleg a kijelzővel szemben állították fel a home platet, akor Hitler valóban a right fielden ülhetett a páholyában.
a képen nem a baseballmeccs zajlik
Ámde a könyvben idézett Bill Sayles sztorijával az a baj, hogy csak az ő elmondása szerint ült Hitler a nézőtéren. A figyelmeztetés egyszer magától Göringtől érkezik, máshol csak testőröket említenek. Több forrást átnézve egyedül Göring részvételét vehetjük biztosra a nézőtéren, a Chaplin-bajszos fősátánról máshol nem írják, hogy személyesen tekintette volna meg a baseballmeccset. Csak az ominózus Sayles-interjúban kerül elő a sztori.
Ettől még például egy ütőedzésre kimehetett, ugyanis van az anekdotának egy olyan verziója, ahol a testőr arra figyelmezteti őket, hogy addig álljanak le, amíg a közönség szalutál az érkező vezérnek. Ez pedig egy protokoll-látogatás jellegű kivonuláson abszolút elképzelhető és élőszerű történés.
A könyvben és máshol is említik, hogy a játékosok egy ilyesféle rendezvényen találkoztak Hitlerrel és Eva Braunnal. A csapat legfiatalabb tagja, az akkor 19 éves Dow Wilson shortstop és a németül beszélő Carson Thompson dobó voltak, akik pár szót válhattak velük.
De hogy a nézőtéren ült volna a mérkőzésen, azt csak Sayles elmondásából sejthetjük. Más források ilyet azonban nem állítanak.
+++
Hasonló témájú cikkeink voltak:
Az 1912-es stockholmi olimpia nyitóünnepsége színezett fotón: http://vintagesportspictures.tumblr.com/post/48268984310/olympic-opening-ceremonies-at-stockholm-1912