MLB – 65. játéknap, hétfő

[:hu]Kompakt beszámoló, mai szerzők: balzak, jvulman és roboter

Shortstop-draft, 14 K, 200. SV és két-három pontos home runok.

+++

150609-swanson

Az ötven éves drafttörténelemben először választottak a csapatok első három helyen shorstopot: a D’backs Dansby Swansont, az Astros Alex Bregmant, a Rockies pedig Brendan Rodgerst húzta. Olyan már többször is megesett, hogy dobók voltak a top pickek, de pozíciójátékosok között még nem volt ilyen triplázásra példa. Egykori játékosok fiaiból is hármat válaszottak ki az első napon.

Az 1/1 pick Swansont jól meg is ünnepelték csapattársai, ugyanis a Vanderbilt éppen a College World Seriesben játszik.

A tavalyi 1/1 pick dobó Brady Aiken, akit az Astros végül nem szerződtetett Tommy Johnja miatt, idén az Indians választottja lett.

A teljes első körös lista csapatonként: 2015 Draft: First-Round Tracker

[:][:hu]

A draft rendszeréről, és az előzetesen várt kilátásokról a Hosszabbításon olvashatsz: MLB Draft gyorstalpaló

Mivel a draft telibeveri a főiskolai rájátszást és a College World Seriest, az új ligafőbiztos, Rob Manfred nyitott rá, hogy más időpontra tegyék  az évi játékosválasztást. Arról is beszélt, hogy a minapi súlyos nézőtéri sérülés miatt újra előveszik a megnagyobbított védőháló ötletét. A sérült nő már jobban van.

+++

SD@ATL 5:3 F/11 (1-0)

A Padres szerezett vezetést a másodikban Alonso révén, amire a harmadikban három pontos rali volt a hazai válasz , aminek két pontját a két ex-padres játékos Maybin és Peterson szerezte, a harmadikat pedig Freeman ütötte be. A Padres 3:1-es hátrányból egyenlített a végén, a hosszabbításban pedig a két pontjukra már nem maradt válasz, mivel az elboltolása óta Atlantába először visszatérő Kimbrel behúzta a mentést.

150609-sd-atl

A Padres a győzelmével pozitívra hozta a mérlegét (30-29), és 3.5 meccsre megközelítette a divízióelső Dodgers. Kimbrel karrierje kétszázadik mentését érte el, és ő az első játékos, akinek ehhez mindössze hat szezon kellett.

– bz –

HOU@CWS 1:3 (0-1)

A harmadik inningben közel 40 percig állt a játék eső miatt Dél-Chicagóban, de ez sem zavarta meg a ChiSox ász Chris Sale-t  abban, hogy kiosszon 14 strike outot. Az MLB-ben 2001 óta ő az első, és a klub történelmének pedig legelső dobója, aki egymást követő négy meccsen szórt 10+ K-t – Twins: 10K, O’s: 12K, Rangers: 13K, Astros 14K

150609-sale

1:0-s ChiSox vezetésnél bemutatkozott az Astros SS tehetség Carlos Correa, debütálásként ugyan pop putot ütött, de második at batjéből már RBI szinglit, amit csak challenge után adtak meg.

Ám ez csak percekig jelentett egyenlítést, mert a negyedik alján Avisail Garcia két pontos hazafutásával ki is alakult a végeredmény.

A gödörben lévő Astros sorozatban öt vereségnél jár.

– jv –

MIL@PIT 2:0 (1-0)

AJ Burnett és Jimmy Nelson dobópárbaját az utóbbi nyerte, mivel a Brewers az ötödikben és a nyolcadikban is beszuszakolt egy-egy pontot.

MIA@TOR 3:11 (0-1)

Hiába ütötte meg Stanton a 19. hazafutását, a Toronto nagyon elkapta a Marlins starter Brad Handet: 0.2IP 6H 6ER 1BB 1K

Colabello 18 meccses ütőszériában, a Blue Jays pedig hat meccses nyerőben van.

PHI@CIN 4:6 (0-1)

A Philly hiába egyenlített a negyedikben, a hatodikban Ivan De Jesus karrierje első, két pontos home runjával elhúzott, és nyerte a meccset a Cincy. A Reds Speedy Gonzaleze, Billy Hamilton a meccsen ellopta a kettes, a hármas ás a hazai bázist is.

KC@MIN 3:1 (1-0)

A Royals hamar két pontos vezetést szerzett Kendrys Morales hazafutásából, és ez ki is tartott a végéig. A pengén osztó Vargast az ötödikben telibe mogyorón kapta Hicks line drive-ja. Megcsinálta az outot, és még másfél inningen keresztül maradt a dombon.

STL@COL 3:11 (0-1)

A Rockies nagyon szétcsapta Lackeyt, az elsőben már öt ponttal mentek Tulo 3R HR-ja után még két pontot bepakolva. A negyedikben még egy öt pontos ralit indítottak, és végtelenül simán győztek.

ARL@LAD 3:9 (0-1)

Rollins és Ethier is három pontos hazafutást ütöttek a D’backs kezdő De La Rosáról, és a végén csak szépítésre futotta az Arizona erejéből.

– rr –

+++

A nap legjobbjai voltak:

dobók:

  • Chris Sale CHW 8 IP, 5 H, 1 ER, 14 K
  • Mike Bolsinger LAD 7 IP, 3 H, 2 ER, 8 K
  • Jimmy Nelson MIL 6 IP, 4 H, 0 ER, 7 K

ütők:

  • Giancarlo Stanton MIA 3-4, 1 HR, 2 RBI, 2 R
  • Zack Cozart CIN 3-4, 1 HR, 2 RBI, 2 R
  • Andre Ethier LAD 2-4, 1 HR, 4 RBI, 2 R

+++

+++

Ma csak éjszakai kezdések lesznek.

+++

Meccsbeharangozót (18h) és napi rövidhíreket továbbra is a Facebook-oldalunkon találsz:

FB.com/PlayBallBaseballBlog

Meccs-csetelni majd gyere a csoportunkba:

Play ball! group

Hogyan tudod nézni a meccseket akár ingyen is:

MLB 2015 online meccsnézés

Ha új vagy, és még nem ismered a csapatokat, érdemes elolvasnod szerzőnk alapos írását – mind a 30 klub történetéről és szezon előtti kilátásairól:

Válassz kedvencet! (2015)

[:]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük