Tag Archives: tudomány

Dobás, vadászat, agy

A Népszabó mai cikke érdekes megvilágításba helyezi a baseball-dobók karját:

Kétmillió éve olyan a vállunk, mint a csúzli

Mintegy kétmillió évvel ezelőtt az ember anatómiai felépítésében fontos változás történt. A Homo erectus válla képessé tette ősünket a nagy erejű dobásra és ezzel a hatékony vadászatra – állítják a Harvard és a George Washington Egyetem kutatói.

Régészeti bizonyítékokból már eddig is tudható volt, hogy mintegy kétmillió éve a vadászat hirtelen nagyobb teret kapott távoli eleink életében, ezt most a kutatók a nagy erejű dobás képességének kialakulásával magyarázzák – írja a BBC a Nature-ben most megjelent publikációra hivatkozva.

A nagy erővel történő dobás képessége kizárólag az ember sajátja. Jóval erősebben és pontosabban tudunk dobni, mint például legközelebbi élő rokonaink, a csimpánzok.

Shoulder position

Ahhoz, hogy az anatómiai változást pontosan fel tudják mérni, a Harvard kutatói baseballjátékosok dobását vették videóra, majd a test dobásmechanizmusát vizsgálták. Kiderült, hogy amint a kar megemelkedik és hátrahúzódik, a váll úgy működik, mint egy csúzli. A vállban lévő szalagok és inak megnyúlnak, és tárolják az energiát, ami az előredobáshoz szükséges. Amikor ez az energia felszabadul, a leggyorsabb mozgást hozza létre, amit emberi test produkálni képes. Neil Roach, a George Washington Egyetem munkatársa, kutatásvezető a BBC-nek elmondta, a nagy erejű dobáshoz szükséges anatómiai változások a vállban a korai embernél mentek végbe kétmillió évvel ezelőtt, és ezek sokkal hatékonyabb vadásszá tették ősünket.

Continue reading

Nagy arc – sok home run?

Sorban csapod a homárokat, és megnőtt az arcod? Egy új tanulmány szerint pont fordítva van – nagy az arcod, és ezért vagy nagy home run-vágó. Egy angol és egy japán pszichológus közös tanulmánya szerint  összefüggés van az baseballjátékos arcának arányai és long ball képességei között.

130416-arcHR

A két Londonban dolgozó tudós, Hikaru Tsujimura és Michael J. Banissy azt vizsgálták, hogy az egymás közti kommunikációnkban az egyik legmeghatározóbb tényezőnek, az emberi arcnak a szélesség-magasság aránya (fWHR azaz facial width-to-height ratio) olyan viselkedési formákkal áll kapcsolatban, mint a megtévesztési képesség, az agresszió vagy akár a pénzügyi képességek. (Minél szélesebb az állkapocs, annál magasabb az fWHR.)

Egy kicsit továbbgondolva aztán eljutottak olyan a sportokban fontos tényezők vizsgálatáig, mint a vezetői képesség, a győztes mentalitás és a sportszerű agresszivitás. Mivel ezek a kutatások eddig jobbára csak a kaukázusi típusú sportolók vizsgálatára szorítkoztak, ők fogták egy csomó japán profi baseballjátékos arcképét, az utolsó két év statisztikai adathalmazát, és összevetették az amerikai eredményeket a japán eredményekkel.

Continue reading

HBF Pubcast #18

121214-pubcast-18

Elkészült a HBF Pubcast tizennyolcadik adása, hallgassátok!

Meghallgathatod a pubcast oldalán.

Vagy direktben le is töltheted: hbfpubcast18.mp3 (62,5 MB)

iPhone, iPad, iPod:

iTunes – Podcasts – HBF Magyar Baseball

Facebook oldalunk: Hungarian Baseball Freaks

+++

Eheti kérdésünk:

Ki nyerte a 2012-es NPF (National Pro Fastpitch) bajnokságot?

Nyeremény: a magyar softball-válogatott szurkolói pólója.

A megfejtéseket, javaslatokat és észrevételeket a pubcast kukac szenyo pont hu címre várjuk.

Continue reading

Balkezesek előnyben?

A baseball elképzelhetetlen lenne a southpaw játékosok nélkül. A szó jelentése: balkezes. Az angol kifejezésnek azonban semmilyen negatív éle nincsen, ellentétben a latin sinistralis (bal oldali) szóból származó sinister-rel (baljóslatú) vagy bármelyik magyar balfék, balsiker, kétbalkezes és a többi balos szóval. Sok nyelvben a jobb oldalra használt kifejezés egyben a jó, helyes szinonimája: recht, right, droit, prav.

A southpaw két sportágban bevett fordulat az atléta balkezességére. Az egyik a boksz, a másik a baseball. Olyan híres bunyosók és küzdőharcosok fordított alapállásúak (southpaw stance), mint a WBO váltósúlyú világbajnoki övét pár napja elvesztő Manny Pacquiao vagy maga a Sárkány, Bruce Lee. Hogy a balkezesség a bokszban és egyéb sportágakban (pl. vívás, tenisz) milyen előnyökhöz juttat, arról magyarul Deák Zsigmond sportújságíró írt a Balkezes.hu portálon, vagy angolul az anythingleft-handed.co.uk-n olashatsz ugyanerről.

Etimológiai érdekesség, hogy nem csak a jazz szót köszönhetjük dobójátékosnak, hanem magát a southpaw szót is. Mivel a dobójátékos a hagyományosan tájolt pályákon nyugati irányba dobta a labdát, így a balkezesek dobó keze dél felé esett, innen a szóösszetétel: south + paw (déli mancs). A kifejezés megalkotását Finley Peter Dunne (1867-1936) chicagoi sportújságírónak, írónak és humoristának tulajdonítja az irodalmi kánon, de valószínűbb, hogy egy akkoriban terjedő baseball-szlenget emelt be írásaiba.

A mai gyerekpszichológia alapvetése, hogy szigorúan tilos a balkezes kiskölykök átszoktatása jobbkezességre, azonban ez nem mindig volt így. A balkezesek történelmi megkülönböztetéséről rengeteg sztori olvasható a Wikipedia idevágó szócikkében. Fenti illusztrációnk is egy olyan 1917-es cikkből való, ahol a balkezesség természetes, nem ördögtól való voltát magyarázzák tudományos alapokon, többek között egy southpaw baseball-játékos fotójával. Azon Tris Spoke Parker centerfielder látható, későbbi HOF , aki szerint balkezessége nem akadálya sikereinek.

Olyannyira nem, hogy a karrierszámai: .345,  3514 H, 1529 RBI.

Akkor mi is a helyzet a balkezes baseballal?

Continue reading

Heti magyar sajtó

A hétvégi hazai meccseket a baseballfan.hu-n találjátok:

Bajnokság / Aktuális

*****************************************************

A váciak két galériát is feltöltöttek a Flickr oldalukra a múlt hétvégi baseball-táborukról:

Baseball Tábor 2012 – Day 1

Baseball Tábor 2012 – Day 2

Az Ironmen oldala

*****************************************************

Marinov Iván a saját blogján kicsit jobban kifejti hozzánk írt posztjának Fidellel kapcsolatos sztoriját.:

Urban Legends: Ezért utálta meg Fidel Amerikát?

Play ball! Nyolc agybomlasztó, de kamu baseball-legenda

Continue reading

Új seprű jól seper

Plate duster

A baseball technikai szabályaiban mostanában történt legnagyobb változás a videóbíró idei augusztus 28-i bevezetése volt, amit rá hét nappal A-Rod homárjánál alkalmaztak először a bénán megtervezett Tropicana Field-en. Azonban hetven évvel ezelőtt sem mentek a szomszédba technikai újításért, a már emlegetett Modern Mechanix blogon akadtam rá erre a csodálatos kütyüre, ami a bíróknak segített (volna?) lepucolni a koszos-poros hazai bázist.

Zsemle

Sajtó- és blogszemle az elmúlt egy hétből:

© H. Armstrong Roberts/CORBIS

Az új Yankees stadionba eltemett, kiemelt, majd árverezésre kerülő Ortiz mez végigment már minden levlistán, blogon és fórumon, de legyen itt is csak sorban plusz egy extra hírrel:

NYCity blog: Meggyalázták az új Yankees stadiont!Yankees.com: Yanks unearth Sox jersey from new parkESPN: Ortiz jersey faces auction after failed Yankees curse attemptThe Onion: Yankees Bury Bernie Williams Under New Stadium 😀

A jelenlegi stadionjukba pedig a pápát várják hétvégére, bár a golyóálló pápamobilt kitiltitták, nehogy tönkretegye a gyepet:

VG.hu: Mise a baseball-stadionban

Jameson Sutton is árverésre bocsátotta Bonds 762. homárjának lasztiját, mivel mostohaapjának rákkezelésére kell nekik a pénz, egész pontosan a 376 612 dollár:

ESPN: Bonds’ homer ball goes at auction for $376,612

Az Oriolesból idén az Astrosba igazolt Miguel Tejada bevallota, hogy valójában két évvel idősebb az eddig gondolt harmincegynél, azaz krisztusi korba lépett. Bár állítása szerint most meg huszonötnek érzi magát új csapatánál.

Houston Chronicle: Tejada two years older than Astros thought

Continue reading

Labda(szét)szedők

Stitches on Baseball

Fotó © Scott Speakes/Corbis

Az amerikai techi havimagazin Wired áprilisi számában írnak két fizikusról, akiknek az a munkájuk, hogy major league labdákat teszteljenek. Azért kérte fel őket a liga 2000-ben, hogy megcáfolják azokat az összeesküvés-elméleteket, amiknek az volt a lényegük, hogy a kilencvenes évek home run őrületét a labdák szorosabbra fűzésével érték el.

A juiced ball (facsart labda) kifejezés arra vonatkozik, hogy a szorosabbra fűzött labda nagyobbat pattan, ezáltal messzebre száll az ütőkről. Az 1900-as évek elején volt egy halott labda néven emlegetett korszaka a májer baseballnak, amikor a valaha volt legkevesebb pont és homár született. Ennek vetett véget az akkor hivatalosan is szorosabbá vált varrás, majd Babe Ruth felbukkanása. A labdák szabványain azóta sem történt komolyabb változtatás.

A Massachusetts-Lowell Egyetemen évente kétszer, a szezon elején illetve a World Seriest megelőzően darabokra kapnak egy csomó labdát, és le- és megmérik az utolsó varrásig őket, hogy minden stimmel-e velük. Majd fognak egy másik csomót, és egy dobógéppel nekiállnak kőrisfa-deszkára tüzelni közel hatvan mérföldes sebességgel, hogy lemérjék az ütők leggyakoribb alapanyagának ellenállását.

További részletek a cikkben: Ball Busters

Continue reading

Mit nézünk meg először?

A HVG médiablogján akadtam egy cikkre, amiben a mérvadó Online Journalism Review újságírói azt elemzik, hogyan segítik a látáskövető vizsgálatok az interneten olvasott cikkek dizájnjának fejlődését. Ha szakmabeli vagy, úgyis végigrágod magad rajta, ha nem, akkor meg megnyugtatlak, Zai mester, a dizájner adminunk keni-vágja a témát. Ami viszont számunkra is érdekes lehet, az alábbi képpel illusztrálják, mi a különbség a férfi és a női olvasók között abból a szempontból, hogy milyen támpontok alapján azonosítanak egy figurát.

George Brett
Continue reading